Kultúra, líra, vers a 21. században

Oldalak (menü)

Rongyos gondolat

Régóta kerülget egy gondolat. Letenni a tollat, nem írni többet. De olyan rongyos ez a gondolat, hogy nem tud megmaradni a többi közt. Mindig előjön, mindig szakadtabb. Mert fogynak az éveim. Vagy tán szaporodnak? Az írás nem az a dolog, amit csak úgy abba hagy az ember. Mégis megpróbáltam elhinni, menni fog. Nem fog! Letenni csak akkor lehet, ha elfogynak végleg az évek és az utolsó gondolat, az utolsó betű után pont kerül. S mi marad a költők, írók után? Az olvasók emlékezete. A szép szavak festménnyé formálódva őrzik tovább a szépet, az értéket az idő vásznán. Mindig jön új tavasz, új hajtásokkal. A kezünkből kiesett tollat felveszik a fiatalok s folytatják tovább az egyszerű szavak, betűk gondolatok színezését.

De az a rongyos gondolat, rossz napjaimban előkerül, majd leteteti velem a tollat. Mind sűrűbben.

Mind nehezebb lépést tartani öreg pennámmal, a fiatalokéval szemben. Bennük még lendület van, új élmények, míg nekünk már csak emlékek. Ki tudja, tán húsz-harminc év múlva már toll sem lesz, csak fel gépelik a netre az írásokat. Új világ. Nehéz elképzelni.

Csak egy szusszanás

Szép őszi idő van. Sétálni indulok, amíg lehet, kihasználva a Nap kellemes melegét. Iskola van lakásomhoz közel. Diákok szaladnak a buszmegállóhoz. Jön a busz! Jellegzetes hangja a távolból hallatszik, és összemosódik a kamaszok hangos zsivajával.

Majd autók fékeznek a zebra előtt. Óvatosak a vezetők. A fiatalok még szertelenek. Újra indult az élet a nyüzsgés. Megszokott hangok, zajok, amik beleívódnak az ember mindennapjaiba.

Madarak is ide- oda repkedve csivitelnek, miközben a kora őszi szél már gyűjti a fák alá az elsárgult leveleket. Különös hangok, zizzenések Majd az iskolánál megfordulok és haza indulok, miközben a busz elindult a gyerekekkel. Lassan, bár kicsit csoszogva hazaérek. Valami furcsa van a levegőben. Valami, amit a rohanó világunkban lassan elfeledünk. Megfoghatatlan. Ami úgy tud átölelni, hogy megnyugszik az ember lelke tőle. Különleges erő lakozik benne. Mintha némaságot fogadtak volna a percek, pillanatok. Üresen sóhajtanak a házak, terek. Körbe nézek. Semmi különös.

Csak az élet szusszantott egyet.

2021.11.10.

A Híd

Valamikor réges régen megszületett az idő. Két gyermeket hozott a világra. A Múltat és a Jövőt.

Ahogy növekedtek, mind nagyobb szakadék tátongott közöttük. Semmiben nem értettek egyet.

Az élet megelégelte a civakodásukat és egy nagy folyóként szétválasztotta őket.

Lett is ebből nagy kavarodás, hisz az Idő szerette gyermekeit. De így nem ölelhette át őket egyszerre. Hisz ha karjaiba tartotta őket, elült a vihar köztük.

Az Élet folyója olyan gyors sodrású volt. Sem, átúszni sem hajóval átkelni nem lehetett rajta.

Múltban rekedt emberek egykedvűen, élményszegényen élték az életüket, míg a jövő oldalán újabb és újabb ötletekkel, élményekkel gazdagodtak.

Egyszer csak, mindkét oldalon káosz alakult ki. A Múlt kezdett kiszáradni. Nem jutott át nekik, a

jövőnek már elavulttá vált dolgai, melyek ott sorakoztak a part mentén.

Az Idő bánatosan ült az Univerzum szélén. Végül meghozta a döntését. Múltnak és Jövőnek kell egy testvér. Így született meg a Jelen.

A Sors csak nézte ezt az apró Jelent s úgy döntött Ő lesz a Híd a Múlt és Jövő közt. Az Idő arcára mosoly került. Jelen két karjával áthidalta az Élet gyors folyását, mely tarajos hullámaival üdvözölte az új jövevényt.

Így hát a Jövőnek lettek gyökerei a Múltnak adott dolgai miatt. A Múlt is életre kelt a frissen érkező emlékek láttán.

Bár az emberek sokszor csak átszaladnak a Jelen hídján, de van, aki megáll és átéli azt a csodát, amit a Hídról lát. A pillanat örömét, bánatát, amit csak innen láthat.

2022.01.12

Az én iskolám

A minap, elém került egy videó, miközben neteztem. A pécsi 39-es dandár úti iskolámról egy rövid film.  Iskolatársam készítette jó pár évvel ezelőtt. Az iskolát 1959-ben adták át s én 1960-ban lettem első osztályos. Az épületben ma szakközépiskola működik, mégis olyan melegség járta át a szívemet. Előkerültek a régi emlékek. Hetekig elkísért anyukám a suliba, majd jött elém a tanítás végén. Kis iskolatáskámban egy fa tolltartó, amiben pár ceruza volt, amit apukám hegyezett ki minden este. Két könyv és két füzet. Nehéz volt negyvenöt percet végig ülni és figyelni a tanító nénire. Így hát időnként rosszalkodtunk, amiért egy körmöst kaptunk vonalzóval.

Betűket, számokat a levegőben a mutatóujjunkkal kellett először megformálni. Nem is volt olyan könnyű szép kerek betűket írni! Volt egy sablon tartónk és sok kivágott betű, amiből szavakat  raktunk ki… -  a film csak pereg  a régi dalokkal s újabb emlékek kerültek elő. Bár otthon is szépre, jóra neveltek a szüleink, de az iskolába, mint egy nagy közösséghez, megtanultunk alkalmazkodni, segíteni egymást. Tisztelet és megbecsülés övezte tanárainkat. Bár nem mindig szerettük őket, főleg  fekete pont vagy épp egy egyes miatt.

Kikerülve a padokból, azt hittük, nincs több lecke. Dehogynem!  Akkor kezdődött az igazi tanulás, ami majd egyszer véget ér.

Évtizedek teltek el mikor összeszaladtam az első tanító nénimmel. Át öleltük egymást. S kinek is jutna eszébe az a körmös? Az élet sokkal nagyobb pofonokat osztogat. Az évek visszahozhatatlanul elszálltak. Ő nyugdíjas, nekem meg családom lett. Tudom, nem csak magamról, hanem gyerekeimről is, milyen fontos szerepük van a pedagógusoknak.

A bölcsődétől kezdve az egyetemig.

2022.01.31.

Úthenger szindróma

Este nyolc óra. Nézzük a TV-t a párommal. Én a "mama" fotelemben ülök, ő pedig a heverőről nézi a műsort. Jön a reklám, ami szerves része már minden filmnek. Kedvesem feltápászkodik az ágyról és közli velem, hogy úgy érzi magát mintha átment volna rajta az úthenger.

Ránéztem mosolyogva és megkérdeztem, hogy egyáltalán még létezik úthenger? Mert nagyon régóta nem láttam ilyet. Igaz, a környezetünkben nincs építkezés s ahol van arra meg nem járunk.

- Hát persze, hogy van - válaszolt és rögtön nekem szegezte a kérdést.

- Mit gondolsz, ha be tudnám határolni az "úthenger szindróma" fizikai mivoltát, kapnék érte Nobel- díjat?

Nagyot nevettem. Hogy juthat ilyen eszébe? Mindenki tudja, miről beszélek. Ugye?

- Ha leírod, ez miben nyilvánul meg, tőlem biztos kapsz olyan Ági féle Nobel-díjat.

Eszembe sem jutott, hogy le fogja írni. Pár napig olyan csendes volt, visszafogott, de nem gyanakodtam. Egyik este elém állt és kezembe adta az írását.

Elmélkedés az "úthenger szindrómáról".

- Ha fekszel, fel akarsz kelni

- Ha állsz, le akarsz feküdni.

- A felkelés és a lefekvés között kell egy kapaszkodó, hogy el ne ess, netán mellé ülj az ágynak, széknek.

- Be akarod határolni azokat a pontokat ahol fáj, de rájössz, hogy minden hol.

- Ha rosszkedvű vagy, ha szédülsz, magas vagy túl alacsony a vérnyomásod, ha fáj a fejed, legjobb az időjárásra fogni.(persze ha jó a hangulatod, ilyen eszedbe sem jut)

Szóval nyugdíjasok vagyunk, ráérünk és tudunk még jót nevetni.

Felhívtam párom figyelmét az igazi "úthenger szindrómára" amit egy mondatban is meg lehet fogalmazni.

Ha átmegy rajtad csak egy fotó leszel a betonon.

2022.03.21.

2023.01.10.

Nekem megadatott.

A múlt században és egyben a múlt évezredben születtem. Úgy tekintek vissza az életemre és erre a korszakra, mintha a hegytetőről néznék le az alattam elterülő tájra.

Persze, még meg fogok élni pár dolgot. Vagyis, van magasabb hely is, mint ahol állok.

1954-ben csak rádiónk volt. Bár az első kísérleti TV adás is akkor indult, de a hatvanas évek elején már megoldották és Pécsre telepítették Budapest után a második televíziós adó.  Már akinek erre pénze volt. Szobaantennával lehetett fogni az adást.

Nem volt régen, mégis olybá tűnik, mintha legalább kétszáz évet ugranánk vissza az időben.

Még nyugodtan játszhattunk az autóúton, mert forgalom sem volt. Ezt a biztonságot és nyugalmat keresi a korosztályom. Mi nem erre a rohanásra vagyunk beállítva.

Persze! Változik mindig a világ, hisz a mi szüleink is nehezen tartottak lépést már a mi világunkkal. Gyerekeink is szembesülni fognak ezekkel a dolgokkal majd úgy húsz év múlva.

Nem tudom! Lehet-e gyorsabb tempóban fejlődni a világnak, mint amit mi átéltünk ötven- hatvan év alatt?

Az egyszerű rádiótól a zsebben hordott világig.

Ha tetszik, ha nem, talpon kell maradni ahhoz, hogy beilleszkedjél a jelenlegi helyzetbe.

Ha, nem, akkor a perifériára dob az élet. Magadra maradsz.

Szóval a "muszáj" nagy úr.

2023.01.23.

A kövek varázsa.

Zsóka, családjával nyaralt a horvát tengerparton. Ő maga sem tudta miért  imádja a végtelen tengert, a homokos kavicsos partot,a szép naplementét.

A parti kövek egyszerűen lenyűgözték, ahogy egymást csiszolva, időtlen idők óta,széppé és simákká formálta őket a víz és a homok. Kereste a legszebbeket. Formában, színben egyaránt.

Kicsit, nagyot, aprót.

Otthon már egy zsáknyi kavicsa volt, de még nem döntötte el mit kezd el vele. Azért voltak tervei.

Férje sokat betegeskedett, félt már ő ettől a nyaralástól is. Lánya volt a legjobb barátnője, de válása után hazaköltözött. Jó volt újra együtt lenni.

Már alkonyodott. Vissza indult a szálláshelyre. Még két nap maradt a pihenésre. Az utolsó este lassabban telt el. Végtelennek tűntek az órák, mint a tenger, melyen lassú táncát járta a szél, csipkés habokat szőve a tetejére. A nap lenyugvó alakja a szivárvány színét festette rájuk.

Elmerült gondolataiba, csak arra lett figyelmes, hogy a part menti utakon kigyulladnak az esti fények. Férje és lánya, a teraszon beszélgettek, majd csatlakozott hozzájuk.

Késő este volt, mikor nyugovóra tértek.

Másnap korán keltek. Férje nagyon sápadt volt, de megnyugtatta őket, hogy minden rendben. Hosszú út állt előttük. Felváltva vezettek.

A házuk elé érve már alig bírták kiemelni a férfit. Mentőt hívtak. A kórházba bekötötték az infúziót és osztályra vitték. Úgy köszöntek el tőle, hogy holnap jönnek látogatni.

Az éjszaka nyugtalanul telt.

Hajnali négykor megcsörrent a telefon.

A férfi, akit oly nagyon szeretett és az apa, aki imádta a családját, elhunyt.

Taxiba ültek és mentek a kórházba.

A férfi behajtott ujjai közt egy szív alakú kavics lapult. Ilyen szépet még sosem látott.

Sírva borult egymásra a két asszony.

Üres volt a ház és csendes.

Hónapok teltek el mire Zsóka elővette a kövekkel teli zsákot. Két éve nem nyúlt hozzájuk. Akkor még ketten voltak lent a tengernél. Most újabb meglepetés várta. A zsák tetején egy kisebb zacskót talált. Óvatosan nyitotta ki. Tele volt szebbnél szebb kövekkel. Melegség járta át szívét. Érezte, hogy ez a szerelem, ami eddig elkísérte őket idáig, a síron túl is velük marad.

Most már tudta mit kezdjen a kövekkel. Képeket kezdett el belőlük kirakni. Egy- egy pillanatot a múltból. A képek egyre csak gyűltek. Néhányat eladott belőlük, de azoktól is nehezen vált meg.

Lányát is megtalálta a boldogság s hamarosan megszületett Csaba unokája.

2.

Kilenc éves volt már unokája, mire újabb lehetőség adódott egy tengerparti közös nyaralásra.

A kövekkel teli zsák már üres volt. Időnként azért pótolta őket.

Duna, Tisza, Dráva,. Oly sok szép hely adódott a vízparti települések által.

De most a újra a régi ismerős helyre mentek. Augusztus eleje volt s igen csak meleg.

Reggel és este felé tudott csak köveket keresni. Ha elfáradt, leült a homokos partra emlékei társaságába. Nem keresett társat. Nem érezte magát egyedül. Lekötötte családja, munkája és a képek készítése. Elégedett volt sorsával. Ismerőseit, barátait, mind fáradtabbnak látta. Sok helyen a család is szét esett.

Jó ez így- gondolta magában.

Unokája esténként mindig átnézte a köveket, amit talált. Ő rajzolni szeretett.

Gyorsan elszaladt a tíz nap. Haza indultak. Kezdődött az iskola is. Csabi nagyon várta már. Jó tanuló volt.

Zsóka pedig nyugdíjba készülődött. Október végén lesz az utolsó munka napja. Gyorsan szaladt az idő. Kicsit nehéz volt elköszönni a munkatársaktól.

Otthon meglepetés várta. Szép késői őszi hangulat terült az udvarra. Színes levelek takarták a földet. Egy- egy ágon még magányosan árválkodott pár levél.

Az előszobában levetette kabátját, cipőjét és a nappali felé indult.

Lánya, veje, unokája, egy nagy színes gerbera csokorral és megterített asztallal várták.

Sokáig beszélgettek még. Péntek volt. Mint mindig, most is hiányzott a férje de kis unokája sok mindenben hasonlított rá. Így kicsit könnyebb volt elviselni a hiányát.

Az éj hideg volt, de a csillagok melegen ragyogtak. Nyugodt, békés álmot terített szemére az éjszaka.

Reggel, mikor felébredt, az éjjeli szekrényén egy borítékot talált. Benne egy szív alakú kő és pár sor a papíron.

"Drága Mama! Nagyon szeretlek: Unokád."

2023.03.11.

A könny útja

Hogy miért van ez így, nem tudom. Talán a Mindenható akarata, hogy a lélek mellé könnyet társított, ha az a földi létre születik. Mert lássuk be, nagyon szép ami földi világunk, de nem mindig könnyű. A lélek csendes, bennünk dolgozik, vezet minket azon az úton, amit felvállaltunk.

De van egy egónk, ami sokszor megnehezíti a dolgát. Nagyra tud nőni bennünk.

Ezért vannak a könnyek. Kifejezi végső megoldásként a túlcsorduló érzelmeket. Jót, rosszat, egyaránt. Persze lehet úgy is örülni, hogy mosolygunk, vagy lehetünk dühösek és becsapjuk az ajtót. Az érzelmeinket sokféle módon lehet kifejezni.

De a könny! A könny a lélek fájdalma és öröme. Mélyről jön. Az égiek adománya, egy biztonsági szelep.

Néztél már önmagaddal szembe a tükrön keresztül? Én igen Fura dolgokat érez ilyenkor az ember. csak nézz bele a saját szemedbe és egy idő után elkezdesz beszélni a lelkeddel.

De sokan, nem is tudnak sírni. Nem engedik, hogy lelkük fájdalma, öröme láthatóvá váljék.

Befelé sírnak. De a lélek úgy van ezzel mint szülő a gyermekével. Szépre, jóra tanítja s a végén mégsem jó neki semmi.

Az egónk is ludas ebben, hisz elhiteti velünk, hogy a sírás, a könny az a gyengeség jele.

Ha legközelebb sírsz, nézz a tükörbe. Még pislognod sem kell, egyszerűen csak folynak végig az arcodon. Ragyognak, mint a kristályok. Önmagukba zárva viszik ki belőled általában a bánatot.

Majd megnyugszol és a lelked is könnyebb lesz. Mert mindig a lelkünk fáj először.

2023.03.30

Kifordult világ

Pár napra párommal elmentünk kikapcsolódni Hévízre. Végtére, mindegy is, hol voltunk, hisz a szállodában korlátozottak a TV: csatornák.

Talán megszokásból kapcsoltuk be, mert amúgy jót tudunk beszélgetni egymással. Téma van bőven, s az élet dolgain is tudunk jót nevetni.

Szóval nézzük a magyar csatornát.

A divat volt a téma. Mert hát anélkül sokan nem is tudnának létezni. Tán kirekesztve éreznék magukat, ha nem követnék a divat guru irányvonalát. Mert ők stílust adnak.

Na, ne!

Az lesz a divat - mert miért ne lehetne-,hogy a férfiak szoknyába járjanak, mondván, a nők is hordják a nadrágot. Sőt! Bemutatják, hogy körömcipőbe is tudnak járni. Mondja a divatguru, hogy minden emberben ott van a női és férfi oldal. Ez tény! Nem is vitatom, de azért mégis csak különbözünk, ha nincs rajtunk ruha!

Ugye?!

El sem tudom képzelni, hogy a férfiak többsége ezt el tudná fogadni. De azért határozottan kiáll a nézete mellett. Mi meg csak nevetünk a párommal. Tudom, van nemzet ahol a férfiaknál a szoknya a népi viselet, hagyomány. De az más!

A nők, praktikusság szempontjából hordanak nadrágot és ők a nadrágban is nők maradnak, egy csinos felső részben. Mert az úgy kerek és egész. A nők nem akarnak férfiak lenni, még véletlenül sem. A lelküket sem így alkotta meg Isten, a testalkatról nem is beszélve.

De olyan őrültek mindig lesznek, akik a fehérre feketét mondanak, és fordítva.

Hát ettől lesz színes a világ és marad továbbra is duális.

Nevetéssel zártuk azt a napot is.

Hazaérve, már több csatornát tudtunk nézni. Persze, reklámok hada tarkítja a filmeket.

Egy újabb röhejes reklámmal nézek szembe.

Azt, hogy a tehén nem barna, hanem lila, lassan a gyerekekkel el is hitetik.

Most csokifa ültetést mutattak be. Egy kislány egy kis kocka csokit ültet el a kertbe és másnap- láss csodát- csokifa lett belőle, amin lógtak a becsomagolt csokoládék.

Hát így lehet hülyiteni azt, akit lehet.

Megvárom, míg vége a reklámnak, és nézem tovább a természet filmet. Mert már nem tudok hegyeket megmászni, mint fiatal koromban és hála az égnek, a sok beteg elméből született reklámok nincsenek hatással rám.

Ha fiatal lennék, én akkor is a férfit látnám a férfiban, akit társul választanék egy életre. Szerető apukája lenne a közös gyermekünknek. Mert a NŐ, a lelkében erős a férfi a fizikai erejében az.

Így egészítve ki egymást.

Mert nekem, ettől kerek a világ.

2023.05.11.