Kultúra, líra, vers a 21. században

Ha magához tér a lelked, kérdezd a szíved. Hova dugta el a mosolyát?

 

 

Időnk véges

Mondd! Táncolunk még
együtt a szerelem parkettjén?
Lesz e még vágy és ritmus
új álom, szép ébredés?

Mondd! Érezhetem újra
két kezed ölelő melegét?
Lesz e szó és sóhajtás
mibe szívünk újra belefér?

Mondd! Lesz e  pillantásod,
amitől az idő is elég?
Lesz e még miénk a semmi
amibe régen minden belefért?

Tudom az időnk is véges
hisz csak arasznyi ez a lét
De még látni akarlak
még szeretni és érezni

Hagyom majd a csendet
helyettem beszélni
Hogy a fájdalmas némaság
elkezdjen zenélni

 

Lányaimnak

 

Hogy ANYA lehetek

Megköszönöm nektek

Mit ti adtatok nekem

Nem cserélném senkivel

 

Az első angyali mosolyt

Az első picinyke hangot

Mert kezem már ti fogtátok

mikor lábatok elindult

 

Köszönöm, hogy tanítottatok

S amit én mondtam, elfogadtátok

Ma már külön úton jártok

Fogynak belőlem a jó tanácsok

 

Az évek szaladtak, mind kevesebb

Ma már én fogom kezetek

Köszönöm, hogy anya lehetek

A mosolyt és a könnyeket.

 

Már értem Anyu

 

Már értem anyu, miért

fájnak mind jobban azok

a lépcsőfokok mivel

éveimet számolom.

Köszönöm könnyeidet

mit mindig elrejtettél,

csak szemed árulkodott.

Vannak dolgok, mit csak

idővel ért meg az ember

mikor megtörik a lépcsőfok.

Anyu! Én is titokban sírok,

mikor rejtenem kell bánatom.

Az anyai szív már csak ilyen,

gyerekeiért mindig aggódó.

.

Csak egy nap...

 

Ha csak egy nap lenne

a közös életünk

Az az egy nap ezer évvel

érne fel

Mert abba az egy napba

Isten megengedi majd,

hogy odaadjam mindazt

amit eddig nem tudtam

63 évem

 

Hatvanhárom év vállamon

de nem szomorkodom.

Van még mosolyom,
hangulatom is jó.

Lelkemben bujkáló

emlék el nem hagyott.

Kócos ifjúságom

már csak látogató,

emlékkönyvbe való.

Itt maradt gondolatok

még építik holnapom.

 

Rongyos álmok

Hol a part és hol a határ
mit a víz már el nem mos?
Egybeolvad föld, ég s a víz
nem üzen a messzeség.

Lélekköveken még táncolok
dagállyal én is sírok,
felhő is vad szelet hoz
nap megfulladt a láthatáron.
Hidegen mosolyognak a habok,
bennük csak a tegnap hagyott nyomot.
Már én is velük suttogok.
Szürke felhőt tol maga előtt
a lassan felkelő hold.
Látod! Már most lehullnak
az augusztusi csillagok!
Mi marad nekünk míg rád várok?
Cseppekbe zárt ezeréves fájdalom.

Az éj betakar minden könnyet
s én most is csak halkan zokogok.
Égig érő magányos táncom
ronggyá szaggatja minden álmom.

 

Marad e nyoma

 

Még őrzöm tekinteted

Még hallom lépted

Csak a vágy maradt meg

Mi csendben utánad eredt.

 

Vajon látlak e újra téged?

Lesz e pont a mese végére?

Várod e a szavakat tőlem?

Vagy csak ABC lesz belőle.

 

Befogadod e szívedbe

Ezt az árva szerelmet?

Mely úgy örült neked

Mint föld a nyári esőnek.

 

Maradt e nyoma benned

Az eltűnt szép perceknek?

S ha párnádra hajtod fejed,

Álomba ringat e a szerelem?

 

Titkos kísérőd én legyek

Mint hold az éjszakai égen

S legyél csillag mellettem

Ki megőriz tiszta szívében.


Menj Isten hírével

 

Menj Isten hírével csak

lelkedet hagyd itt nekem,

levetjük földi ruhánkat

táncolunk a felhők felett

 

Menj Isten hírével hisz

csókot leheltél szívemre,

haza úton fél úton

csillagok közt megkereslek

 

Menj Isten hírével mert

kezed sosem engedem

láthatatlan érzések mik

egyikünket sem engednek.

 

Menj Isten hírével, én most

végleg elengedlek

ne kössön hozzám szó

és ne kössön ígéret

 

Menj Isten hírével s tudd

örökre mindenem leszel

csak kérlek, úgy kérlek

engedd, hogy veled így legyek.

 

Menj Isten hírével miénk

már ez a végtelen űr

Isten áldjon és szeressen

ki mindig veled és mindig hű.


Ígérj!

 

Zene, dallam. Mocorognak

bennem eltévedt szavak.

Még talán kimondhatom

mit az érzelem színesre fest

de lehet, elveszett az a

fény amin néha utaztam veled.

Évekkel szétfoszlik a remény

s köddé válik maradék hitem.

Nem ígértél mégis azt várom

csak egyetlen egyszer tedd  meg.

Hogy megállítsam azt az időt

amiben úgy maradunk mi ketten.

Nem baj ha zárvánnyá
formálódunk a végtelenbe.

De az idő rohan s vele a

földi lét a két kezünkben.

Ma még vagyunk de a holnapi

búcsút te sem keresed.

Hát ígérd meg! Legalább csak

halljam, amit meg nem teszel.

Hazudd! Csak egyszer! Senki mással

nem leszel csak velem!

S hagyom elszállni az ígéreted

mert tudom, hogy miért nem lehet.

 

Csak azt tudom...

 

Már nem tudom:

vissza pörgetni az időt,

elkallódott mosolyom

neked adni

 

Már nem tudom:

megkeresni lábnyomod

mely nekem hordozta

a jövő ígéretét.

 

Már nem tudom:

ifjúságom hol is járt

mikor életemet felemésztette

az örökös keresés.

 

Már nem tudom:

nélküled üres éveimben

egy-egy apró remény

mennyit is ért

 

Még nem tudom:

örülnöm kellene e az apró

peceknek miket nekünk

adott az ég.

 

Csak azt tudom?

órák, napok elszaladnak

s nekem belőled

a sok is  mindig kevés.

 

Anya vagyok

 

Anya vagyok. Szívem reszkető

két kezével óvlak benneteket.

Már csak ez maradt.

Percekben kattogó gondolat.

Kérdések halmaza.

S nekem tudnom kell!

Van ki fogja a kezetek

s van ki letörli a könnyeket

ha fáj néha az élet.

S ha szeretet bújik közétek,

az már ezer karjával öleljen.

De figyeljétek néha a csöndet,

mikor hálóját szövi lelketekben.
Olyan gyöngyszemeket fűz bele

melyek igaz meséket mesélnek.

 

                                                        Még mindig…

 

S még mindig az vagy aki meg tudja érinteni

lelkem. Minden pillanatban.

Még mindig te vagy nekem a csoda életembe,

belevésve napjaimba.

Még mindig Isten akaratában hiszek mikor

szívünket egymásba rajzolta.

S ha majd a csillagok táncot lejtenek az égen,

megpihenhetek két karodban.

Hiszem, hogy az is elrendeltetett amit

még nem ért meg a szív szava.

 

 

Meséken túl...

 

Megtörted bennem a csendet

kottáim neked zenélnek

A szót már suttogom neked

légy bennem mint egy végtelen

Életedből nekem adtad

maradék hited s a reményt

Már a lehetetlent mondtad

és mindennap így szerettél

Volt egy álom a meséken is túl

Hol könnyekbe volt vésve ez az út

Volt egy kimondatlan fájdalmas szó

Kimondva törte el a tegnapot

Őrizted bennem a csendet

Válasz volt az ölelésed

Tekinteted égbe emel

Ezen túl már csak így szeress.

Mert van mikor búcsúzni kell

elmenni onnan hol szerettek.

De ha nyílik másik ajtó nektek,

ne nézzetek hátra. Indulni kell!

Csak a lehetőséget vegyétek észre,

boldogság szívetekbe vésve.

A mesének sosem lesz vége,

de mindig győz a jó a rossz felett.

Útravalóm csak ennyi lesz.

Amit adtok, azt adja vissza az élet.

Anya vagyok! Szívem reszkető

két kezével óvlak benneteket.

 

 

Születésnapodra

 

Éveid lettek a bárkád

Mibe már sok jót befogadtál

Van benne szeretet, vallomás

Utak és sok állomás

Fejed fölött is volt sok felhő

De a nap mégis csak kisütött

Minden bánat elkerüljön

Egy jó barát téged így köszönt


Pipacs

 

Rétek királynője vagy

piros lenge szoknyádban

szerelmet táncolsz széllel

majd pihentek az éjben

Alád bújik az álom

meződön csönded várod

napod csókkal ébreszt fel

enged éj ölelése

Vihar ha tépi ruhád

Hiszed a holnaputánt

te vagy most is a szép nyár

őszbe múló boldogság


 

Anya vagyok

Anya vagyok. Szívem reszkető

két kezével óvlak benneteket.

Már csak ez maradt.

Percekben kattogó gondolat.

Kérdések halmaza.

S nekem tudnom kell!

Van ki fogja a kezetek

s van ki letörli a könnyeket

ha fáj néha az élet.

S ha szeretet bújik közétek,

az már ezer karjával öleljen.

De figyeljétek néha a csöndet,

mikor hálóját szövi lelketekben.
Olyan gyöngyszemeket fűz bele

melyek igaz meséket mesélnek.

Mert van mikor búcsúzni kell

elmenni onnan hol szerettek.

De ha nyílik másik ajtó nektek,

ne nézzetek hátra. Indulni kell!

Csak a lehetőséget vegyétek észre,

boldogság szívetekbe vésve.

A mesének sosem lesz vége,

de mindig győz a jó a rossz felett.

Útravalóm csak ennyi lesz.

Amit adtok, azt adja vissza az élet.

Anya vagyok! Szívem reszkető

két kezével óvlak benneteket.

 

 

Csak azt tudom...

 

Már nem tudom:

vissza pörgetni az időt,

elkallódott mosolyom

neked adni

Már nem tudom:

megkeresni lábnyomod

mely nekem hordozta

a jövő ígéretét.

Már nem tudom:

ifjúságom hol is járt

mikor életemet felemésztette

az örökös keresés.

Már nem tudom:

nélküled üres éveimben

egy-egy apró remény

mennyit is ért

Még nem tudom:

örülnöm kellene e az apró

peceknek miket nekünk

adott az ég.

Csak azt tudom?

órák, napok elszaladnak

s nekem belőled

a sok is  mindig kevés.

 

 

S még mindig az vagy aki meg tudja érinteni

lelkem. Minden pillanatban.

Még mindig te vagy nekem a csoda életembe,

belevésve napjaimba.

Még mindig Isten akaratában hiszek mikor

szívünket egymásba rajzolta.

S ha majd a csillagok táncot lejtenek az égen,

megpihenhetek két karodban.

Hiszem, hogy az is elrendeltetett amit

még nem ért meg a szív szava.

 

 

Rongyos álmok

Hol a part és hol a határ
mit a víz már el nem mos?
Egybeolvad föld, ég s a víz
nem üzen a messzeség.

Lélekköveken még táncolok
dagállyal én is sírok,
felhő is vad szelet hoz
nap megfulladt a láthatáron.
Hidegen mosolyognak a habok,
bennük csak a tegnap hagyott nyomot.
Már én is velük suttogok.
Szürke felhőt tol maga előtt
a lassan felkelő hold.
Látod! Már most lehullnak
az augusztusi csillagok!
Mi marad nekünk míg rád várok?
Cseppekbe zárt ezeréves fájdalom.

Az éj betakar minden könnyet
s én most is csak halkan zokogok.
Égig érő magányos táncom
ronggyá szaggatja minden álmom.

 

 

Már értem Anyu

 

Már értem anyu, miért

fájnak mind jobban azok

a lépcsőfokok mivel

éveimet számolom.

Köszönöm könnyeidet

mit mindig elrejtettél,

csak szemed árulkodott.

Vannak dolgok, mit csak

idővel ért meg az ember

mikor megtörik a lépcsőfok.

Anyu! Én is titokban sírok,

mikor rejtenem kell bánatom.

Az anyai szív már csak ilyen,

gyerekeiért mindig aggódó.

 

 

Csak egy nap...

 

Ha csak egy nap lenne

a közös életünk

Az az egy nap ezer évvel

érne fel

Mert abba az egy napba

Isten megengedi majd,

hogy odaadjam mindazt

amit eddig nem tudtam

.

63 évem

 

Hatvanhárom év vállamon

de nem szomorkodom.

Van még mosolyom,
hangulatom is jó.

Lelkemben bujkáló

emlék el nem hagyott.

Kócos ifjúságom

már csak látogató,

emlékkönyvbe való.

Itt maradt gondolatok

még építik holnapom.

 

 

Lányaimnak

 

Hogy ANYA lehetek

Megköszönöm nektek

Mit ti adtatok nekem

Nem cserélném senkivel

Az első angyali mosolyt

Az első picinyke hangot

Mert kezem már ti fogtátok

mikor lábatok elindult

Köszönöm, hogy tanítottatok

S amit én mondtam, elfogadtátok

Ma már külön úton jártok

Fogynak belőlem a jó tanácsok

Az évek szaladtak, mind kevesebb

Ma már én fogom kezetek

Köszönöm, hogy anya lehetek

A mosolyt és a könnyeket.

 

 

Időnk véges

Mondd! Táncolunk még
együtt a szerelem parkettjén?
Lesz e még vágy és ritmus
új álom, szép ébredés?

Mondd! Érezhetem újra
két kezed ölelő melegét?
Lesz e szó és sóhajtás
mibe szívünk újra belefér?

Mondd! Lesz e  pillantásod,
amitől az idő is elég?
Lesz e még miénk a semmi
amibe régen minden belefért?

Tudom az időnk is véges
hisz csak arasznyi ez a lét
De még látni akarlak
még szeretni és érezni

Hagyom majd a csendet
helyettem beszélni
Hogy a fájdalmas némaság
elkezdjen zenélni

 

 

Isten kéne

Az univerzumban születtem
Ott kötött össze minket Isten
Te voltál először készen
De szélnek eresztett nélkülem

Hány ezer éve keresel, kereslek?
Most itt vagyok végre veled
Mégis a sors félre tett minket
Hátat fordított mindkettőnknek

Isten két keze újra kellene
Mert úgy hiszem elfelejtett minket
Ha idáig jutott kettőnk szíve
Áldást adhatna szerelmünkre

Ám csillagközi port fúj az est
Hogy felejtselek s felejts
De én takarítok szüntelen
Örökre itt maradhass velem

 

 

Lélek hajó

Valahol elhagytam magam!
Mondd! Te megtaláltál?
Szólj! Ha benned szólnak
elveszett szavaim.
Szólj! Ha érzed kóborló
szívem dobbanását.
Fogd meg kezem!
Ne engedd, hogy lépéseimbe
más lépjen.
Csak még egy kérés.
Sírj velem ha fáradt magányos
éjeken nincs kihez szólni.
Mert az a két könnyfolyó
egyszer majd valahol találkozik.
Cseppek leszünk mi is a tengerben
s egy lélekhajón utazik tovább a szív.

 

 

Papírformák

 

Már fehér volt a nyár vége
Színeset csak az ősz adott
Telet már észre se vettük
Lelkünk tisztaságába estünk

Óvtuk tarka színeinket
Múltból maradt emlékeket
Tán csak ezeket szerettük
Az idő meg lassan elrepült

Visz előre fáradt lábam
Téged már nem talállak
Elvesztél? Vagy menekülsz?
Velem nem lennél egyedül

Papírformák, régi hitek
Köréd falakat emeltek
Tudom! Könnyed már keserű
S volt-e múltad gyönyörű?

Vagy fejed párnába süpped
Ha ébresztget a jelened?
Néha az éjt is nappallá tesszük
Hogy megmaradjon régi énünk

 

 

Kritika!

 

Ha meg van írva, nincs

mit tenni. Odarakott az ég

az utadra. Vagy fordítva.

Betegre eszed magad én

meg hallgatom a panaszodat.

Nem véd meg a túlevés

az igazságtól a

társas magánytól.

Kopogtam már ajtódon.

Szél voltam.

Láttam sápadt párnádon

elveszett álmodat.

Voltam szerető a titkos

fiókodban.

És voltam érzés mely

a születésbe belehalt.

Lehetőség most is vár

az alkalomra.

Nem kell hozzá más

csak a holnap.

De a holnap már rég

mögötted van.

S ha hagyod, hogy így

legyen igaz,

virágok már csak

hervadtan nyílnak.

 

 

Volt egy...

 

volt egy nyár

itt maradt

bennem volt

hallgatag

álmokkal

színekkel

festette

lelkemet

 

volt egy ősz

sietős

halk szavú

didergős

szemében

harmatkönny

szép nyarat

örökölt

 

volt egy nap

fehér volt

csillogott

és a hold

színezüst

fátyolként

szívünkre

ráborult

 

didergünk
kettesben

a nyarat

keresve

a kezed

kezemben

egymást

szeretve

 

 

 





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 24
Tegnapi: 52
Heti: 356
Havi: 1 477
Össz.: 58 184

Látogatottság növelés
Oldal: Verseim 2.
Kultúra, líra, vers a 21. században - © 2008 - 2017 - toth-agnes.hupont.hu

Az ingyenes honlapkészítés azt jelenti, hogy Ön készíti el a honlapját! Ingyen adjunk: Ingyen Honlap!

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Laptop 1 Ft-ért? Regisztrálj most! - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »