Összetartozás 4.

 

 

Szavak ereje

 A szavak néha kilépnek a

sorból. Önálló életet

követelnek, óriásira nőnek.

Radír is távol tartja

magát tőlük, mert ezek a

szavak, neki már túl erősek.

Szelíden sétálnak életed

körül, csendesek. Mire észreveszed,

már ott vannak lelkedben.

Hangot adnak önmaguknak, nem

félnek az elmúlástól, értékük

van s örökké élnek.

Egy idő után rájössz, hogy

biztonságot adnak.

Mert jó ha „várok rád, jó ha

„hiányzol” és jó ha „szeretlek”.

Szelídek de élettel teli minden

egyes betű, úgy ahogy összerakta

önmagát valamikor réges régen.

 

Késztetés

 

Valami mindig késztet

arra, hogy tollat ragadjak és

írjak. Tán az életem

mázsás köveit kell elengednem,

mik szavakból vannak.

Tán meghalt reményeket kell

feloldani. Szépnek indult de

pokollá vált utakat a múlt

zsákjába rakni. Léggömbbe

tenni, kiengedni a világba.

Hangulatfüggő a tollam s nem

is mindig én írok, hanem ő

ír engem. Mikor gömbölyű

betűket formáltat velem,

 akkor tudom, hogy éppen jól van.

S tán angyal is lehetne kezem alatt,

de ákom- bákom betűket csak

a rossz hangulatú pillanat tolja

papíromra félvállról, hogy

erejét ő is megmutassa.

Lassan elmosódnak az éles

kontúrok, belefolynak egymásba

a színek. Valami túlvilági képek

kerülnek szemem elé. Kábultan

eldőlök az ágyon, elalszom lassan.

tudom, hogy éppen jól van.

S tán angyal is lehetne kezem alatt,

de ákom- bákom betűket csak

a rossz hangulatú pillanat tolja

papíromra félvállról, hogy

erejét ő is megmutassa.

Lassan elmosódnak az éles

kontúrok, belefolynak egymásba

a színek. Valami túlvilági képek

kerülnek szemem elé. Kábultan

eldőlök az ágyon, elalszom lassan.

 

Éjjel

 

A csenddel beszélgetek, még

az óra az idő útját járva

monoton hanggal ketyeg.

A csenddel beszélgetek míg

az utcai zajok a szél a köd

belefolynak már az éjbe.

A csenddel beszélgetek, míg

rám figyel és érzem súlyát.

Lassan én is elszendergek.

Most csend van. Alszik a fél

világ, párnámon álmok

várnak s éledő remények.

 

 

Ezek vagyunk

 

Összezsúfoltuk életünket

Mégis élni akarunk két négyzetméteren

Virágot, fát csak tévében látunk

Ez lett nekünk a nagy boldogságunk

 

Mindent kicsinyítünk, hogy nagynak lássuk

Minden szó üvöltés, még sincs hangunk

Már félünk a természet csendjében

De legjobban mégis önmagunktól

 

 

Jöttem…

 

Jöttem valahonnan a

végtelen mélyéről. A

távolság csak egy pillanat.

Mit magam mögött tudok,

parányi fénnyé vált s nem

illan el, mint a gondolat.

A múltam lett a jövőm a

köztes létben most épp

színesre festem a szavakat.

Megyek tovább, lábam alatt

eltűnnek az évek, de lelkem

tudja merre van otthona.

 Testem kínlódik, szívem nem

szárnyal. Egyik sem érzi magát

jól ebben a világban.

 

Szél susog

 

Hallod? Ahogy a szél susog

a habok közt s köveket

csiszol simára a végtelen idő.

Sirályok messze tűnő

hangjukkal lapozzák

tengeren az elhalt sóhajokat.

Vissza visszatérő emlékek

táncolnak a szélben, tenger

harmatkönnyével feleselve.

Hordozzák az időtlent a

múltban hagyott emlékeket.

Hallod? A parton homokszemek

táncra kelnek a széllel, míg

a tenger mély levegőt vesz, hogy

elmossa a parton ott hagyott emlékeket.

Sziklák csitítják a habok felett

kergetőző pille könnyeket.

Hajam szél borzolja, arcomon

páracseppek csillognak s talán

 táncra kelek itt az időtlenséggel.

Csend sétál velem, kezemet a

nap utolsó sugara fogja még.

Lassan eltűnik a végtelen tenger.

Aludni tér a világ s nem

mesélnek tovább a homokszemek.

 

 

 

Életem tömören

 

Reggel kopogtam az ajtón

Jó anyám nehezen nyitotta

Tétován lassan elindultam

Felfedezni önmagam

 

Délben még szanaszét voltam

Az életbe belebonyolódtam

Nem találtam kiutat

Lelkem betegség uralta

 

Estefelé lassan ébredeztem

Bár néha még elesek

Jó barátok kísérnek

S néha megfogják a kezem.

 

 

 

Béke

 

Elringat a csend, szememre

álmot hint a némaság.

Lelkem a gond fölé száll és

szívemmel takarja be magát.

Szavak betűkké válva, értelmüket

lerakva, keresik végre

önmaguk egyszerű varázsát.

Gondolatom álmot fest,

szépet, jót, könnynélkülit s

tavaszt, melyben megnyugszik

végre a kint lévő világ.

 

 

 

Elmélkedés

 

A szó mindig kirakatban van.

Megmutat magából valamit, de

oly kevés ahhoz, hogy megértsd.

Lelke van, át kell, hogy éld.

Némaságba burkolózik mikor

megérted. Csendes, szótlan a szó,

csak így érted meg mély értelmét.

Ha engem nem értesz, csak rám kell

hogy nézz és előkerül önvalóm belső

varázsa. S értelmet kap az ölelés.

Mondanád, de nem tudod. Mint a

szellő, mely megérint. Nem látod,

de susog tőle minden levél.

Energiából szőtt valóság, mély

tartalommal átélt lelki élmény.

Le kell fordítani, mert csak néma

lábnyom, mit elfúj a szél.

 

 

 

Szanaszét

 

Néha darabokra esek szét

Világomból kiszökik a fény

Csak hangokat hallok

S jönnek a nagy csattanások

 

Mikor megjelenik a csend

A sötétség sírni kezd

Elő jönnek a régi érzelmek

A fájdalom ordít idebenn

 

Sarokban ülve már fázom

Egy parányi fényre vágyom

Lélek zenéje halkan jön

Lassan mindent összesöpör

 

Nyílik szemem, éled bennem a fény

Szakadékon átívelő híd

Az élet játssza játékait

Felhőkről lógatom lábaim.

 

 

Idő

 

Miért van idő? Mikor a

világ végtelen s mérjük

órákban amit nem lehet.

Néha elillan a pillanat és

óráknak tűnnek a percek.

Hónapoknak a hetek,

s illan tova az idő szekere.

Mégsem az óra mutatja meg,

mit, mikor, hogyan kell tenned.

Lélek és szív irányítja életed,

s ha ez nincs, elvesztél idelent.

Üzennek a csillagok, galaxisok,

hogy mi a földön mások vagyunk.

Isteni fény van bennünk de

minden hol kutatunk, keresünk.

Fedezd fel, találd meg önmagad.

A tudatod emeld fel magasra.

Becsüld önvalód, tiszteld lelked,

csak utána szeress másokat.

 

 

Változások

 

Az idő behatárol. Ha

felborul a menetrend, már

nem találod helyed.

Az időhöz igazítod

percre pontosan

megszabott életed.

Hol van a nap, az éj és

a csillagok, mely megszabja

a világban a rendet?

Hol a hajnal és hol van

az alkonyat, mely

ébreszt és ágyadba fektet?

Minden pillanat a változásban

születik, lesz a múlt

szépen gyarapodó emléke.

Fogj egy virágot kezedbe, számold

meg szirmait, csodáld színét.

Oly egyszerű. Éld az életed!

 
 

 

Megszületett

 

Kis Jézus megszületett

Fényt hozva a szívekbe

Örök lángját nekünk adta

A reményt is odaadva

 

Nem kért érte semmit

Hisz csak mi értünk élt

Hite akkor sem hagyta el

Mikor keresztre feszítették

 

Boldog Karácsonyt Neked

Hited sose hagyjon el

A fény mindig égjen benned

Ne csak szent este éjjelen.

 

 

Árnyék és fény

 

Az árnyék mi előttem van

Lemenőben már a nap

Csendesen átölelem magam

 

Pillanat varázsában állok

Nem leszek többé már bábú

Ébrednek bennem a valóságok

 

Eltűnik az árnyam a fényben

Kívánságom hallják az égben

Új út is feldereng előttem

 

Üres a tér a csend muzsikál

Hamis hangok halkulnak már

Az út végén a lelkem vár.

 

 

Ördög és angyal

 

Ha az ördög kísért

 pokolra visz

Kénköves sötét utat

fényessé teszi

 

Ha az ördög táncol

 árnyékodban

Menj ki a fényre

mosolyogva

 

Angyalok szelíd tánca

ördögűző

Csillag utakról

mind menekülő.

 

 

Zavarok

 

Mit szült e világ e tájra?

Könnynélküli csendes fájdalmakat.

Kiszáradt mezőkön süvítő,

férgeket el nem pusztító szavakat.

Sír a föld a nép hallgat.

Reményt vár hol sivatag van.

Az éltető szót elfújja a szél,

a bolond homokba dugja fejét.

Visít pucér seggel a semmibe,

nem lát nem hall, nem érez.

Homokkal a szájába

kiabál bele a semmibe.

A tettek mezején

csak kevesen vetnek.

Ők a fáradtak, és

ők akik mernek

igaz szót ültetni

a magyar földbe.

 

 

Tört napok

 

Minden napból egy

darab letörik

Elfogynak az évek

senki sem kísér

 

 

Hol vannak a kezek

elhalt ígéretek?

Semmibe vész a szó

s nincsenek nevek

 

Felhőkön át kacagó

árnyéknapok

Kísértenek lelkembe

mint tolvajok.

 

 

Lívinek

 

Mintha tegnap lett volna születésed

s tartottalak ölelő karomban

Óráknak tűntek hosszú évek,

elrepültek mint egy gondolat

 

Most ért véget számodra a gyerekkor

Féltelek, talán jobban, mint eddig

Felelőséget kell vállalnod

Nem csak magadért, másokért is

 

Mit is adhatnék Neked, útravalónak

Hit és remény soha el ne hagyjanak.

 

 

Más szemmel

Egy csendes örült zsibongása

fut végig néma szürke

napokon létem minden síkján,

s takarítja el a múlt szemetét.

A pillanatra sem emlékszem olykor,

de megérint minden ami a

holnapot és szebbet hozza elém.

Törlődik elmémből minden ami

ideje múlt, haszontalan, álruhában

öltözött csalóka remény.

Szétszórt eszmék nyomában

lépdelek. Híve voltam soknak,

de bennem már egy sem él.

Csak hitemet őrzöm, oly mélyen,

mihez nem fér más elme, nem

fér hozzá emberi szív.

Máshonnan hozott gondolat az

amit írok, az én utam láthatatlan

fénysávokba fut az ég felé.

Tán zavartnak gondolsz, míg Te

azon tépelődsz, hogy kritikáddal

megfogalmazz egy silány véleményt.

Én tovább látok a lelkeden túl,

melyet még nem ismersz, s az az út,

most hoz  el én felém.

S ha majd saját lelkeddel látsz,

amivel én, a döbbenet lesz úrrá

rajtad, s felgyullad benned a fény

 Hallgatni fogok a szívemmel és látni

a lelkemmel, nem kell többé tolmács,

hogy végre engem is megérts.

 

Jó ha…

 

Jó, ha őszinte vagyok?

Jó, ha mindent elmondok?

Jó, ha néha minden fáj?

A szavakon már nincs kabát

 

Az őszinte szón is van ruha

Néha csak egy angyalfonat

Van mikor szépen kihímezve

Csupasz szó fáj a léleknek

 

S mikor mi a megfelelő másnak

azt mindig eldönti a szív hangja

Talán néha az is kevés

Mikor már haragos szikrát szór az ég.

 

 

Zsákutca

 

Hova vezet az az út

mi sehova sem vezet?

Mégis hisszük valahova

eljutunk, de cél az nincsen.

Botladozunk csukott szemmel

s hitünk is elveszett.

Belső fényünk is kialudt.

Hibás csak az élet lehet,

ébredni mégsem akarunk,

mert amit látnánk az megijeszt.

Felvállalni önmagát

nem meri már senki sem.

Hát akkor milyen úton jársz,

mi sehova nem vezet?

 

Tollam

 

Bársonyosan simul a toll

kezemhez. A barátom. Vele

osztom meg gondolataimat,

ő ismeri minden rezdülésem.

Sok ezer szót ismer, lelkem

hangulatait követi s e szerint

formálja a betűket.

Titkok tudója, érzésekkel teli

ez a toll. Velem álmodik forró

nyári napokon s harmatos reggelen.

 

 

Oldal: Összetartozás-könyv4
Kultúra, líra, vers a 21. században - © 2008 - 2024 - toth-agnes.hupont.hu

Az ingyenes honlapkészítés azt jelenti, hogy Ön készíti el a honlapját! Ingyen adjunk: Ingyen Honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat