Anyák napja
Az anyák napja világszerte megünnepelt nap, amelyen az anyaságról emlékezünk meg. A különböző országokban más és más napokon ünneplik, Magyarországon május első vasárnapján.
Az anyák megünneplésének története az ókori Görögországba nyúlik vissza. Akkoriban tavaszi ünnepségeket tartottak Rheának, az istenek anyjának, és vele együtt az édesanyák tiszteletére. A történelem során később is voltak olyan ünnepek, amikor az anyákat is felköszöntötték.
Az anyák vasárnapját (Mothering Sunday) a keresztények ünneplik az Egyesült Királyságban,[2] Írországban és néhány más angol nyelvű országban, amit egyre inkább Anyák napjának hívnak, bár ez a név az amerikai és kanadai világi ünnephez tartozik, amely meglehetősen különbözik az eredeti Anyák Vasárnapjától. Az 1600-as évektől keresztény vallási ünnep a húsvéti időszakhoz kötődött, amelyet akkoriban a húsvétot követő negyedik vasárnapján tartottak. Minden évben a nagyböjt közepén a legtöbb szolgáló meglátogatta az „anya” gyülekezetét (Mater Ecclesiae), ahol megkeresztelték.[3] A családjuktól távol dolgozó szolgálók ilyenkor szabadnapot kaptak, hogy hazamehessenek, és a napot édesanyjukkal tölthessék. A látogatás előtt külön erre a napra ajándékként elkészítették az anyák süteményét, a tetején marcipánnal díszített és sok aszalt gyümölcssel készült Simnel-tortát vagy Simnel-kenyeret. A hagyománnyá vált süteményt együtt fogyasztották el a különböző helyekről egybegyűlt családtagok. A tradicionális Simnel tortát 11 marcipángolyó díszíti, ami a 11 apostolt jelképezi, akik hűségesek maradtak Jézushoz.[4][5][6]
Az Egyesült Államokban először 1872-ben ünnepelték meg Bostonban az anyák napját Julia Ward Howe Anyák Napi Kiáltványa segítségével. Howe az ünnepséget a háború felszámolására szentelte, és évekig Bostonban ünnepeket szervezett. Eredetileg a béke napjának tekintették az Anyák napját, hogy tiszteljék és támogassák azokat az anyákat, akik a polgárháború folyamán vesztették el fiaikat, férjüket.[7][8]
1907-ben a philadelphiai Anna M. Jarvis próbálta az anyák napját nemzeti ünneppé nyilváníttatni. Az ünnepet május második vasárnapjára tűzte ki, elhunyt édesanyja emlékére. Jelképnek a fehér szegfűt javasolta, mivel szerinte a fehér virág szimbolizálja az anyaság erényeit, a fehér szín a tisztaságot és hitet jelképezi, az illata a szeretetet, a formája pedig a szépség lényegét.[9] Rengeteg időt és energiát szánt arra, hogy az ünnepet előbb állami, majd nemzetközi ismertségűvé tegye. Az ügyben Elmer Burkett nebraskai szenátor terjesztette elő az első törvényjavaslatot 1908-ban az Egyesült Államok szenátusában, amely az anyák ünnepnapjának hivatalos létrehozását javasolta. [10] Jarvis a célját akkor érte el, amikor Woodrow Wilson amerikai elnök 1914. május 9-i proklamációjával hazájában minden év május második vasárnapját az anyák hivatalos ünnepévé nyilvánította. (1914-ben május második vasárnapja, és így az anyák napjának első hivatalos megünneplése május 10. napjára esett.)
Sajnos azonban Anna Jarvis a népszerűsítésre fordított ideje miatt nem vette észre, hogy hamarosan az ünnepet „felkarolták” a virágkereskedők, üdvözlőlapgyártók, cukorka- és ajándékkereskedők, akik Európában is propagálni kezdték az Amerikában elterjedt ünnepet, amelynek hatására az gyorsan népszerűvé vált a kontinensen is. Az eredeti elképzeléshez képest – az élő és elhunyt anyák tisztelete – az ünnep eltolódott az ajándékozás, Jarvis véleménye szerint pedig főképp a virágkereskedők hasznának növelése irányába. További élete során oly hevesen tiltakozott az ünnep üzletiesedése ellen, hogy még a törvénnyel is szembekerült egy vehemens tüntetése során. Élete végére megbánta tettét, és nem akarta nevét anyák napjával kapcsolatba hozni.[11]
Magyarországon 1925-ben a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt tartotta az első ünnepet, a májusi Mária-tisztelet hagyományaival összekapcsolva. 1928-ban már miniszteri rendelet sorolta a hivatalos iskolai ünnepélyek közé az anyák napját. Magyarországra az ünnep ötletét Petri Pálné, egy államtitkár felesége hozta Amerikából, és a legelső anyák napi ünnepséget 1925. március 8-án a MÁV gépgyár foglalkoztatójában munkásgyerekeknek tartották. A gondolatot a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt vezetői karolták fel, és megtették az előkészületeket az anyák napja országos bevezetésére. A szervezet lapjában így írtak a napról: „Felkérjük a mélyen tisztelt Tanárelnököket, hogy május első vasárnapján tartandó «anyák napját», ezt a gyönyörű ünnepet, szeretettel alakítsák ki növendékeik lelkében, amelynek pedagógiai, jellemképző ereje messze túlhaladja egy-egy család körét és a nemzetnevelés erkölcsnemesítő munkájába kapcsolódik.”
forrás:Wikipédia
Anyu
Nem segítettél kitaposni
az utam s nem tűztél
jelzőtáblákat az út mellé.
Csak egy vágyad és álmod volt,
hogy belőlem az évek során
csendes jó kislányt neveljél.
S úgy látszott én törtelek össze,
még nem tudtad akkor,
én leszek az egyetlen remény.
Fájtak a szavak az évek
összeszorított foggal kísértelek
odáig, hol szívdobbanásod véget ért.
Anyu! Az ölelésed hiányzik!
Elvittél magaddal mindent
ami nem volt másé csak az enyém.
Virág helyett, verset írok neked,
ölelés helyett, megtalált szeretetem.
Mert itt maradt egy sírig tartó remény,
hogy végre elhiggyem, mindig szerettél.
Már értem Anyu
Már értem anyu, miért
fájnak mind jobban azok
a lépcsőfokok mivel
éveimet számolom.
Köszönöm könnyeidet
mit mindig elrejtettél,
csak szemed árulkodott.
Vannak dolgok, mit csak
idővel ért meg az ember
mikor megtörik a lépcsőfok.
Anyu! Én is titokban sírok,
mikor rejtenem kell bánatom.
Az anyai szív már csak ilyen,
gyerekeiért mindig aggódó.
2017.04.24.
Anyák napja
Még hajnali ködben
megtalálom arcod
A reggeli szélben
hangod mégis hallom
Halkulnak harsonák
mik egykor kísértek
Már egyre messzebb vagy
csak szó maradt nekem
Minden évben egyszer
rászállsz a szívemre
Együtt siratjuk el
mi sosem lehetett
Újra álmot hoz ránk
a május, az éjjel
Talán még te is sírsz
féltve, óvva engem
Borítsd lelked szárnyát
kik sosem felednek
Ne tűnj hajnali kép
ANYA! Maradj velem.
2018.05.04
Rég nem mondhatom..
Már rég nem mondhatom: Anyu!
De lányaim ajkán visszhangzik
szívemen keresztül e szó.
Mint tükör a falon ha belenézek,
látom, elmosódó fáradt arcod.
Értelek s tudom, így volt jó.
Mezítláb járni hideg havon.
Meleget nekem kellett adnom.
Ölelést és a mosolyt, hogy
hideg köveken a lelkem
ne vacogjon.
Nézem fakuló fényképed Anyu!
S halvány fény csillan a fotón.
Egy mosoly születik ajkamon.
Itt vagy, tudom, valahol!
Kezed simogatását érzem arcomon.
Tán egy utolsó érintés tőled...
hisz az én életem is véges.
Még van egy pillanat egy perc.
Ölelj át Istenbe vetet hiteddel,
hogy így volt jó, így kellett lennie.
2018.04.07.
Anyám!
Anyám! Milyen volt anyának
lenni? Vártál? Vagy csak így
hozta az élet?
Milyen volt? Hisz én mindent
ellenkezőleg tettem. Szót sosem
fogadtam! Mennyit fájt értem
a szíved?
Csak kérdezek s választ
senki nem ad. De most
már megértelek.
Anyám! Üzenj a csillagokkal,
hogy nem hagytál soha el.
Nyomot hagytak az emlékek
még most is fájnak.
Egymagamnak kellett megtalálni
elveszett önmagam.
2015.04.
Meséket álmodom
Anya! Hideg volt a gyerekkor
Mesék sosem aludtak párnámon
S hova rejtetted a szép karácsonyt
Hogy szebb lehessen álmom?
Hol hagytad el a szeretetet, ölelést
Ami erőssé tett volna ha hozzám ér?
Hova lett a meghitt beszélgetés
Mikor hozzád fordultam segítségért?
Nem láttam kezeiden könnyeimet
Mert te azt sosem törölted le
Azt mondtad: ölelés nélkül szeretsz
De én már tudom, másképp is lehet
Anya! Fázott a lelkem nélküled
S nem segített az úton senki sem
Kővel dobáltak meg emberek
Ma sem tudom miért tették velem
Anya! Nélküled találtam meséket
Szépen színezni megtanított az élet
Mert a gyerekkor hideg maradt, szürke
De az álmok megmaradtak a szívemben.
2019.04.09
Anyámnak
Régóta nem vagy velem
Évek is elrepültek
Megtaláltam a szépet
Mit rejtettél előlem
Béke van már szívemben
Nem háborog a lelkem
Nem harcolok senkivel
Csak néha könnyeimmel
Mélyen maradtak szavak
Sokáig nem hallottam
De elrepedt a múltunk
Ott nyílnak virágok
Későn jött vigasz ez is
A múltnak így örülni
Eső helyett most sírni
Világot megérteni
Anyu! Ugye már tudod
Mint ott fent a csillagok
Az emlék szívben ragyog
Soha el nem halványul.
2019.05.02.
Anyámat faggatom
Hogy neveltél Anyám?
szótlanul és konokul
Lelkemre hatottál
s bevallom, féltem
Bezártam világom
előtted s te nem nyitottad
ki, nem akartál
megérteni engem.
tudattalanul formáltál,
könnyeimre nem vigyáztál,
elfelejtettél megérinteni.,
megölelni szíveddel.
Vagy mégis Te féltél?
A múlt árnyai kísértenek?
Nem bíztál magadban, nem
hitted, hogy valakit te is szerethetsz.
Féltél az igazságtól a ki nem
mondott szótól, mely életre kelve
össze törte volna lelked.
2015.01.
Anyák napja másképpen
Covid 19.
Felöltöztem ünneplőbe
titeket vártalak
De ajtón át nem hallik most
kopogás se zsivaj
Csend van kívül és belül
halkan jár az öröm
Minden gyermeki mosoly
távolról köszön
Az érintés az ölelés
emlékek közt marad
Könnyet sír az anyai szív,
erre most nincs vigasz.
2020.05.03.
Ha elenged a kéz
Anyámhoz
Hiányzik a kéz mely
oly sokáig fogta kezem
Ráncos volt és látszott
rajta, közel nyolc évtized
Az évek simították ki
a régi fájó emlékeket
De az idő rajtam is fogott
s a közel hét évtized
Mily gonosz az élet, de
mégis oly szép
Ha elenged a szülői kéz
a gyerek az égre néz
Hiszi, fentről vigyáz rá
mindig valaki
Az emlék velük marad,
mert nem felejt a szív.
2020.06.28.
Anyám emlékére
Mikor megszülettem, átölelt az élet,
majd anyám karjai felém nyúltak
Magányos harc volt mindkettőnknek
az a végtelennek tűnő pár pillanat
Mindegyikünk mást akart, de így lett
el kellett fogadnunk egymás valóságát
Rá voltam szorulva mint apró gyermek,
de ő tudta, szüksége lesz majd rám
Ötven év után megfordult a világ
remegő két kezét nyújtotta felém
Felnevelt becsülettel, vigyázott rám
s én elengedtem, fájjon a fény felé.
2021.07.23.Pogány
Anyák napja ML
/Ronsard szonett/
Gyermekként anyukámat köszöntöttem
Virágcsokorban ott volt szeretetem
Múltak az évek, én is felnőtt lettem
Az anyaságról szép álmokat szőttem
Csodát kaptam, gyermekem megszületett
Két karomban, mint egy bölcső, ringattam
Legszebb dalokat neki dúdolgattam
Így szálltak el az évek is felettem
Anya s nagymama, boldogan összefér
Két szóban míg élek minden belefér
Gyermekeim, unokáim mosolya
Fényképek a falon és a polcokon
Mindenhonnan már a jövő mosolyog
Míg velem gyorsan száguldott a vonat.
2022.05.03
Néha látlak
Olyan voltál mint az üveg
törékeny, áttetsző és hideg
ablak voltál kintre, bentre
így lettél kifelé fagyos, jeges
de a lelkedben mégis meleg
Mert sok volt a tél éveidben
nehéz volt őrizni a családi meleget
de a párás ablakon a szavak
nekem túl hidegek voltak
tenyeremben meg nem maradtak
Néha látlak tiszta egem kékjén
most ott ülsz fent a boldogság szélén.
Anya! Én most is fázok idelent,
hiába meleg már két kezed
szívem többé nem érheted el
Átfénylik az égen tiszta mosolyod
néha sikerül és néha elkapom
mint őszi levél mely búcsúzik a nyártól
mely nem kért semmit a való világtól
de szebb lett minden a mosolyától.
2022.09.07.