Kultúra, líra, vers a 21. században

Ha magához tér a lelked, kérdezd a szíved. Hova dugta el a mosolyát?

 

 

sor44.jpeg 

 

Zavar

Kábult fejjel ülök a fotelben
magyarázom magamnak a lehetetlent
mely nem szól semmiről
Semmi sem valós ami körül vesz,
csak tükörképe valami hasonlónak
ami más időben és dimenzióban
Nincs rend a szobámban, hogy is
lenne így bennem harmónia
Össze kötöm szobám négy sarkát
kirázom az ablakon és
újra megtervezem a szebb holnapot
A kép valós, de a valóság hamis
s ami a kettő közt van, az nincs
Szerte foszlott álmom lett a párnám,
takaróm egy vékony fátyol ing
Ágyam kósza felhőkből van,
nem táplál bennem nagy reményt
Tán a valóság se több egy fuvallatnál,
mit elvisz a késő esti szél
Néma a szó, nem akar értelmet
adni magának. Köntörfalazik.
Fogom és kimosom belőle a sarat
mi néha engem is beterít

 

sor43.jpeg 

 

Mert nem értettük meg...

A vallomások ideje lejárt
Az egyszerű szó is megöregszik
Lelkedet is belepi a múltból
Itt maradt szürke emlékezet
Néha nem érted a világot

Minden évre rárakódnak az
évszakok az elhalt álmaikkal
Hiába a tavasz a pompa
A színek is már halványulnak
Már csak néha érted a világot

Régi gondolatok halni nem akarnak
Hiába a tarka rét a megújuló
élet. Lelkedben régiek a képek
Nem fér bele az új hajnalba
Mért nem érted a világot?

Őrzöl magadban titkokat, régi
vágyakat amit a jelen nem tud
már adni. Mert ő előre megy
és nem topog sosem egy helyben
Meg kell hogy értsd a világot

Csak a csillagok maradtak az
égen. Csendes sóhajtásod hallom
messziről. Jó volna de nem lehet
S az idő elmegy mellettünk
Mert nem értettük meg a világot

 

sor42.jpeg 

 

 

 

Elmúlt idő

A vasárnap mindig piros
betűs ünnep volt. Otthon
volt a család. Nem volt
iskola, ránk figyeltek a szülök
Vasárnap ünneplőben jártunk,
Szép ruhát húztunk magunkra
A vasárnapnak mindig örültünk
Más volt a világ. Más az élet
Gyermek fejjel a mesében hittem,
Minden emlékem álmomba került
Vasárnap ünnep volt, hús került
az asztalra, és anyu, mindig
kalácsot sütött
Ha lehunyom szemem, ma is látom
gyermek énemet. Próbálom megérteni
önmagam, s a velem száguldó időt
Átölelem öreg lelkem, mit ifjú
korom rám hagyott. Nem szépítem
már az éveket, mindegyik elköszön
Nem keresem a régi vasárnapokat,
öregszárnyú vándormadaraimat
hisz velük együtt az én életem sem örök

 

sor39.jpeg 

 

 

 

Hajnali fény

Égi vad lovasok hangjától
volt nehéz az éjszaka
Hömpölyögve folytak az ég
könnyei, fáztak az utak

Halvány kékké szelídültek a
felhők hajnali pirkadatra
Lassan kúszik fel a nap az égre
szelíd mosolyát magával hozva

 

sor38.jpeg 

 

 

 

Te meg Én

Mikor álom telepszik
az éjszaka csendjére
Zajos életed megpihen
párnád melegében
Fáradság lecsukja két szemed
titkos találkát rejt szíved
Üres az állomás, csak
Te vagy egyedül, engem vársz
A zakatoló kisvonat eltűnik,
várja a végállomás
Belefeledkezünk a csendbe
s elbújik a magány
Csak Te meg Én, suttognak
körülöttünk a fák
Tarka lepke táncot jár felettünk,
mint bennünk ébredő vágy
Kezed kezemhez ér, ajkunk
egy forró csókra vár
Lelkünk ruháját ledobva
egyesülünk fény sugarában
A végtelen kaput nyit a
percben nyíló sóhajtásnak
S a lepketánc, ha véget ér,
szivárványhídon érkezünk

 

sor40.jpeg 

 

Ősz

 

Közeleg újra az ősz, szelek

csípőssé válnak.

Fák készülnek az elmúlásra.

Szeretem az őszt. Reményt

ad az új tavasznak, változásoknak.

Gyerek zsivajtól hangosak

újra utcák, terek.

Indul az iskola, dolgát teszi

a természet. újra meg újra,

ugyan úgy de megújulva.

A tavalyi ősz más volt, szép

emlékeket hagyott szívembe.

Az idei is meglepetést tartogat.

Dolgozik az ősz, hogy védje önmagát

melyben újra megszületni kell.

Erdőre mezőre, lombtakarót terít

csendes álomba ringatja magát.

Tó tükrében sápadt nap mosolyog,

erőtlenül, fáradt hullámokon lovagol.

Felhők mögé bújva, széllel vívott

harca a tájon is nyomot hagy.

Mint divatbemutatón : levelek

fordulnak egyet a széllel,

zöld ruhájukat ott hagyva az elmúlásnak,

szép csendesen földet érnek

 

 


 

 

 sor32.jpeg

 

Fogyó fények

Az ősz mosolyog az ablakomban
a legszebb ruháját húzta fel
mielőtt átadja magát az elmúlásnak
még egy utolsót táncol lelkemen

Fény táncol a lenge széllel
a vakító októberi égen
pillám mögött villannak a képek
tova röppenő öreg szép évek

Mennyi csoda, mit elfelejtünk
ha már nincs itt velünk
tovább már nem is ellenkezünk
az idő így száll, így elrepül

Hulló levelek halk suhanása
múlt szavainak suttogása
lépéseink csendes koppanása
az ősz szép keretébe rakva

A napnak is kevés ideje van
fényt lop már a sötétség
karácsonyra csak egy gyertya ég
mely majd újra az égig ér

 

 sor23.jpeg

 

Őszi séta

Ott sétáltunk a parton. A
hullámok szürke hangjukkal
ostromolták a köveket.
Csak a kék ég maradt a nyárból.

Sétáltunk egymás mellett,
elmerülve saját múltunkba.
Zsebre tetted kezed,már
lassan azt sem foghatom.

Megálltam! Azt észre vetted.
Rám néztél s millió kérdőjel
íródott arcodra, se szó
se hang nem volt.

Csak szeretlek, egyszerűen úgy
ahogy a vonat a síneket,
mint a repülő a végtelent.
Csak ennyit akarok.

Majd hajadba kapaszkodott
egy őszi falevél, a kezembe
adtad. Szívem lelkedhez ért.
S egy kóbor szél mindkettőnket
átkarolt.

 

sor19.jpeg 

 

Emlékek kísérnek

Apu! Te maradtál meg nekem
elfáradt életem kopott lépcsőjén.
Még mindig fáj hiányod, hisz
semmit nem engedett szólni az élet.
A szavak most is bennem vannak.
Apu! Nagyon hiányzol nekem.
Nem engedted hogy halljam
utolsó szívdobbanásod, hogy
sóhajtásodba rakhassam
szeretetem.
Útra indultál, mert hirtelen
vittek el magukkal az égiek.
Tán büntetés volt a szótlan búcsú.
Talán... már mit is mondhatnék.
Ajándék volt életed már tudom
s a könnyeimmel hiába viaskodom...
csak csendesen folynak.
Mosolygós arcod lelkem tükrében
örökre megmarad.
Éveim száma most annyi, mit
itt hagytál magadból.
Te már nem tudtad tovább
álmodni életed.
Apu! Ugye ez most én rám vár!
Szárnyalni a szelekkel.
Megfejteni minden titkot és
ébredni hajnali fénnyel.
Kereslek! Még mindig, annyi
év után is. De már nem érinthetlek.
Csak ez maradt, egy szótlan üzenet,
mit szívembe véstél...
Az a magányos szeretet....
...ahogy Te szerettél...

 

 

 

 sor26.jpeg

 

Akarom!

Azt akarom, hogy menj el!
Hisz nem is vagy velem.
Csak mint a pillanat át-
ölelsz, hogy higgyem: valaki
sétált az életemben. Szótlanul
nyomot hagyva, hogy fájjon az
a perc, mikor így döntöttem.
S nem tudom kimondani,
csak azt:üres a magány,
az ego valaki másért kiált.
Mikor szólni kellene, elhalkul,
majd újra felkiált.
Mond? Rám ki vigyáz?
Mikor az éjszaka könnyeit
elrejti a kispárnám.
A szél fogja kezem
mikor hajnal táncol
az ébredő fénnyel.
S én elveszek.
Azt akarom, hogy menj el!
De a lelkemet ne engedd.
Mert mindig voltál,

 

sor13.jpeg 

 

 

 

Legszebb emlék

Legszebb emlék egy keretbe
foglalva a szívem asztalán
néz most is rám.
Emlékszel? Már a buszon
észrevettél s úgy integettél
mint ki újra rám talált.
Mosolyogtál, megcsókoltál,
megfogtad a kezem. Úgy
mentünk mint két kamasz diák.
Úgy éreztem mintha tegnap
mentél volna el tőlem, s nagy
útról haza érve, vártam rád.
Eljöttél. S újra itt hagytál. Öröm
és fájdalom felváltva zakatol,
bennem lejáró idő vonatán.
Minden napból egy pillanat a tiéd,
mikor a buszra várok azt
remélve, hogy újra hazatalálsz.

 

 

 

sor12.jpeg

 

Október

 

Csípős őszi reggelen, lombokon

mind jobban átszűrődő fényben

fák útnak indítják az első

leveleket

Búcsút intve a nyárnak

létüket beteljesítve, táplálják

tovább a földet

Utolsó sikoly talpunk alatt

Levelekről lehulló harmatkönnyek

értetik meg velünk az elmúlást,

reményt, az örök körforgást

Természet diktálja a rendet.

Így kerek a világ

 


 

 

 

 

 

 

 

 





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 77
Tegnapi: 43
Heti: 477
Havi: 1 872
Össz.: 48 284

Látogatottság növelés
Oldal: Verseim 4.
Kultúra, líra, vers a 21. században - © 2008 - 2017 - toth-agnes.hupont.hu

Az ingyenes honlapkészítés azt jelenti, hogy Ön készíti el a honlapját! Ingyen adjunk: Ingyen Honlap!

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Itt: nagy lászló versek - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »