Téli versek

 

 

Téli Balaton

Jéggé fagyott hullámok
s tükör a téli napnak
Hófehér csipke ruhája
van a Balatonnak

A parton dermedt álmok
nincs élet a lábnyomokban
Jégvirágok formálódnak
a lenyugvó nap alatt

Elárvult csónak reccsen
tél hideg keze alatt
Túlélni a hideget,
látni újra tavaszt

Fagyosan susog a nád
hideg szél táncol vele
Jégpáncél alatt a sás
őrzi a nyári meleget

Roppan reccsen az éjben
fagyott kövek és fák
Hold sétál a Balatonon
mit a téli part bezár

A mólok korlátain
ezer jégcsap csilingel
Szél rázza a deres fákat
alszik a tó s az élet.

 

 …hópehely ruhában  

Angyalok hópehely ruhában
felhők szélén ülve néznek
le a világra.

 

Valami megváltást várunk így
karácsony előtt a mindenségtől
hitünk helyett.

 

Miért csak most? Miért csak
ebben a pár napban reménykedünk
világi csodában?

 

Miért hisszük, Isten csak ünnepekben
és a bajban van jelen? Ő a
mindennapokban is ölel.

 

Hajolj le önmagadhoz. Nézz szemébe
és emeld magasra gyermeki lelked.
Vágyik már szeretetre.

 

Minden reggel mikor kinyitod csodára
váró szíved, tudd! Az angyalok most
is a felhők szélén ülnek.

 

Várják, hogy felébredj s fényeddel
áraszd el azt az utat amin jársz.
Ne csak láss! Érezz!

 

Hó csillagok

Hajnali szél rázza fák ágait

milliónyi hó csillag libben a fényben

majd megpihennek.

Az égből újabb  téli áldás

hull.

Csend az Úr!

Béke s nyugalom.

Elveszek gondolataimban

téli táj lelkemet takarja.

Jó így nagyon, világ zajától

távol. Tavaszt várok.

Hideg némaságot majd megtöri

a rügyek pattanása

a földből kibújó magok

fény felé szaladása.

De még hideg van!

Ölelj át tegnapi emlék,

hogy a mai nap tükrében

a holnapot láthassam.

 

Január, február

Süvít és fut a tél szele

ágak roppannak a fagytól

didereg még minden élet

félnek a holnapi naptól

Január: tán még havat hoz

február: fényt lop az idő

hóember szépen mosolyog

de tart nagyon a melegtől

Hópihe száll fény sugarán

cinke keres most élelmet

nap csillan még bércek csúcsán

hold korcsolyázik a jégen

Ablakomon jégvirág táncol

egy pillanatnyi csodaszép

most is újra elvarázsol

a fehérbe öltözött tél.

 

Fagyott szavak 

Csipketerítőt sző a

tájra szürke felhőiből

a fagyos tél.

Lábam alatt reccsen a jég

hóba írom neked-

szívemig érsz

Kopogj ajtómon erősen

érezzem olyan vagy

mint a fény

Mi réseken bekúszik

oldja a hideget

és melegít

Mert a magány hideg

te csak kopogj erősen,

hogy darabokra törjön

minden megfagyott szó

mit nem mondtam el neked.

 

 

 

 

Sétál a tél

Sétál a tél a fák alatt,
út felénél megpihen.
Hó párnát rak alá
a szél a merész, majd
elfújja a felhőket s a
napra néz.
Csak fény van, meleg
a kezébe maradt.
Őrzi tavasznak, nyárnak.
Felhők morcosak
szürke lelkükben
fehér hópelyhek.
Friss takarót varázsolnak
január lába alá.
Megrázkódik a tél s a szél,
várja őket a február.

 

 

December két arca

 

Hideg van. Dér öleli

fák ágait. Fázik a csend.

Komótosan sétál december,

kevés zsákjában a hópehely.

Megfagynak az álmok.

Magasan ül a sötétség

de araszolgatva már

lépeget felé a fény.

December két arca most

fekete s fehér.

Január, február jégkezén

csillan a remény.

Mert kell a holnap, olvadó

jégcsap mely életet ad.

S ujjá varázsolja magát a lét.

