Kultúra, líra, vers a 21. században

Ha magához tér a lelked, kérdezd a szíved. Hova dugta el a mosolyát?

 

 

 

Anyu mesél

Tavasztól őszig anyunál vagyok falun .Korán maradtam egyedül. Ő volt az egyetlen támaszom.
Az unokája is már felnőtt.
Mikor már elég egy kardigán a tavaszi napozáshoz, kiteszem a kerti székeket, asztalt és "mama" hintaszékét. Már csak segítséggel tud bele ülni és kiszállni. Van mikor órákig hallgatunk vagy olvasunk. Néha meg elalszik a székben fél órát. Látom most is rajta, hogy messze járnak gondolatai. Olykor szeme sarkában megcsillan egy könnycsepp. Régebben letörölte mert erősnek akart látszani. De elmúltak számára és lassan számomra is azok az évek. Megtettünk a dolgunkat most élvezzük a csendes nyugodt pihenést. A társ hiánya mind kettőnk életét végig kísérte.
Édesapám is korán halt meg. Őt a szilikózis vitte el. Jó lelkű szelíd volt apám. Szerette családját és imádta anyut. Pici törékeny ember volt és nagy szíve. Szeretett énekelni de volt mikor többet ivott a kelleténél. Ilyenkor csendben bevonult a szobába és lefeküdt. Ha éppen nyár volt, másnap kiment a kertbe leszakított egy szál virágot, anyut hátulról átölelte és kezébe adta. Szégyellte magát. Bányász volt , lányom meg öt éves mikor elment. Imádták egymást. Sokáig kereste.
Felnőtt korára titkos jó baráttá varázsolta át az emlékét.
Kellemes májusi nap van. Anyut nézem. Alszik. Egymáshoz öregedtünk. Majd egyszer csak mesélni kezd.
...édesanyámnak volt egy nagy szerelme. Későn találkoztak. Már mindkettőjüknél volt család. sokáig úgy nézett ki, hogy szétmennek. Apám nagyon toleráns ember volt és rajongott anyuért. Sok átvirrasztott éj volt mögöttük mire anyu el merte mondani titkát. Emlékszem ahogy a fotelbe ült. Csendesen folytak a könnyei. Apám ott guggolt előtte és fogta a kezét. Felajánlotta, hogy kilép az életéből de anyu nem engedte. Valami mégis megtört bennük. de egymás mellett maradtak. Milyen fájdalom lehetett mind kettőjüknek! Megbékéltek látszólagosan sorsukkal. Hideg téli éjszaka volt mikor apám meghalt.... vajon mi lehet vele?...vajon él e még?
Furcsán nézek rá. Nem értem. A nagyiról mesélt és most mintha az ő története lenne! Szeme távolba néz. Érzem, valami nem stimmel a történettel. Nem szólok. Mindenki hordoz magában fájó titkokat. Sokan elviszik magukkal a sírba. Azért bízom benne, hogy egyszer mégis csak elmeséli.
Múlnak a napok, hetek. Lassan vége a nyárnak. Készülődünk vissza a városba. Fűtési szezont mindig nálam tölti. Szép vénasszonyok nyara van. De ez már emberes hónap. Kint ülünk a teraszon. Beszélgetünk. Egy kocsi áll meg a kapunk előtt. Egy korom béli és egy idősebb férfi száll ki az autóból. Kimegyek a kapuhoz. Anyut keresik. Közben bemutatkoznak. Pintér Zsolt és apukája Tamás. Zavartan állok majd végül is beengedem őket. Látom, anyu egyedül áll fel a székből, elindul felénk. Ragyog az arca. a boldogságtól. Megállnak egymással szemben, majd megszólal Tamás.
-Ha csak egy nap még az életem, nélküled már nem akarom!
Zsolt egy nyugodt elégedett mosollyal lerendezi a dogot. Meglepetten nézhetek rá, mire megkérdezi tőlem.
-Hát nem mesélte el az anyukája?
Elmosolyodom. –De igen. - Hisz minden tavasz új reményekkel indul. - jegyzem meg magamba.
Büszke vagyok szüleimre. Anyámra mert sohasem hagyta el a hite. Amit álmodott azt megkapta. Lehet, lesz még pár boldog évük.
Apámra, aki annyira szerette anyut, hogy saját boldogságát háttérbe tudta szorítani és elengedni anyut mert érezte, hogy többé már nem hozzá tartozik.
Nézem őket. Szemük ragyog talán épp úgy mikor régen egymásra találtak. Ez a boldogság már az övék marad.
 
 

Eső élmény

Apró gyerek. Épp, hogy járni tud. Ablakon át nézi, hogy hull az eső. Ismeri a vizet, hisz este mindig pancsol egyet a kádban. Már a strandon is volt a szüleivel. Ez más. Biztos volt már ilyen máskor is de akkor nem figyelt rá. Látja a kis tócsákat a járdán. Meg egyáltalán! Miért kopog az a víz és honnan jön? Nézne feljebb az ég felé,,mert valahogy fentről folyik. Az ablak előtti fától nem látja az eget.

Az ablakon egy-egy esőcsepp megáll, majd tovaszalad. Kis kezével követi. Nem tudja összerakni, hogy az a víz, miért kint van és minden hol amerre ellát, csak folyik. És hova folyik?

Mert ahol ő fürdik, ott van egy luk, ami elnyeli a vizet.

Addig addig, míg egyszer csak megfordul és kiszalad az udvarra. Hisz nyár van és meleg. Szülei kíváncsian nézik. Meglepődik, mikor hideg esőcseppek érik kezét, arcát. Ez nem meleg! De most legalább felnézhet, oda ahonnan jön ez a sok víz. Sűrűn pislogva áll az égre nézve. Nem lát csapot, nem lehet elzárni. Szülei betessékelik, de ő újra meg újra kiszalad. Vizes már haja és ruhája is.

Szeretné megfogni de apró kezeiben csak pár esőcsepp gyűlik össze. Végül az is mind legurul, mind elfolyik valamerre.

Még egyszer felnéz az égre, karjait csodálkozva széttárja. Édesanyja felkapja és átöltözteti. Mosolyogva nyugtázza, hogy jól esik száraz ruhában nézni ablakon keresztül az esőt s a kádban is meleg víz van.

 

Tóth Ágnes   2017.04.16.
 

Mosoly a világnak

Volt egy kislány. Szülei nem várták. Ha nehezen is született meg, egy bátor mosollyal köszöntötte a világot. A születési traumák nyomot hagytak benne. Nehezen kezdett el beszélni, bár megértett mindent. De a szó valahogy nem akart megszületni az ajkán.

Három éves múlt mire volt bátorsága megszólalni. Egy kicsit mégis összekeverte a szavakat, vagy épp a mondat végét harapta el. A világot sem értette. Az iskola is nehéz volt. Bár szerette az irodalmat, de ha szerepelnie kellett nagyon lámpalázas lett. Szülei sem értették. Valahogy kilógott a családból. Nem mindig azt csinálta mit mások mondtak. Nem szerette, ha korlátozzák, de gyerek volt igyekezett szót fogadni. Testvére kitűnő tanuló volt, ő meg csak épp átbukdácsolt az általános iskolán. A továbbtanuláshoz is protekció kellett. De ő nem erről álmodott. Érezte, hogy nevéből erő sugárzik és ő még oly messze van attól, hogy megértse saját sorsát.

De jött az ifjúság az első szerelemmel és az első írással. Kósza versek, kósza gondolatokkal. Egyetlen menedéke az írás lett. A toll mindig megértette, amit érez, amit gondol. Barátok is lettek egy életre. Itt leírhatott bár mit és javíthatott, ha kellett. De a szó, az más. Arra oda kellett figyelnie. Az élet számára csak egy nagy kérdő jel volt. Nem értette a hazugságokat. Egyszer próbálkozott vele szülei előtt, de akkor is lebukott. Nem ment ez neki. Ezért is volt sok büntetése, mert őszinte volt meg egy kicsit rossz is lány létére. A tekintete mindig elárulta. Így hát sok "miért" halmozódott fel lelkében és válaszra vártak. Nem voltak jó tanácsok csak annyi, hogy mit nem szabad, de hogy helyette mit lehet az senki nem mondta meg. Így hát ment a saját feje után. Sok fájó tapasztalás volt az életébe. Mégis volt egy mosoly, ami mindent eltakart. Ez azért jó volt.

Majd férjhez ment. Azt hitte társra talált, de neki ez sem volt egyszerű. Jöttek a gyerekek és valahogy csak úgy elszaladt mellette az élet. Egyedül maradt.  Gyerekei felnőttek. A sors két jó barátot küldött az életébe, s visszatért az íráshoz. Mind több papír fogyott és ők megerősítették az önbizalmát. Mire nyugdíjba vonult megjelent az első könyve. Már nem éltek szülei, de hálás szívvel gondolt rájuk. Hisz ha ők nem olyanok, akkor őt nem hajtotta volna az a belső vágy, hogy megmutassa a világnak mi van benne és bebizonyítsa testvérének is akinek kisiklott mégis az élete.

Kezében a könyv, amit hálás szívvel megköszön minden nap a barátainak. Ők hittek benne.  Lassan elszaladtak az évek ő mégis teli tervekkel indult neki minden egyes napnak. Bár  a beszédére oda kellett figyelnie, de gyerekei és a barátok biztatása erőt adott neki.

Túl a hatvanon megkapott mindent, amit addig hiányolt az életéből. Az évek is szépen sorba álltak, s mint egy film pergett előtte. Már megértette sorsát, az életet. Keze alatt most is ott a papír, hogy leírhassa, amit már mások is százszor leírtak.

Az álmod sose add fel, mert az életed utolsó harmadába is adhat az ég olyan csodát, amit feladni készültél. Ha nincs álmod nincs miért élned.

2017.04.28.

 

Hideg tavasz.

Ült a padon. Egyedül. Mintha megszűnt volna számára az idő. Arcán egy kedves mosoly. Nézett de semmit nem látott. Belső világába zuhant. Nem tudott mit kezdeni az idővel. Azzal az idővel ami elszállt felette. Gyerekzsivajtól volt hangos a tér, de Ő a múlt takarója alá bújt.

Nem akart rá gondolni. Arra az emberre aki egy egész élet ajándékát adta pár év alatt.

Más emberré vált tőle. Tudta. Ez a tavasz nekik már nem hoz új hajtást.

Össze húzta magán a kardigánját. Fázott még a gondolattól is. Kezében még ott szorongatta reggeli kiflijét ami időközben megszáradt. Morzsák lepotyogtak s a galambok lassan mind köré gyűltek.

Ők élni akartak, veszekedtek minden falatért. De ő nem volt éhes sem szomjas.

Lassan a játszótér is kiüresedett. Nap is alkonyba sétált. Hűvös volt. Egy fiatal lány lett figyelmes rá.

Pár órája jött csak ide. Érezte, hogy nincs valami rendben a nénivel. Mellé ült. Megfogta a kezét ami nagyon hideg volt már. Egymásra néztek. Segített neki felállni, majd haza kísérte A szomszéd lépcsőházban lakott. Pár szót váltottak. Azt gondolta a lány, hogy senkije sincs. Mikor mégis behívta a lakásába meglepődött. Gyerekei unokái fényképével volt tele a lakás. Az asztalon egy külön kép.

Egy idős férfié. Mielőtt kérdezhetett volna a néni rámosolygott s csak annyit mondott:

Hallgass mindig a szívedre és boldog leszel.

2017.05.20.

 

Különös kaland

Hol volt, hol nem volt. Mese is lehetne. De megtörtént, talán tíz éve talán holnap után.

Volt egy városi lány és volt egy falusi legény. Véletlen találkozás volt.

A város, sétáló utcájában sétáltak. Mind ketten egyedül, egymással szemben. A lány nyakában egy medál. Ahogy megcsillant rajta a fény a fiú szemét egy pillanatra elvakította. Mire újra kitisztult a szeme a lányt már sehol sem látta. Vajon hova tűnhetett? Még egy ideig ott volt a gondolatataiban, aztán elfelejtette. Haza ment falújába. Otthon várta már menyasszonya. Nyár volt.

Teltek a napok a hetek. Az esküvőt szeptember elejére tűzték ki. Sok mindent már meg tudtak oldani utazás nélkül is az internet segítségével. Bár a lagzi a faluban lesz, de a városból sok mindent olcsóbban tudtak beszerezni. Így keresgélt a fiú a neten öltönyt, mikor váratlanul egyik oldalon megpillantotta a lányt. Nem rég készült egy nyári divatbemutatón az a kép. Ott is megcsillant a medálján a fény, mint ha gyémánt ékkő lenne a nyakában. Ez csak véletlen, gondolta magában. De már nem tudta elfelejteni. Elkezdett utána érdeklődni, hogy mikor volt ez a bemutató. Pár hét volt az esküvőig. Menyasszonya próbára ment a városba, a szalonba ahol ráigazítják a ruhát. Csináltak pár fotót és a fiú döbbenten nézte, mert rajta volt a lány a képen. A medál ott lógott a nyakában. Egy ketté tört szív egyik fele. Elbizonytalanodott kicsit. Lehet, hogy van valakije? Rá két napra neki is próbára kellett mennie. Elhatározta, hogy megkeresi a lányt és ezért egy busszal előbb ment be. Ahogy ott állt a szalon  bejáratától kicsit távolabb észrevette menyasszonyát. Már indulni akart felé mikor hirtelen megtorpant, mert megjelent mellette egy férfi.

Átölelték egymást. Menyasszonya az órájára nézett és gyorsan elsiettek.

Hát igen! Erre nem számított. Le ült egy padra a bevásárló központban. Szólt a zene és mindenféle hangfoszlányok keringtek körülötte. Magába roskadt. A húga szavai jutottak eszébe. Mindig azt hajtogatta, hogy nincsenek véletlenek. Minden okkal történik. A rossznak hitt dolgok visznek mindig előre egy jobb felé. Nehéz volt elhinni. Lehet, mégis csak igaz. De fájt.

Nagy nehezen összeszedte magát és visszament a szalon elé. Saját ruhapróbáját más időre rakatta át, mert úgy érezte, nem lesz rá szüksége egyhamar. Nézte a lányt egy darabig, majd megfordult és elment a virágboltba. Vett egy szál narancssárga rózsát egy kis kártyát rakatott rá, amire az elérhetőségét írta. Torkában dobogott a szíve.

Bement a szalonba és odaadta a lánynak. Nem várt semmit tőle. Rámosolygott és haza indult.

Bár csalódott volt, de mégis valami furcsa nyugalom kerítette hatalmába. Húgának mindent elmesélt. Ő tudta, hogy a bátyja menyasszonya kicsit "csapodár", de nem akart beleszólni. Erre a vég-kifejletre viszont ő sem számított.

Szakítottak, de a lány úgy döntött, hogy azon a napon mégis  férjhez fog menni, de máshoz.

Elérkezett a nagy nap. A fiú szomorún ült az internet előtt és észre veszi, hogy levele jött. Mikor megnyitotta, meglepődött. A lány írt a városból. Megköszönte neki a virágot és, hogy tud mindenről, ami vele történt. Délután ő is hivatalos lesz a templomi esküvőre. Ha úgy gondolja, menjenek együtt mert, a vőlegény az ő barátja volt. Megírta azt is, hogy sajnos egy torok műtét miatt elveszítette a hangját. A fiú rögtön válaszolt is rá, hogy várja. Azért az öltönye is kész lett egy nappal előbb. A busz a városból pont úgy ért be, hogy az esküvőre mindjárt el is lehetett sétálni. A fiú várta egy szál vörös rózsával. Kellemes nyár végi idő volt. Mikor meglátta a lányt alig bírta visszafogni magát, olyan csinos volt.

A fiú a karját nyújtotta.

Együtt indultak a templom felé.

2017.06.07.

 





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 169
Tegnapi: 38
Heti: 384
Havi: 1 553
Össz.: 51 082

Látogatottság növelés
Oldal: Szösszeneteim
Kultúra, líra, vers a 21. században - © 2008 - 2017 - toth-agnes.hupont.hu

Az ingyenes honlapkészítés azt jelenti, hogy Ön készíti el a honlapját! Ingyen adjunk: Ingyen Honlap!

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Itt: 21.századi versek - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »