Őszi versek

 

 

Fogyó fények

 

Az ősz mosolyog az ablakomban
a legszebb ruháját húzta fel
mielőtt átadja magát az elmúlásnak
még egy utolsót táncol lelkemen

 

Fény táncol a lenge széllel
a vakító októberi égen
pillám mögött villannak a képek
tova röppenő öreg szép évek

 

Mennyi csoda, mit elfelejtünk
ha már nincs itt velünk
tovább már nem is ellenkezünk
az idő így száll, így elrepül

 

Hulló levelek halk suhanása
múlt szavainak suttogása
lépéseink csendes koppanása
az ősz szép keretébe rakva

 

A napnak is kevés ideje van
fényt lop már a sötétség
karácsonyra csak egy gyertya ég
mely majd újra az égig ér.

 

Őszi séta

Ott sétáltunk a parton. A
hullámok szürke hangjukkal
ostromolták a köveket.
Csak a kék ég maradt a nyárból.

Sétáltunk egymás mellett,
elmerülve saját múltunkba.
Zsebre tetted kezed,már
lassan azt sem foghatom.

Megálltam! Azt észre vetted.
Rám néztél s millió kérdőjel
íródott arcodra, se szó
se hang nem volt.

Csak szeretlek, egyszerűen úgy
ahogy a vonat a síneket,
mint a repülő a végtelent.
Csak ennyit akarok.

Majd hajadba kapaszkodott
egy őszi falevél, a kezembe
adtad. Szívem lelkedhez ért.
S egy kóbor szél mindkettőnket

átkarolt.

 

Ősz

 

Közeleg újra az ősz, szelek

csípőssé válnak.

Fák készülnek az elmúlásra.

Szeretem az őszt. Reményt

ad az új tavasznak, változásoknak.

Gyerek zsivajtól hangosak

újra utcák, terek.

Indul az iskola, dolgát teszi

a természet. újra meg újra,

ugyan úgy de megújulva.

A tavalyi ősz más volt, szép

emlékeket hagyott szívembe.

Az idei is meglepetést tartogat.

Dolgozik az ősz, hogy védje önmagát

melyben újra megszületni kell.

Erdőre mezőre, lombtakarót terít

csendes álomba ringatja magát.

Tó tükrében sápadt nap mosolyog,

erőtlenül, fáradt hullámokon lovagol.

Felhők mögé bújva, széllel vívott

harca a tájon is nyomot hagy.

Mint divatbemutatón : levelek

fordulnak egyet a széllel,

zöld ruhájukat ott hagyva az elmúlásnak,

szép csendesen földet érnek

 

Miért vagy szomorú ősz? 

 

Miért vagy szomorú ősz?

Tán mert hűvös szelek

járnak földön s fák között?

Nekem te vagy a szép

Éveim száma már csak

színeid közt emlék

Lassan hulló leveleiddel sétálok

Minek sietni!

Egyet-egyet felveszek

Minden más. Tarka kavalkád

Életemből pár pillanat

Meleg, lágy színek

Takarója lesz a múltnak

 

Október

 

Csípős őszi reggelen, lombokon

mind jobban átszűrődő fényben

fák útnak indítják az első

leveleket

Búcsút intve a nyárnak

létüket beteljesítve, táplálják

tovább a földet

Utolsó sikoly talpunk alatt

Levelekről lehulló harmatkönnyek

értetik meg velünk az elmúlást,

reményt, az örök körforgást

Természet diktálja a rendet.

Így kerek a világ

 

Holt utak virága

 

Mint hópihe, lágyan

ringanak az őszi levelek

Szél alszik, békét

üzen a tájnak

Nincs ellentét

Hisz minden fáj,

minden elmúlás

Polcra tesszük a

tegnapot. Imát

mondunk másokért

Egy virágot teszünk

holt utakra

Csak távoli lelkek

tudják az övék

Köszönet, hogy velünk

voltak, minden egyes

pillanatért, amivel

kiszínezhették elmúlt

életünk

Ég a gyertya. Lángja körül

táncolnak emlékek

s egy véget nem érő érzés...

szeretet.

 

Öreg lett az ősz

Dér pihen a szavakon
Ne szólj! Összetörik
Fájnak a meg nem
értések
Öregek lettek az
őszök is
Csak szemünk csillog
fátyolosan
Elbújtak a tegnapok
Kezünket összekötötte
az érzés
Mint vékony jég a
vízen,
olyanok vagyunk
A belső melegség
őriz minket
Csak tükör lehet
melyre már csendesen
hull a hó
Betakar minket
s formál eggyé
az érzés
Megérint a csend
fogd a kezem
Az emberi léten
túlra....
...veled érkezzem.

 

Csak egy levél

Ha magányos az őszi levél
mikor életét elengedi
Akkor utolsó táncával viszi
a leges legszebb zenét

Utolsó sóhaja a hideg széllel
csókjával hal meg a jeges éjben
Fagyos hold kíséri fényével,
csak egy levél volt a múló időben.

 

Elmúlt

Simogat az őszi szél

Kezedben pár levél

Mint szívedben emlék

Elmúlt

Tekinteted majd őrzi

Idő múló palettáján

Gyöngyharmatos hajnalt

Elmúlt

Eső hátán az ősz

Elfolyik a tegnapba

Fáradtan utána nézel

Elmúlt

 

Csak az ősz maradt...

Csak az ősz maradt nekünk!
Elszállt a nyár
Tavasz gyenge hajtást hoz
Már nem szállunk
Már nem repülünk

Leülünk egy padra
A légben emlékek hada
Hát csak ez maradt!
Szavak a szánkon...
de már nem mondjuk

Elég egy tiszta tekintet
Kézfogás mely még meleg
Aztán majd kesztyűt húzunk
Sapkát és vastag kabátot

Avar felett roppan léptünk
S a téltől sem félünk
Éveket adtunk egymásnak
Titkos perceket mik elrohantak

Csak az ősz maradt nekünk!
Elszállt a nyár.

 

 

Este...

Este mikor alszik a csend
Őszi levél hull az éjben
Az elfáradt szél megpihen
Én öledbe hajtom fejem

Csukd be szemed és érzed majd
Kezem a kezedet fogja
Ne bánd, a tegnapok múltak
A pillanat a miénk maradt

Este ha fáj már a magány
Őszi levél mind lehullt már
Kopasz fák közt szél dúdorász
Csak te tudod lelkem ott járt

Őszi levél

 

Tavasszal első levél

voltál a fán.

S most elsőként hullsz

le a fa alá.

 

Hitted a szép tavaszt és

a meleg nyárt.

Holnapra egy percig

sem gondoltál.

 

Mind a hulló csillag

az éj kékjében.

Valahonnan elindultál

most vége.

 

Föld fogad, őrzi neked

nyár melegét.

Hisz táncolt veled sokat

a meleg szél.

 

Tavasz voltál és nyár

majd őszi levél.

Természet ringat tovább

most pihenjél.

 

Őszi elengedés

 

Tarka ruhát ölt a táj

Levélhullás muzsikál

Fáradt búcsút int a nyár

Avar is vastagszik már

 

Zizzen levél roppan ág

Az ősz lágyan karol át

Teríti rám köd fátylát

Lábam alatt fénysugár

 

Ősz kezében elmúlás

Engedd el a szép nyárt

Tavasz jön a tél után

Mert változik a világ

 

Csendesülj el végre hát

Lelked is pihenni vágy

Kell a csend az álmodás

Szívedre az áldomás.

 

Ősz angyalai

 

Látod az ősz angyalait?

Leveleket hogy festik?

Mindegyiket egyenként

Láss, lelkedet nyisd már ki

 

Télre készül az élet

Mókus és sün gyűjtöget

Nem barátjuk a hideg

S fázhat már a kezed

 

A földön levélszőnyeg

Holtában véd életet

Ősz temet de nem felejt

Mert a tavasszal üzen

 

Ne sírj tegnapért múltért

Tanulj élni éltedért

Vándor út mindegyik lét

Ne félj! Egyszer haza érsz.

 

 

 

Őszben sétálgatva

 

Őszi erdőt ha járom

A csenddel sétálgatok

Madár már nem dalol

Szeptemberi alkonyon

 

Fátyolként kísér a fény

Nyár már lassan véget ér

Halni készül a levél

Rám hullnak barátként

 

Míg össze gyűjtöm őket

Az útnak is már vége

Jó volt újra itt veled

Búcsúzni jöttem tőled

 

Rád hagyom emlékeim

Kósza, törött álmaim

Várj reám jövőre is itt

Fogd csokorba éveink

 

 

Melankolikus Szeptember

 

Melankolikus szeptember

Hajnali köddel, napfénnyel

Múlni hív már a természet

De itt van még a nyár keze

 

Hideg eső lélegzete

Szürke felhőkből kiestek

Megfognak egy- egy levelet

Beleesnek őszi csendbe

 

Szél fúj már kicsit hideg

Szokják arcok és kezek

Nyár utolsó csókja meleg

Ősznek adja az ecsetet.

 

 

Ősz búcsúja

 

Magány párnájára rá ült az ősz

Ecsetén csodásak még a színek

Tőle mégis minden csak elköszön

Összes levél a búcsú levele

 

Fejét lassacskán földre is hajtja

Leteszi saját nehéz keresztjét

Mint halott fölött Isten imája

Áldás legyen rajta és békesség

 

Ha meghalt csend lesz újra és hideg

Sírján nyári virág emlékképe

Gyertyák gyúlnak megfáradt szívekben

Siratjuk minek mennie kellett.

 

Búcsú az ősztől

 

Isten veled Ősz! Ki tudja

találkozom-e még veled?

Jössz-e még suttogni

velem örülni színes

leveleiddel?

Festünk-e még együtt

szavakat, nyár színét

aranysárgára?

Rozsdabarnát, az örökké

zöldellő fenyvesek alatt?

 

Isten veled Ősz! Lábad

nyomában reccsenve lép a tél.

Isten veled! Az öreg éveimből

is elszállt újra egy év.

Szépen jöttél!

Most én is elengedem a magam

mögött hagyott levelek énekét.

 

Múlik az ősz is

 

Üres lesz lassan az ősz

kosara

Hajnali szél fagyosan

járkál a csend körül

Egy-egy szikrája a

tegnapnak még

fel-fel villan

Jégvirággá változik

A csoda csak formájában

őrzi a múltat

Hópihe ha száll majd

téli éjszakán

megtalálja benne a társat

Kopasz fákra

deret varázsol a hideg

S mikor újra erősödik a fény

Tavasz olvasztja a tél szívét.

 

Az ősz levele

 

Ősz tenyerében az utolsó levél

Felvett egy száraz ágat, írni akart

De a levél és az ág halott volt rég

Lelkük megpihent ott lent az avarban

 

Ez az ősz elszántabb volt a többinél

Üzenni akart a szédült világnak

Megkereste merre jár most a szél

Komponáljon egy utolsó őszi dalt

 

De a szél csak süvítve felkacagott

Hisz az ősz,tél kezében, és már halott

Könnyei csillogtak deres hajnalon

Mikor végleg elaludt az avaron.

 

Őszi eső

 

Esővel hullnak nyár emlékei

őszben elhalt, minden remény

úton folynak régi percek

eltűnnek mint örömöd a könnyben

 

Tudod! Jön más, új vallomás

de benned még, a tegnapi varázs

kezed tárva, felnézel az égre

Akarod! Saját magadban elvessz!

 

A szürke eső tán kijózanít

Valóság fájdalmas. Nem bátorít.

hátra lépsz egyet, majd előre

arcod ráncaiba bújik a hideg.

 

Fogd a kezem Ősz!

 

Széllel jött az ősz

Színes és esős

Hideg, didergős

Búsan merengő

 

Levelek hulltak

El is búcsúztak

Lassan táncolva

Egymást takarva

 

Kék ég már hideg

Nap még melenget

Kabátod már kell

Szürkék a fények

 

Fogd a kezem Ősz!

Lelkem elidőz

Tegnapi időn

Ami elköszönt.

 

Vége az ősznek

 

Szelíddé vált minden nyári álom

Ősz, gyorsan futott végig a tájon

Hulló levél alá rejtett mindent

Csendben haltak el a szép remények

 

A meleg kicsit velünk itt maradt

Kabát sem simult míg vállunkra

Hagyta az időt fák közt játszani

Nem engedte a telet látszani

 

Hittük, míg ősz van, levelek hulltak

A percek, órák egyre csak múltak

Kopasz ágak közt látszott már az ég

S mi nem tudtuk egymást betakarni

 

Darabokra tört az a pillanat

Érzéseken vastagszik az avar

Csend nem muzsikál, madár sem dalol

Lelkemen kopog a tél s én már hagyom.

 

Őszi reggel

 

Álmosan fújdogál a szél

Fák is fázósan ébrednek

Lombtakarót húznak maguk köré

Készülnek már a télre

 

Összebújnak lehullt levelek

Melegítik a hideg gyökeret

Apró magokat óvnak, őriznek

 

Utolsót mosolyog a fáradt nap

Már nincs sok vissza az őszből

Át adja helyét a tél urának

Hogy jövőre új erőt gyűjtsön.

 

Őszi levelek

 

Rám hajolnak őszi fák

fáradt levelüket szórják

bokáig járok bennük már

meglepetés nem vár

 

Tudom mit üzennek:

ne álljak meg, menjek

hátra sose nézzek

nekem adtak már mindent

 

Nyárból maradt emlékeket

első őszi fényeket

harmatos reggeleket

szép s elmúlt szerelmeket

 

Minden levél egy pillanat

lelkünk múlt varázsa

színes takaróval takarva

őrzi szívünkben a dalt.

 

 

Őszi séta

 

Színes sátor fejünk fölött

Lábunk nyomát köszönti az ősz

sétálunk hulló falevelek közt

Mindegyik megszólít, majd elköszön

 

Nyári vidám kacajok elhalkulnak

Gyengül már a nyári nap sugara

Reggelre mindent dér takar

Csipkelődik velünk a hajnali fagy

 

sétálunk kéz a kézben öregesen

De fény ragyog szemünkben

Míg erősen dobog a szív odabent

Az otthon haza vár, betakar szelíden

 

Átölelsz, de érzem te is fázol

szeretlek, én rád így vigyázok

Az öregség takarójával betakarlak

Lelkünk melege tüzet gyújt majd

 

Csendes álmot hoz szívünkre az éj

S ébred fel most a csillagos éj

Vigyázva szerelmünk csendes nászát

Csillagkoszorúba fonta lelkünk világát.

 

Őszi Balaton

 

Hűvös szelek táncolnak a

Balaton felett. Apró kavicsok

egymáshoz bújva rejtik el

napnak nyári fényét. Őrizni kell.

Meg maradjon a szív melege.

Egy-egy őszi levél még elringatja

magát a hullámokon, tavon játszó

árnyékfényeken.

Készül minden a pihenésre.

Felhők nem szépítkeznek tó tükrében,

szaladnak felette.

Nem marad idő csak pillanat

búcsút inteni mindennek.

Széllel táncoló vitorlásoknak,

szerelemnek, magányos csónakban.

Mosolynak, nyári kalandnak

S üresen maradt padoknak.

 

Szelek, hullámot korbácsolnak

Parton csobbannak s meghalnak

Utolsó kiáltásuk az éjszakában

 

Tópartra ősz sóhaja települ

Míg festeget kicsit s megőszül

Táncol egyet a víz felett

Majd elillan mint a nyár

ha tél beköszönt.

 

Őszelő

 

Nagyot ásít a természet

Útra készül nyár s a meleg

Csukódik már ajtó, ablak

Hideg sétál sápadt Nappal

 

Gyorsan szaladó perceknek

Idő szabta a keretet

Ruhádon még nyár mosolya

Felhúzod már kabátodat

 

Nincs hideg, mégis fázol

Lopsz a Naptól fénynyalábot

Szívedben egy emlék képpel

Besétálsz az Ősz kertjébe

 

Elcsendesedik az élet

Megfest minden falevelet

Fény hátán hullnak csendesen

Takaró a fáradt földnek.

 

Ha Ősz volnék

 

Ha Ősz volnék, lassan járnék,

pillanat kezéből kivenném

a rohanó időt.

Ha Ősz volnék, az erdőt járva

mesélnék a nyárról, télről,

nevetnék a fák hegyéről.

 

Ha ősz volnék, tarka szoknyám

megzörgetném s nem hagynám

az avarba hullani.

Ha Ősz volnék, az elmúlással

egyezkednék s a szeptemberrel

bátran kiegyeznék.

 

Ha Ősz volnék, nem hagynám,

hogy az éveknek bármikor is

véget vessen a tél.

Ha Ősz volnék, örökkévalóságot

varázsolnék, minden őszbe hajló

élet fölé.

 

Mégis csak azt mondom, Te

vagy a legszebb! Fehér hajat

varázsoltál fejemre.

Most együtt sétálhatok veled!

Színes de fakuló leveleiddel.

Ősz! Maradj még velem!

 

Nálam mindig ősz van

-

Nálam mindig csak ősz van.

Nem mondom, hogy felednem

vagy temetnem kell.

Elengednem kell!

Bár, valahol minden itt van.

Mint őszi levél a fán,

vagy épp ami lehull.

Az -örökké- nem létezik.

S én ebben a változó világban

keresem a nyugalmat, a

pillanatot, ami egyszer enyém lehet.

Csak megérint minden:

tavasz a gyermekkorral,

nyár a vidám ifjúsággal.

Az ősz, tarka leveleivel

emléket idéz fel életemben.

Egyik kezében a búcsúzó nyár

a másikban, már csendes éjszakák.

-

Nálam mindig csak ősz van.

Tél még nem jöhet ablakomba.

Várnak még boldog érintések.

Hinni akarom, talán így lesz.

Az esély se több, se kevesebb

mint hogy havazhat októberben.

Roppanhat levél lábam alatt,

nélkülem is vastagszik az avar.

S ha mégis Tavaszt kiáltanék,

a haldokló természet felett,

kabátom alá bújna a hideg szél

s fakóvá színezné fáradt szívem.

Így hát maradok az őszidőnél,

mely emlékszik a nyárra még.

De tudja! Lába a tél küszöbén.

 

 

Őszbe hajló napok

 

Őszbe hajló napok közt

jeges koppanások s égető,

perzselő elkésett fények

Mit tartsak hát kezembe

ha a világ szédült táncot jár

s nincs nyugalom a lelkemben

 

Őszbe hajló napok, éjjelek

kabát kell, két karod melege

veled értem meg a világot

Elbújtam a forró nyár elől

te kellesz ősz, lágyan szelíden

neked már kitárom ablakom

 

Őszbe hajló napok, évek

kicsit megállok pihenni

leülök a megkopott padra

Látom a tegnapokat, pár holnapot

már nem keresek semmit

az élet kicsit most velem van

 

Őszbe hajló napok, pillanatok

nektek adom letűnt éveimet

őrizzétek meg a múltam

Hagyok rátok pár szép gondolatot

s ami fájt, feledni hagyom

őszbe hajló napok, őrizzétek múltam.

 

Őszi dallam

 

Őszi dallam sétál a fák között

Levelekkel táncoló vén idő

Óra, odafent járhat az égen

Az öreg Hold sem tarthatja féken

 

Éj kék és fény, ha megfordul a nap

Percet számolni is haszontalan

Mire zizzen a levél fa alatt

Két kezemből kiesik a tegnap

 

Színek! Egy pillanatnyi szép varázs

Mit elvisz a szél, tarka kosarán

Csak fakó avar, ami itt marad

Mementónak a kopasz fák alatt

 

Néha értem múló idők szavát

Dal szőtte fáradt szomorúság

Mely átlebeg fájó szívem felett

Mert gyorsan szálltak az évtizedek

 

Csak vessző van a soroknak végén

Nem kérdőjelezem a SORS létét

A PONT, még pár lépéssel odébb van

Míg Nap, Hold, létembe zuhan.

 

Szeptember fénye

 

Vártam a hajnalt, az ijesztő

álmok után felmelegítsen a

szeptemberi fény

Kizártam a valóságot, de

beengedtem a meleget, így

nyár vége felé

 

Néztem a hulló, sárgult

faleveleket, ahogy a széllel

táncolva halnak

Öreg hársfa könnyeit már

csak a pirkadat látja,

bánatát nem mutatja

 

A sok zöld közé, foltokban

belopakodik az ősz keze,

kicsit festeget

Míg rámosolyog a napra,

de minden nappal, egyre

hidegebb a keze

 

Fogynak a levelek, színek

az idő üres faágakat hagyja

a lopakodó télnek

Tán lesz rajtuk fehér takaró

tán fázni fognak az éjben

ha roppan a csend

 

De még van egy kis meleg

Jól esik egyet sétálni az

őszi napsütésben

Kiskabát is lassan előkerül,

mert huncut és csalóka

a szeptember fénye.

 

Volt egy Ősz

 

Érzem, lassan közelit a tél

Csupasz ágak közt jár a szél

S a köd minden beterít

Gondolatom távolba repít

 

Volt egy ősz, velünk egy idős

Gyorsan szívünkbe költözött

Daloltak a hulló levelek

S a múló nyár csak könnyezett

 

Pár virág még nekünk nyílott

Az idő boldogságot adott

Még hinni akartuk a holnapot

De a sors többet nem nyújtott

 

Elszakadt, üres nappalok

Tépett éjek és hajnalok

Kócos és fénytelen fények

Elaludt a vágy szívünkben

 

Az illat, a hang itt maradt

Lelkünk tegnapot nem tagad

Szemünk csillagokban csillan

S az éj újra álomba ringat

 

Volt egy Ősz, velünk egy idős

Gyorsan szívünkbe költözött

De a köd mindent beterít

Gondolatom feléd repít.

 

 

Pihenj meg

 

Pihenj meg, ahogy az ősz

elenged mindent

Az idő kabátot húz magára

ne fázz meg te sem

 

Kérkedik még fent a nap,

hogy van még ereje

De tudd! Távoli ez a fény,

mutatja a természet

 

Sétálj a sok színű, elalvó

fák alatt

Ahogy a múlt is lassan

mindent betakar

 

Legyen barátod a csend

ahogy lágyan átölel

S kabátodra teríti a

hulló levelet.

 

 

Mindig...

 

Mindig más hangja

van az ősznek

Minden levél mást

tapasztal a létben

Minden szélnek más

útja van a térben

Minden fénynek más

színe van a levélen

 

Minden szó más értelmet

talál a szívben

Minden történet másképp

érinti a lelket

Minden könnyben új

fájdalmak rejlenek

Minden mosolyra új

színt fest az élet

 

Mindig más hangja

van az ősznek

Mindig langyosabb

a keze a télnek

Minden hónapnak

más az ígérete

S minden évben más

a története

 

Mégis mindig a

tegnapot keresed

Mégis minden ősszel

múltba feledkezel

S nyár színeit látod

sárgult leveleken

Míg az idő kezedből

mindent elenged.

 

Csend és a vihar

 

Hallom ahogy koppannak

ősznek fakó levelei

Csendben táncolnak el

a fa aljáig

 

Sírnak a szelek, sírnak

még éjszakánként

Temetik a nyarat, hisz

van dolguk elég

 

Szürke felhőkből fények

cikáznak a földig

Égi háború már készül,

gyorsan közelít

 

Csend sír az üres

ágak végein

De a vihar! A vihar!

Senkit nem kímél.

 

Könnyes falevelek

 

Minden őszi falevél

rám hullajtja könnyét

Keresem most a szavakat

és a bölcsek könyvét

 

Ki mondja meg nekem

ha vége egy útnak?

S ki szól majd rám

ha elhagyom múltam?

 

Vajon miért kellenek

a fájó emlékek?

S miért kell hátizsák

tele reménnyel?

 

Miért nincs egy radír

a bánatos szívhez?

Miért nem ismerhetem

lelkem személyesen?

 

Tükörben nézem fáradt

ráncos arcomat

Szemem bár még ragyog

de öreg már a gondolat

 

Mit ér ez az egész, nagy

szívfájdalom

Ha nem értelek téged,

ha nem értem sorsom?

 

Minden őszi falevél

rám hullajtja könnyét

Nem keresek már szavakat

sem a bölcsek könyvét.

 

Mindig így volt

 

Rozsdabarna a táj, kifakult

a nyár, szürke felhőket

hizlal a szél.

Őszi takaró készül most

a kék ég alatt, melybe

könnyeit rakta a tegnap.

Tűnődöm az ablak előtt,

párás lesz az üveg.

Tenyerem össze szorítom,

benne egy csöpp meleg.

Esni kezd. Hajlongnak a

fák, levelek párosával

hullnak a földre.

Mindig így volt! Ma miért

lenne másképp?

Csend és béke keresi az

utat lelkembe.

Szelíden ahogy éveim

múltak lépteim nyomán.

Úgy ahogy eső is felszárad

a nap mosolya után.

Elkerülhetetlen út, születéssel

egyre csak fogy.

Rozsdabarna a táj, kifakult

a nyár.

Elmúlás lengeti kalapját.

 

Őszi vallomás

 

Hány sort írjak még neked Ősz?

változó vagy mint a világ

Sietve jössz, sietve elköszönsz,

kereszt vagy a síroknál

 

Valaki túl él, valaki nem

mindenki nem várhat tavaszt

Avarod alá temeted lelked

s rügyekbe zárod sorsodat

 

Kivársz mint egy öreg szerető

aki tudja , hogy vigasztaljon

Akivel már együtt sétál az idő,

hogy a végtelenbe nyugodjon

 

Béke vagy, s múló fájdalom

a tél bezár minden kaput

Álmodni újat kell, valót,

lombhullásig megvalósuljon

 

Oly rövid a nyár mint az élet

mire feleszmélsz, már vége van

S ha őszbe hajtod majd fejed

megismerheted sorsodat

 

Mégis szerelmet írok neked Ősz!

hisz őrzöd nyár minden titkát

Bár nem melletted múlt el időm

mégis veled lett szebb a világ

 

Te úgy szeretsz, hogy mindig elengedsz

s rám találsz minden szeptemberben

Táncolsz velem s levelekkel újra egyet

szép lassan,öregesen, csendesen.

 

Itt az ősz!

 

Nagy zsákokkal érkezett az ősz

Viszi a nyarat, tarka rétet

Visz mindent, nyári szeleket

S viszi az elfáradt időt

 

Lelkedbe zárd ami neked kell

mert betakarja az őszi köd

Hideg, szürke esőfelhők

nem kegyelmez senkinek sem

 

Söpröget a hideg szél is

Táncolt a sok száraz levéllel

Halk nótát dúdol fülükbe

S az avarba mind leteszi.

 

Rám köszönt az Ősz

 

Csendben érkezett az Ősz

Ablakomba ült és köszönt

Újra itt vagyok! Örülsz?

S én mondtam- Majd kiderül!

 

Ősz! Szépen festegessél!

Hisz a nyár nem ment el még

Zsákjában ezer emlék

Kert aljáig te kísérd!

 

Ősz! Lágy legyél és szelíd

Ha zöldet viszi az éj

Hideg ül a tenyerén

És a csillagfényes ég

 

Ősz! Már elmúlást hozol

Ilyenkor bizony fázom

Öltöztesd fel világod

Húzz rá meleg kabátot

 

Vastag legyen az avar

Menedék állatoknak

Földnek legyen szép álma

Mesélhessen tavasznak

 

Ősz! Tiéd három hónap

Emberes minden hajnal

Levelek lassan hallnak

Fények is megfakulnak

 

Ősz! Most csendben érkeztél

Ha jő a tél, te se félj

Kert aljáig elkísér

Hisz nincsen már több levél.

 

Fogd meg

 

Szomorúság, szürkét

borít a tájra

S nem ül mosoly a

virágra, fára

 

Eltűnnek a színek

nincs kék és sárga

A napra felhő ül

és az egész világra

 

Egyszer csak érkezik

mosoly, öröm

Vidám lesz fa, virág

madár és erdő

 

Fogd meg két kezeddel

ezt a gyönyört

Mert oly illanó

mint nyár, mi elköszön.

 

 

 

 

 

 

 

Oldal: Őszi verseim
Kultúra, líra, vers a 21. században - © 2008 - 2024 - toth-agnes.hupont.hu

Az ingyenes honlapkészítés azt jelenti, hogy Ön készíti el a honlapját! Ingyen adjunk: Ingyen Honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat