Téli versek
Téli Balaton
Jéggé fagyott hullámok
s tükör a téli napnak
Hófehér csipke ruhája
van a Balatonnak
A parton dermedt álmok
nincs élet a lábnyomokban
Jégvirágok formálódnak
a lenyugvó nap alatt
Elárvult csónak reccsen
tél hideg keze alatt
Túlélni a hideget,
látni újra tavaszt
Fagyosan susog a nád
hideg szél táncol vele
Jégpáncél alatt a sás
őrzi a nyári meleget
Roppan reccsen az éjben
fagyott kövek és fák
Hold sétál a Balatonon
mit a téli part bezár
A mólok korlátain
ezer jégcsap csilingel
Szél rázza a deres fákat
alszik a tó s az élet.
…hópehely ruhában
Angyalok hópehely ruhában
felhők szélén ülve néznek
le a világra.
Valami megváltást várunk így
karácsony előtt a mindenségtől
hitünk helyett.
Miért csak most? Miért csak
ebben a pár napban reménykedünk
világi csodában?
Miért hisszük, Isten csak ünnepekben
és a bajban van jelen? Ő a
mindennapokban is ölel.
Hajolj le önmagadhoz. Nézz szemébe
és emeld magasra gyermeki lelked.
Vágyik már szeretetre.
Minden reggel mikor kinyitod csodára
váró szíved, tudd! Az angyalok most
is a felhők szélén ülnek.
Várják, hogy felébredj s fényeddel
áraszd el azt az utat amin jársz.
Ne csak láss! Érezz!
Hó csillagok
Hajnali szél rázza fák ágait
milliónyi hó csillag libben a fényben
majd megpihennek.
Az égből újabb téli áldás
hull.
Csend az Úr!
Béke s nyugalom.
Elveszek gondolataimban
téli táj lelkemet takarja.
Jó így nagyon, világ zajától
távol. Tavaszt várok.
Hideg némaságot majd megtöri
a rügyek pattanása
a földből kibújó magok
fény felé szaladása.
De még hideg van!
Ölelj át tegnapi emlék,
hogy a mai nap tükrében
a holnapot láthassam.
Január, február
Süvít és fut a tél szele
ágak roppannak a fagytól
didereg még minden élet
félnek a holnapi naptól
Január: tán még havat hoz
február: fényt lop az idő
hóember szépen mosolyog
de tart nagyon a melegtől
Hópihe száll fény sugarán
cinke keres most élelmet
nap csillan még bércek csúcsán
hold korcsolyázik a jégen
Ablakomon jégvirág táncol
egy pillanatnyi csodaszép
most is újra elvarázsol
a fehérbe öltözött tél.
Fagyott szavak
Csipketerítőt sző a
tájra szürke felhőiből
a fagyos tél.
Lábam alatt reccsen a jég
hóba írom neked-
szívemig érsz
Kopogj ajtómon erősen
érezzem olyan vagy
mint a fény
Mi réseken bekúszik
oldja a hideget
és melegít
Mert a magány hideg
te csak kopogj erősen,
hogy darabokra törjön
minden megfagyott szó
mit nem mondtam el neked.
Sétál a tél
Sétál a tél a fák alatt,
út felénél megpihen.
Hó párnát rak alá
a szél a merész, majd
elfújja a felhőket s a
napra néz.
Csak fény van, meleg
a kezébe maradt.
Őrzi tavasznak, nyárnak.
Felhők morcosak
szürke lelkükben
fehér hópelyhek.
Friss takarót varázsolnak
január lába alá.
Megrázkódik a tél s a szél,
várja őket a február.
December két arca
Hideg van. Dér öleli
fák ágait. Fázik a csend.
Komótosan sétál december,
kevés zsákjában a hópehely.
Megfagynak az álmok.
Magasan ül a sötétség
de araszolgatva már
lépeget felé a fény.
December két arca most
fekete s fehér.
Január, február jégkezén
csillan a remény.
Mert kell a holnap, olvadó
jégcsap mely életet ad.
S ujjá varázsolja magát a lét.
Jeges éjszakák
Parttalan utak
Szétfolyó életek
Hangtalan szavak
Fájó ébredések
Kopogó hideg
Fagyott könnyek
Takaró alatt
Kihűlt szenvedések
Nem dobban a szív
Örök álmot alszik
Csillag sem fénylik
Ha nincs remény
Angyalok szállnak
Jeges éjszakában
Csillogó szánon
Holt lelkek álma
Parttalan utak
Eltűnő életek
Némák a szavak
Halál nem kéreget
Fényben az árnyak
Tavaszra vágynak
Kevés reménnyel
Túlélésre játszva
Hitük még erős
Szívükben alázat
Hontalan lelkek
Melegre vágynak.
Nem ígér havat...
Nem ígér havat a december
Fák ágain pihennek a szelek
Az égiek is csendre intenek
Hallgasd most saját lelked
Elpihen kezemben a munka
Figyelem ahogy felhők rohannak
Nyugat felől még rájuk süt a nap
Lassan ablakokban fények gyúlnak
Csend ül szívem magányában
Régi emlékek közt kutatva
Két apró szempár néz mosolyogva
Életem legnagyobb ajándéka
Ritkán hull a hó, az idő is kevés
Két kezem közt gyertya ég
Halkan mondok egy imát még
A világért, a holnapért, gyerekeimért
Hideget hoz az éj, fagyos csendet
Lámpa fényénél táncolnak a szelek
Nem ígér havat a december
Hallgasd most saját lelked.
Téli csend
Téli csend a tájon
elaludt az álom
élesek a hangok
hol az élet fagyott
A lelkünk amit elbír
megtart és sosem sír
lelkünkön virág nyit
ha tavasz születik
Holt képek maradnak
ha eltűnnek utak
ha erőnk nem marad
levetni múltunkat
Múlt idő betakar
hideg bennünk marad
összetört szavakkal
nem vethetsz magokat.
Tavasz a télben
Az éjben szavak hulltak
Lágyan kezemre simultak
Perc kattogásával táncoltak
Tollamban el is aludtak
Nyugtalan volt a csend
Szél levelet kergetett
Néha kabátot tépett
S a hajnallal elpihent
Betűk ébredtek fázós reggel
Betakartam lelkem melegével
Szürke felhők is szétszéledtek
S a január könnyezett
Hol vannak a jégcsapok
Hol a pihe könnyű takaró
Mi a földre álmot hoz?
Tavasz a télben kóborol!
Elrohant előttem a nap
Est köszönt a csillagokkal
Hol van a huszonnégy óra?
Mi férhet a holnapunkban?
Csak pár betű és pár szó
Még mosolyog a telihold
Várnak szálló gondolatok
Tollam most elrepíti az álmot
Sok szép mesék a papíron
Néha hiszem : igaz sem volt
Szétdurranó színes luftballonok
Múlt időben is mulandók.
Csendes minden
Csendes minden
Nap is hidegen ragyog
Mint a téli éjféli csillagok
Csendes minden
Most olyan fáradt vagyok
mint őszi levél az avaron
Csendes minden
Vigasztalnak tegnapok
Mint kezed ha megsimítod arcom
Csendes minden
Holnapok láthatáron
Nem tudom várnak-e még reám ott
Csendes minden
Kopog a tél hull a hó
Lelked melegébe kapaszkodom.
Magányos hideg
Láttad már, hogy araszol a
hideg, szórja jégcsillagait
az éjbe?
Nem állítja meg a hajnali fény,
közé bújik, kemény fagyos páncélt
gyúr belőle.
S te fázol. Meleg leheletedet is
látod, ruhád melegen tartja
tested.
Flóra álomra tér, színek tőrnek,
lábad nyomában roppannak
léptek.
Fagy rostálja a múltat.
Hó, fehér gézként takarja
be a sebeket.
Nap rövid, árnyak nyúlnak.
Égnek s földnek néha össze ér
keze.
Apróra zsugorodik most a világ,
befészkeli magát egy kisszoba
meghitt melegébe.
Ablakodra jégvirágot rajzol
a mindig magányosan kószáló
hideg.
Január
Január! Vajon letetted
végleg a tegnapot?
Vagy csak álca ez
a nagy vigalom
Január! Ígéretek is
szállnak a légben
De vajon marad-e
a szavaknak értelme?
Január! hideg kezed
nap melegíti most
Vajon ilyenkor te
mit gondolsz?
Január! Te most adnál
hideget hópelyheket
De bolond ez a világ
mint az év kezdete
Január! Álmodsz-e még
régi időkről?
Mikor dolga elől
senki nem szökött!
Január! Hozz végre
egy kis hideget!
Tisztuljanak végre már
a fejek
Január! Légy aki vagy
hideg tél s vigasz
A reményt a tavasz
kezébe te add!
Tél és jég
S enged a tél s a jég
S enged a múlt a tér
Amibe nem fért a fény
Amibe nincs már fehér
S tudod egy kéz egy érv
Érzed azt többet is ér
Mint az a hazug érzés
Mi köd volt szíved mélyén
S elmúlt a tél a jég
S elmúlt minden tér
Ahol már nincs sötétség
Ahol már él a remény.
Havazott
Sétáltam, téli csend betakart
Elbújt az élet, magam voltam
S hullni kezdett lassan a hó
Pihe könnyű, gyorsan olvadó
Az esti lámpák fénye alatt
Emlékek bársonyként takartak
Lassan beleolvadtam a tájba
Ruhám fehér lett s én álmodtam
Gyermek voltam, gyermek újra
Hócipőmben vidáman szaladtam
De az évek gyorsan múltak
Könnyek helyett, hópihék hullnak
Téli varázslat minden ágon
Lelkem melegítő régi álmok
Kabátomról havat lerázom
Roppan léptem, haza indulok.
Lábnyomok
Akkor még csak eső esett
Vártalak türelmesen
De az idő nem szeretett
Tél lassan megérkezett
Nyomomat befedte a hó
Esernyőm csak egy mementó
Őszi levelekkel fagyó
Emlékeket betakaró
Még érződik benne a nyár
A rügyekkel fakadó vágy
Az örökké tartó hiány
Meleget adó kézfogás
Csendes az út csendes a múlt
Hópihékbe zárt fájdalom
Árnyak vagyunk a padunkon
Életünk így lett lábnyom.
Téli eső
Vad vihart hozott a téli szél
Esőt fújt az északi szél
A hideg ráncos arcán
Nem volt jégcsap, se más
Mit ér a tél, ha mégis nyár
Nem viríthat kezében jégvirág
Meleg is pihenne már keveset
Sosem volt barátja a December
Fák ágaival vihar táncol
Száraz levél most mind lehull
Majd lassan elcsitul az eső
S a csend, pillámra álmot sző.
Téli napforduló
Rövid a nap, hosszú az éj
Szakad az eső! Hol van a tél?
Házak közt süvít most a szél
Elbújik minden, ami él
Vacognak házak és az éj
Elalszik ölében a fény
Ring, házak falán az árnyék
Remek, kellemes menedék
Felhők fölött csillagos ég
Földig a fénye le nem ér.
Téli séta
Köd ül hajnali tájon
Alszik még minden álom
Kócos szél jár fák között
Avarra tél költözött
Kopasz ágakon csend ül
Csak néha levél rezdül
Lelkemnek csöpp sóhaja
Álmodja még a nyarat
Emlék lett mindahány volt
Szó nélkül mind elhagyott
Te is elmúltál hát ősz
Tél ül a küszöbömön
Míg sétálok egy kicsit
Az idő majd haza visz
Az éveim már fáznak
És melegségre vágynak.
Tél színesben
Hogy lehet színes a tél
Mikor már semmi sem él?
Csak az alkony festeget
S a hajnal ha ébredez
Szürke ég, fakó ágak
Csodát még ők sem várnak
Hisz a tél keze jeges
Tán álmoktól is mentes
A csend mégis álmodhat
Adhat békét, nyugalmat
Vágyat szépet, színeset
Léleknek békességet.
2020.09.25.Sike Márta Magdolna Tél színesben c. festményéhez