 

Jeges éjszakák

 

Parttalan utak

Szétfolyó életek

Hangtalan szavak

Fájó ébredések

Kopogó hideg

Fagyott könnyek

Takaró alatt

Kihűlt szenvedések

Nem dobban a szív

Örök álmot alszik

Csillag sem fénylik

Ha nincs remény

Angyalok szállnak

Jeges éjszakában

Csillogó szánon

Holt lelkek álma

Parttalan utak

Eltűnő életek

Némák a szavak

Halál nem kéreget

Fényben az árnyak

Tavaszra vágynak

Kevés reménnyel

Túlélésre játszva

Hitük még erős

Szívükben alázat

Hontalan lelkek

Melegre vágynak.

 

Nem ígér havat...

 

Nem ígér havat a december

Fák ágain pihennek a szelek

Az égiek is csendre intenek

Hallgasd most saját lelked

Elpihen kezemben a munka

Figyelem ahogy felhők rohannak

Nyugat felől még rájuk süt a nap

Lassan ablakokban fények gyúlnak

Csend ül szívem magányában

Régi emlékek közt kutatva

Két apró szempár néz mosolyogva

Életem legnagyobb ajándéka

Ritkán hull a hó, az idő is kevés

Két kezem közt gyertya ég

Halkan mondok egy imát még

A világért, a holnapért, gyerekeimért

Hideget hoz az éj, fagyos csendet

Lámpa fényénél táncolnak a szelek

Nem ígér havat a december

Hallgasd most saját lelked.

 

Téli csend

 

Téli csend a tájon

elaludt az álom

élesek a hangok

hol az élet fagyott

A lelkünk amit elbír

megtart és sosem sír

lelkünkön virág nyit

ha tavasz születik

Holt képek maradnak

ha eltűnnek utak

ha erőnk nem marad

levetni múltunkat

Múlt idő betakar

hideg bennünk marad

összetört szavakkal

nem vethetsz magokat.

 

Tavasz a télben

 

Az éjben szavak hulltak

Lágyan kezemre simultak

Perc kattogásával táncoltak

Tollamban el is aludtak

Nyugtalan volt a csend

Szél levelet kergetett

Néha kabátot tépett

S a hajnallal elpihent

Betűk ébredtek fázós reggel

Betakartam lelkem melegével

Szürke felhők is szétszéledtek

S a január könnyezett

Hol vannak a jégcsapok

Hol a pihe könnyű takaró

Mi a földre álmot hoz?

Tavasz a télben kóborol!

Elrohant előttem a nap

Est köszönt a csillagokkal

Hol van a huszonnégy óra?

Mi férhet a holnapunkban?

Csak pár betű és pár szó

Még mosolyog a telihold

Várnak szálló gondolatok

Tollam most elrepíti az álmot

Sok szép mesék a papíron

Néha hiszem : igaz sem volt

Szétdurranó színes luftballonok

Múlt időben is mulandók.

 

Csendes minden

 

Csendes minden

Nap is hidegen ragyog

Mint a téli éjféli csillagok

 

Csendes minden

Most olyan fáradt vagyok

mint őszi levél az avaron

 

Csendes minden

Vigasztalnak tegnapok

Mint kezed ha megsimítod arcom

 

Csendes minden

Holnapok láthatáron

Nem tudom várnak-e még reám ott

 

Csendes minden

Kopog a tél hull a hó

Lelked melegébe kapaszkodom.

 

 

Magányos hideg

 

Láttad már, hogy araszol a

hideg, szórja jégcsillagait

az éjbe?

Nem állítja meg a hajnali fény,

közé bújik, kemény fagyos páncélt

gyúr belőle.

S te fázol. Meleg leheletedet is

látod, ruhád melegen tartja

tested.

Flóra álomra tér, színek tőrnek,

lábad nyomában roppannak

léptek.

Fagy rostálja a múltat.

Hó, fehér gézként takarja

be a sebeket.

Nap rövid, árnyak nyúlnak.

Égnek s földnek néha össze ér

keze.

Apróra zsugorodik most a világ,

befészkeli magát egy kisszoba

meghitt melegébe.

Ablakodra jégvirágot rajzol

a mindig magányosan kószáló

hideg.

 

Január

 

Január! Vajon letetted

végleg a tegnapot?

Vagy csak álca ez

a nagy vigalom

 

Január! Ígéretek is

szállnak a légben

De vajon marad-e

a szavaknak értelme?

 

Január! hideg kezed

nap melegíti most

Vajon ilyenkor te

mit gondolsz?

 

Január! Te most adnál

hideget hópelyheket

De bolond ez a világ

mint az év kezdete

 

Január! Álmodsz-e még

régi időkről?

Mikor dolga elől

senki nem szökött!

 

Január! Hozz végre

egy kis hideget!

Tisztuljanak végre már

a fejek

 

Január! Légy aki vagy

hideg tél s vigasz

A reményt a tavasz

kezébe te add!

 

 

Tél és jég

 

S enged a tél s a jég

S enged a múlt a tér

Amibe nem fért a fény

Amibe nincs már fehér

 

S tudod egy kéz egy érv

Érzed azt többet is ér

Mint az a hazug érzés

Mi köd volt szíved mélyén

 

S elmúlt a tél a jég

S elmúlt minden tér

Ahol már nincs sötétség

Ahol már él a remény.

 

Havazott

 

Sétáltam, téli csend betakart

Elbújt az élet, magam voltam

S hullni kezdett lassan a hó

Pihe könnyű, gyorsan olvadó

 

Az esti lámpák fénye alatt

Emlékek bársonyként takartak

Lassan beleolvadtam a tájba

Ruhám fehér lett s én álmodtam

 

Gyermek voltam, gyermek újra

Hócipőmben vidáman szaladtam

De az évek gyorsan múltak

Könnyek helyett, hópihék hullnak

 

Téli varázslat minden ágon

Lelkem melegítő régi álmok

Kabátomról havat lerázom

Roppan léptem, haza indulok.

 

 

Lábnyomok

 

Akkor még csak eső esett

Vártalak türelmesen

De az idő nem szeretett

Tél lassan megérkezett

 

Nyomomat befedte a hó

Esernyőm csak egy mementó

Őszi levelekkel fagyó

Emlékeket betakaró

 

Még érződik benne a nyár

A rügyekkel fakadó vágy

Az örökké tartó hiány

Meleget adó kézfogás

 

Csendes az út csendes a múlt

Hópihékbe zárt fájdalom

Árnyak vagyunk a padunkon

Életünk így lett lábnyom.

 

Téli eső

 

Vad vihart hozott a téli szél

Esőt fújt az északi szél

A hideg ráncos arcán

Nem volt jégcsap, se más

 

Mit ér a tél, ha mégis nyár

Nem viríthat kezében jégvirág

Meleg is pihenne már keveset

Sosem volt barátja a December

 

Fák ágaival vihar táncol

Száraz levél most mind lehull

Majd lassan elcsitul az eső

S a csend, pillámra álmot sző.

 

 

Téli napforduló

 

Rövid a nap, hosszú az éj

Szakad az eső! Hol van a tél?

 

Házak közt süvít most a szél

Elbújik minden, ami él

 

Vacognak házak és az éj

Elalszik ölében a fény

 

Ring, házak falán az árnyék

Remek, kellemes menedék

 

Felhők fölött csillagos ég

Földig a fénye le nem ér.

 

 

Téli séta

 

Köd ül hajnali tájon

Alszik még minden álom

Kócos szél jár fák között

Avarra tél költözött

 

Kopasz ágakon csend ül

Csak néha levél rezdül

Lelkemnek csöpp sóhaja

Álmodja még a nyarat

 

Emlék lett mindahány volt

Szó nélkül mind elhagyott

Te is elmúltál hát ősz

Tél ül a küszöbömön

 

Míg sétálok egy kicsit

Az idő majd haza visz

Az éveim már fáznak

És melegségre vágynak.

 

 

Tél színesben

 

Hogy lehet színes a tél

Mikor már semmi sem él?

Csak az alkony festeget

S a hajnal ha ébredez

 

Szürke ég, fakó ágak

Csodát még ők sem várnak

Hisz a tél keze jeges

Tán álmoktól is mentes

 

A csend mégis álmodhat

Adhat békét, nyugalmat

Vágyat szépet, színeset

Léleknek békességet.

 

2020.09.25.Sike Márta Magdolna Tél színesben c. festményéhez

 

 

 

 

Oldal: Téli verseim.
Kultúra, líra, vers a 21. században - © 2008 - 2024 - toth-agnes.hupont.hu

Az ingyenes honlapkészítés azt jelenti, hogy Ön készíti el a honlapját! Ingyen adjunk: Ingyen Honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat