A magyarság eredete, származása azért is számít az egyik legnagyobb misztériumnak, mert kijelöli létünk célját, misszióját itt, a Földön. Más népekkel együtt legyünk mi is büszkék származásunkra, ismerjük meg nemzeti tradícióinkat, és ne engedjük magunkat elsodortatni isteni küldetésünktől.

Honnan ered az Árpád-ház?

Tisztázzuk, hogy miként más népek esetében, úgy a magyaroknál is a legendák, a mítoszok, a krónikák, a szájhagyomány és az ősök szellemei adhatnak csak hiteles választ erre a kérdésre. Előbbiek írásban, utóbbiak kinyilatkoztatások formájában.

Fontosnak érzem leszögezni, hogy a magyarság őseinek szellemei és újra testet öltött lelkei legalább annyira hiteles források, mint a papírokra rótt vagy nyomtatott betűk bármelyik változata.

A magyarok leszármazási vonalát a Gesta Hungarorum (1282 körül) egészen Nimródig vezeti vissza, s ezt a tényt jó néhány krónika megismétli. Nimród pedig Noénak volt a dédunokája. Vagy vegyünk egy másik vonalról egy olyan forrást, amely nyilván nem keveredhetett ezekkel! „A régi időkben a Madzsar törzs nemzetsége Nemród gyermekeitől származott.” Idézhetnénk a Tárih-i Üngürüsz-ből.

Miközben mások vérre menő ideológiai párbajt vívnak amiatt, hogy Nimród azonos-e a biblia Nimróddal, illetőleg ki mit módosított az ősi leírásokon, a lényeget nem szabadna szem elől tévesztenünk. Jelesül azt, hogy a magyar uralkodóház, vagyis a Turul-dinasztia egészen Nimródig (Ménróth, Nimrud), az özönvizet követő és a mai napig is tartó világkorszak első királyáig vezethető vissza. Ebbe a sorba, pontosabban vérvonalba, a Turul-vérvonalba tartozik krónikáink szerint többek között Attila, Álmos, Árpád is.

Miről is van itt szó?

Arról, hogy Nimród ősatyánk egy sumer király volt, akinek a leszármazottai között tisztelhetjük/tisztelhetnénk magunkat is. Ebből következik és levezethető például a sumér-magyar rokonság, az égi elrendelésünk (akár genetikánkba és lelkünkbe kódolva), hovatovább a mágikus képességeink, amelyek szent vérvonalunk történelmében újra meg újra hírt ad magáról.

A Turul nem egy fizikai madár, hanem a Napisten lélek-madara, amely e szerint „beavatkozott” az Árpád-ház sorsába. Nem is kicsit. Maga az Árpád-ház, amikor Turul-dinasztiával azonosítja magát, akkor azzal egyértelműen deklarálja magáról, hogy ő a Napistent tekinti ősforrásának. Minden szellemi ereje és lelki tudása a Napistennek köszönhető, akit sokféle névvel személyesített meg.

Vannak, akik szerint a turul szó a turán szóból származik, ily módon a turáni népek sorsában megjelenik egy égi energia, a Napisten ereje és szándéka.

Akár elfogadjuk ezt a verziót, akár nem, Emese álmában találkozunk a turultól való megtermékenyítés, majd a méhéből eredő, az egész világot elárasztó folyó képével.  Kell-e szebb költői kép eredetünk és a küldetésünk megfogalmazásához?

Ősi napvallásunk követőinek és életre keltőinek ennél fogva mindig azon kellett munkálkodniuk, hogy emlékeztessék tanítványaikat és a népet saját létének okára és feladataira.

Az egyik legnagyobb magyar misztérium éppen a származásunk és a küldetésünk. Vegyük észre, hogy amint ezt valaki szóba hozza, mi több, ennek megvalósításába kezd: érdeklődik a magyar őshagyományról, ősvallásról, mások számára kényes kérdéseket tesz fel és nem tud mit kezdeni az erősen vitatható válaszokkal, annak azonnal nekitámad egy láthatatlan erő: hol a szélsőséges nacionalizmus, hol az „anti…” kezdetű ideológiák valamelyikével igyekszik megbélyegezni az illetőt.

Valódi – nem csupán az egyházi intézmény által avatott – szentek, csodatevők, szent életű beavatottak sora is bizonyítja mágikus képességeinket és természetfeletti érdemeinket.

A hagyomány szerint Aba Sámuel (1041-1044) magyar király kihantolt teste nem csupán érintetlen, romlatlan és ép volt, hanem még a sebei is begyógyultak, melyeket csatában szerzett.

Az Árpád-házi szentek csodatételeit is megemlítjük, hiszen akár egy egész könyvet meg lehetne tölteni velük. A kérdés mindezek fényében az, honnan származik ez a mágikus-karizmatikus erő?

Ha visszagondolunk Emese álmára, amikor a Turul-madárral (Napistennel) találkozott, akkor eszünkbe juthat a Szent Grál misztériuma is. Vajon Nimród ivadékai, így például Attila, Álmos, Árpád, a Szent Grál hordozói lehettek? Vajon elkódolva – lelkükben, aurájukban, avagy sejtjeikben – egy titkos isteni program volt elrejtve? Ezt a vérvonalat pedig, amely nem mellesleg bennünk folytatódik, valamilyen isteni logika irányíthatta? Nemde, a zsidó-keresztény Biblia ezt a „kiválasztotti” státuszt fenntartja a saját népének? Akkor ők is (egyes bibliai szereplők) a Grál egyik leágazásai lettek volna, vagy sem?

Mindemellett feltűnt egy francia vonal is, tudniillik, a Merovingoké, amelyekről azt állítják egyes kutatók, hogy szintén Nimród leszármazottai voltak. Ne feledkezzünk meg arról, hogy a Trójából nyugat felé vándorló francia ősök (gallok) sokáig vendégeskedtek a Kárpát-medencében, kifejezetten a Pilis- és Visegrádi-hegység körzetében alakították ki fővárosukat. Ráadásul a Meroving-vérvonalat mintegy megalapozó Mária Magdolna életének kutatói szerint a Szent Grál éppen Mária Magdolna méhe volt, ami pedig már egybevág a magyar Emese álmával kapcsolatban elmondottakkal. S akkor még Jézus és a Szent Grál kapcsolatáról egy szót sem ejtettünk.

Sok ilyen és hasonló kérdés és összefüggés jelzi, jelöli ki számunkra az igazságkeresés útját.

A Szent Grál misztériumait fejtegetve spekulációink között találjuk az ősi vérrokonságok sorát. Feltételezve, hogy a Szent Grál a vérrel öröklődik, adódik tovább akár látens módon is egyik generációról a másikra.

Ha ez így van, akkor érdemes megvizsgálni a nimródi népek történelmét és összefonódásait. Ami pedig azért nehéz, mert oly sok előítélet tapad az egyes népekhez, továbbá oly sok a történelemhamisítás, hogy szinte ki sem látszik az igazság. De intuitív módon, spirituális módszerekkel és egónak folyamatosan takaréklángon tartva sikert érhetünk el.

Ne feledjük el, hogy ezek szent hagyományok, s mint ilyenek a saját ősvallásunk – a napvallás – szerves részei, hiszen mitikus-szakrális témákat érintenek és lelkünknek szólnak.

 forrás: Boldog napot- Száraz Győrgy

A Palpa-vonalak – kolosszális rajztáblák

Akinek tetszenek a perui Nazca-fennsíkon található titokzatos vonalak, azok egészen biztosan  el lesznek ragadtatva a Palpa-vonalaktól. Ha lehet, akkor még a Nazca-vonalaktól is bonyolultabb alakzatok tárulnak a turista és a kutató szemei elé madártávlatból. Rejtély, hogy kik, mikor és milyen célzattal alakították ki ezeket a kolosszális rajztáblákat, amelyek kialakításához szó szerint hegyeket kellett megmozgatni!

Mint tudjuk, a Nazca-fennsík vonalait a felszíni kőzetréteg lekaparásával alakították ki. A készítőknek viszonylag „egyszerű” dolguk volt, mert a Föld egyik legszárazabb vidékén, potom 500 négyzetkilométeren, sokszor kilométeres hosszúságú vonalakat kellett „vésniük” a kietlen tájba. Tegyük hozzá, a földön álló ember ebből semmit sem vesz észre eleinte. De vajon ki tervezte ezeket? Éppen úgy nem tudjuk, mint ahogyan oly sok minden mást sem a preinka (inkákat megelőző) időkből.

Annyi azonban kézzelfogható és bizonyos, hogy a Nazca-vonalak léteznek. Mint ahogyan a tőlük alig tízperces repülőútra található Palpa-vonalak is. Ilyenkor szokott felötleni az emberben a kérdés: van-e összefüggés a kettő „rajztábla” között. Nos, elképzelhető, de a stílusjegyeik nem ezt mutatják.

A Palpa-vonalak voltaképpen kőtérképek, amelyek a jelek szerint semmiféle közösséget nem mutatnak a Nazca-kultúrával. Lehetséges, hogy azokat egy korábbi civilizáció alakította ki, vagy valamelyik archaikus tőkultúra egyik leágazása. Mindenesetre a párhuzamos, derékszögű, önmagukba hajló, esetenként állatfigurákat ábrázoló Palpa-rajzolatok a becslések szerint 150 négyzetkilométeren foglalnak helyet. A kialakításukhoz nem kisebb akadályokkal kellett az ősi építőknek megküzdeniük, mint a természeti elemekkel. Ahhoz ugyanis, hogy egy-egy ábra pontos és töretlen legyen, olykor hegycsúcsokat kellet leradírozniuk, úgyszólván leborotválniuk, máskülönben aligha kaptak volna vízszintes felületet. Felvetődik a kérdés, hogy vajon miért szükséges a vízszintes felület. Talán őskori repülő járműveknek szolgáltak leszállópálya, illetve kifutópálya gyanánt? Miért nem találtak az ősi építők egy erre a célra sokkal alkalmasabb helyet, ahol kevesebb erőfeszítéssel is nagyjából ugyanazon eredményt érhették volna el? Erre az egyik gyanítható spirituális válasz az, hogy a földben található különleges energiák miatt vésték a tájba a vonalakat, amelyek egyes elemei esetlegesen ráerősítettek az energiákra, míg más részei talán közvetítették azokat. Hova? Talán a kozmoszba, talán a magasabb világokba? Spirituális hipotézis következik.

Mivel mind a Palpa-, mind a Nazca-vonalak precízen tájoltak, feltételezem, hogy komoly okkal készültek. Továbbá valószínűsítem, hogy ennyi év távlatából nem látunk belőlük mindent. Nem úgy értem, hogy fizikailag, sokkal inkább energetikailag. Lehetségesnek tartom, hogy miként Egyiptomban is, akképpen e vonalak mentén vagy egyes alakzatok gyújtópontjaiban valaha csillagkapuk működtek, amely eszközöket idővel elszállították, s csak egyetlen, elmozdíthatatlan hírmondójuk marad hátra az utókor számára: a ma is látható kőtérkép.

Mi van akkor, ha ez a hipotézis valósnak bizonyul? Talán a gigantikus geometriai ábrák csillagkonstellációkhoz adnak kulcsot, esetleg éppen azokhoz, ahonnét a rejtélyes idegenek – az ősi építők – érkeztek, illetve ahová eltávoztak. Ilyesformán akár az isteneknek, vagy az isteni ranggal felruházott idegeneknek is készülhettek a Palpa-vonalak.

Megjegyzés: ne tévesszük össze a csillagkapukat a fénykapukkal. Előbbiek fizikai, utóbbiak energetikai utazást tesznek lehetővé, vagyis a csillagkapukon emberi testben lehet közlekedni egyik fizikai világból a másikba, vagy a kozmoszt átszelve az egyik bolygóról a másikra, míg a fénykapuk a magasabb dimenziókkal való összeköttetést hivatottak megteremteni, ahonnan természetfeletti lények érkezhetnek, és magasabb rendű energiák áradhatnak.

A Palpa-ösvényeket a 20. században fedezték fel újra, mert addig senki sem kereste, illetőleg senki sem vették észre azokat. Az ősi kultúrákban egy dolog rendre közös, nevezetesen, hogy őshazájukat a csillagokban jelölik meg, vagyis a saját tradícióik szerint nem a Földről származnak. A kutatások egyelőre csak gyerekcipőben járnak, ezért semmit sem lehet biztosra venni. Ha megengedjük magunknak az őszinteség luxusát, akkor kijelenthetjük, hogy a régészeknek vajmi kevés fogalmuk van a több ezer évvel korábban, ebben a régióban élő népek valódi műveltségéről, beleértve azok nyelvét és spirituális titkait. Ez nem azt jelenti, hogy e kultúrák kései leszármazottainak ne lenne autentikus tudása a nagy elődökről, csupán arról van szó, hogy azt nem kötik az orrunkra.

A legfrissebb archeológiai eredmények tükrében kijelenthetjük, hogy a Palpa-vonalak születése jóval az időszámításunk előtti időkre nyúlik vissza. Ebből arra következtetnek a régészek, hogy a vélhetően i.e. 200-i.sz. 600 között prosperáló Nazca civilizáció egy későbbi műveltség volt. Vannak, akik a Paracas kultúra tagjaiban látják a Palpa-vonalak készítőit. Ezt egyébiránt megerősítik a kerámiákon található motívumok.

Mindenesetre a Palpa-vonalak a természetfeletti jelenségek, valamint az emberfeletti tudás és teljesítmény emlékei. Sajnálatos módon régészeti jelentőségük és sajátos szépségük ellenére a Nazca-vonalaktól eltérően a Palpa geoglifák még nem váltak a Világörökség részévé.

Boldog napot!-Száraz György