2024. verseim

 

 

 

Új év elején

 

Házak felett szürke

felhők gomolyognak

Fölöttük a téli nap

néha - néha megcsillan

 

Könnyű lett a lelkem,

bánatom elhagytam

Mosolyom könnyebb lett,

könnyek nem bántanak

 

Minden szebbé vált

a szürke ég alatt

Kopasz fák között

szelek fújdogálnak

 

Nem volt út előttem,

csak toporogtam

Magamat sajnáltam,

magamba zárkóztam

 

De ez a kevés fény

így január elején

Elég volt ahhoz, hogy

tovább lépjek én

 

Házak felett szürke

felhők gomolyognak

Mosolyom könnyebb lett

könnyek sem bántanak.

2024.01.01.

 

Napok gyermeke

Megsimogatott a perc,

napok gyermeke.

Pillanatra felderengett a

múlt, mit feledtem.

Valami ősrégi fájdalom,

valami rég eltűnt csoda

itt hevert előttem.

A csoda hamis volt a

fájdalom meg igaz,

felednem így kellett.

Napok! Hány percetek

fog boldogan ölelni és

hány álomba ringatni,

fáradtan könnyesen?

Az IDŐ szolgái vagytok,

mert ott kint a világban

csak kósza lét él'tetek.

Múló pillanat minden

amit hittünk, elvész

a távoli végtelenbe.

Megsimogatott a perc

s kezünket összekulcsolta a

hit és a szeretet.

2024.01.02.

 

Légy te is virág

Magok vagyunk, fény felé

nyújtjuk két kezünket

Mint virágok tavasszal

az éledő mezőn, réten

 

Sok színben pompázik az

ember és az élet

Mint a virágok, bár hol a

világ bármely szegletében

 

Légy virág, ki szelekkel táncol

a nyári felhők alatt

Szétszórja illatát, úgy hogy

önmagának sem marad

 

Légy virág  s légy szivárvány

méheknek terített asztala

Emberi szemnek egy csoda

mikor nyílsz, mikor elhervadsz

 

Légy virág az aki színt

visz a pillanatokba

Mert az életünk véges,

szórd hát szét magjaidat

 

Légy virág egy  csokorba,

többiekkel összekötve

Hisz a világunk is színes

akkor is ha már tél fogja kezed.

2024.01.14.

 

Nap barátja voltam

Hajnali sétámon, ő csillog

harmatos fű hegyén, majd

elcsente, s lassú égre kúszó

fényével színesre festette az

ébredő világot.

Az éjszakai sötét, bokrok és

kis sarkokba elbújva

teret adtak a fénynek.

Csillagok elszöktek az égről,

átsétálva a föld túlsó oldalára.

Nap barátja voltam, hajnaltól

estig.

Majd elfáradtak az utak,

hegyek, városok, és én is.

Könnyű fehér habos felhőt

fúj a szél, a lenyugvó Nap alá.

Hát! Jó éjszakát!

2024.01.25

 

Április

/születésnapomra/

 

Már lassan lejárt az időd,

mikor egy pillanatra megálltál

Közel volt már a Május,

de te akkor, rám vártál

 

Bolondos napjaidba kellett

megfognom, életem sugarát

Döcögős volt ám, ez az út!

Ilyet még te sem láttál!

 

Április, te lettél a bölcsőm

s tettél az élet ajtaja elé

Ennek már hét évtizede!

S azóta mennyi minden történt.

 

Karjaid közt, kósza szelek fújtak

de néha azért megsimogattál

Drága, szeretett áprilisom,

velem együtt te is elfáradtál

 

Légy most is szép mint minden évben

virágaid fordítsd a fény felé

Mutasd meg a világnak, kérlek,

hogy benned születtem meg én.

2024.01.25.

 

Ne hagyd magad

 

Villámlott a tavasz, bele

a tél közepébe, hogy a fagyos

szíveket a járda szélén felmelegítse.

Holnapi reményre, kiült egy

csöpp mosoly.

Hátha lesz szebb élet.

S ahogy a jég morzsolódik

szét a fényre, úgy folyik szét

minden a végtelen semmibe.

Csak szikra volt, mint csupasz

fenyőfán az utolsó csillagszóró.

Majd legközelebb...talán... valamikor...

Hiú ábránd fásult arcokon.

De hinni kell, hinni a tavaszban!

Nem maradhat lélegző mag

a föld alatt!

Mert szárba fog szökkenni még

a búza, és fel fog ébredni, minden

egyes nap.

Csak ne hagyd magad!

2024.01.25.

 

Kétszer egy szív

 

Átlátott rajtam, észre sem vettem.

Átsétált szívemen, csendben szeretett.

Sétált és látta magányos

lelkem, de nem éreztem.

Csak azt, hogy itt van a

minden és a semmi.

Hogy szeretni kéne!

Van kit, de még sincs senki.

De ő látott valamit...

Évekig sétált a szívemen,

hitte, van remény.

De az élet pofonjai nagyok!

Ő mellém állt s nem engedett.

Hát ez a szerelem?

Ilyen öregen?

Mikor az ember az életét már

századszorra épiti fel?

Aztán nekirugaszkodik

még egyszer, mert sikerülnie kell!

Fedél nélkül árva a szív,

s tudja, ha veszít...!

Micsoda kín!

De egymásba olvadtunk, mint

két édes íz, mely megtölti

a test minden részét.

Csókot lehelnek minden

egyes fájdalomra.

Mert kétszer egy sors, ami én vagyok

ami te vagy

Ugye nem mondod, hogy

ez nem igaz?

2024.01.26

 

 

Vallomás

Szem a lélek tükre, s néha

mint az őszi köd, telepszik

pillám elé.

Homályos látás, szemüveg

nem segít, de írok, mert

ismerem a betűket s

formájukat.

De sorok közt maradnak

gondolataim, míg szépet

álmodik lelkem, de a könny,

már nem segít.

Zsibbadó kezem jelzi : ELÉG!

Dacolva fájdalommal, rossz

látással, de legfőképp a

a pillanattal, azt írom :

Még nem elég!

Az akarat megálljt kiált

mindennek, s rálép a gázra,

mindenen átlép.

 

Zene szól, játszik lelkem

húrjain, fájdalmat csillapít.

SZERETLEK ÖNMAGAM!

Hisz egy életen át veled

voltam, harcoltam, féltem,

fáztam, mert aludt a papír a

fiókomban s toll a kezemben.

Ha szárnyalni nem is tudok,

repülök mint a pillangó.

Bár néha földre taszít a szél

de én mégis tovább álmodom.

2024.01.14.

 

Hallod- e te magyar!

 

Hallod- e te magyar!

Ki a csukott szem oldalán

állsz s múltban maradt

megkopott életed.

Hallod- e te magyar!

Kinek rongyosra szedte a

hazugság hite a száját,

s ármánykodás minden perce.

Hallod- e te magyar!

Te, aki csak önzésből teszel

jót, s glóriát látsz már

az üres fejed felett.

Hallod- e te ember?

Igaz magyarnak és szónak

szégyene! Te, akinek rég

elveszett a gyökere.

Hallod- e ? Vihar közeleg !

Hát félj ! Mert a szél felkap

és száraz kóró leszel.

 

2024.02,25.

 

Tudod Apu!

 

Tudod Apu! Ha most ott

ülhetnék veled a padon, ahol

nagy csatákat vívtak

a kártya lapok.

Tudod Apu! Mesélnék neked,

míg te rám mosolyognál a

szemed sarkából.

Mint a mesében.

Hol volt, hol nem volt...

Hogy az évek során mennyi

könnyet és mosolyt viselt arcom.

Unokád felnőtt és egyengetem

útját, ahogy te tetted volna velem.

Apu! Jó volna beszélgetni.

Csak úgy. Mindenről.

A nagyvilágról, csillagokról.

Hiszen ott ülsz valamelyik szélén.

Ritkán hallott kacagásod, most

újra szívemig ért.

De az éj mindig  rövid.

S távol minden, ami lehetett volna

Amivel gazdagabb lennék általad..

 

2024.02.27.

 

 

Az igazságról

 

Nincs ruhám, szégyenlem magam

Tekinteted vetkőztetet le így

De belül a gondolat örül annak,

végtére még sem látsz semmit

 

1972.12.25.

 

Titkos óhajok

 

fekszem az ágyban és hinni

akarom, hogy itt leszel

Az arcom ég, szám kiszáradt

míg várlak téged

 

Látni akarlak nagyon, hogy

meggyógyitsd égő testem

Hogy megszabadits egy gondolattól

hogy : már nem szeretsz

 

Csak erre gondolok szüntelen,

szerelem csodás érzései közepette

Hogyha el is jössz, vágytól égve

tudom a célod- lázas testem

 

De ez hazugság mind,

mégis akarom, hogy el gyere

Vagy ha te hívsz, én elmegyek

forró testtel égő szerelemmel

 

1872. 12.25.

 

Te vigyázz rám  

 

Te vigyázz rám úgy

hisz nincs vége a dalnak

Te vigyázz rám úgy

ha őszi szelek járnak

 

Te vigyázz rám úgy

hisz szárnyat is te adtál

Te vigyázz rám úgy

hisz boldog minden óránk

 

Csak lássalak, ha indul majd a reggel

Csak hangodat, tedd rá a szívemre

mert nem lehet, magányos az élet

Ha itt vagy még, ha két karoddal védesz

 

Te vigyázz rám úgy

hisz nem volt könnyű semmi

Te vigyázz rám úgy

hisz egyszer el kell menni

 

De addig is, újra élünk mindent

Csak lássam még semmi nincs el veszve

Mert úgy hiszem, szivárvány az élet

Ha velem vagy s két karoddal védesz

 

 

Osztálytalálkozó

 

Fülig ért a szánk, hisz

vége volt a sulinak

Bár tudtuk akkor is

várnak ránk új utak

 

Szétszéledtünk, egymásnak

emlékek maradtunk

Bár a világról még

sok mindent nem tudtunk

 

Léptünk egyről a kettőre,

néha el is estünk

Nem számoltunk éveket

csak előre tekertünk

 

S valahogy minden elmúlt

nehéz lett hátizsákunk

Telve évekkel, emlékekkel :

azt hiszem- levizsgáztunk

 

 

Ölelj ár újra öreg iskolám

s szépkorú osztálytársak

Sok évtized után, legyen

velünk jelen  és tegnap..

 

2024.03.14.

 

Mint egy dallam

 

Sokáig csak magamat

szolgáltam, fel kellett nőni

ahhoz, hogy eső nélkül is

áttörhessem, azt a kemény

földet, amibe bele születtem.

 

Csak a hajnali harmat-

cseppek éltettek sokáig,

Napnak fénye még égetett,

de derű volt mindig szívemben.

Hittem! Isten nem hagyott el.

 

S mint egy dallam, úgy jártam

életem lépcsőit, hol fent, hol lent,

szálltam és zuhantam, de a

sorok között megtaláltam

magam, s széppé vált az ének.

 

Csendben járok a holdam

lámpása vagyok, mint az apró

szentjánosbogár. Nem láthat

mindenki, csak az aki

lelkével tudja érinteni lelkem.

 

Néma szolgálója lettem ennek

a világnak, csak a tollam szól

a papírhoz s meséli el minden

gondolatom, mert oly sokáig

csend zárta be szívemet.

 

Kinyitottam az ajtóm, ha fáradt

vagy, ülj mellém, hallgassuk

együtt a csillagok zenéjét, mert

lelkemben van az összes csoda.

Ha akarod, megosztom veled.

 

2024.03.16

 

 

A szerelem arcai

 

Hány arca van a szerelemnek?

Csak egy érzés, mibe könny

és mosoly mind belefér

 

Mert olyan mint a végtelenbe

kigyúlt, majd eltűnt csillagok

melyből mindig van elég

 

Mint az öleléssel indult háborúk,

báránybőrbe bújt farkasok

melyből semmi sem elég

 

Újra és újra játszunk, fent és lent.

Égből pottyant, pokolig elérő

-Mindent vagy semmit- szerelemért

 

S szó legyen a talpán, amely

kutatja ilyenkor is a kimondott

szavak értelmét

 

De az Érzelem kifesti a szavakat,

bújhatsz előle bár hova,

láthatod őt fehéren, feketén

 

Pokol és győzelem. A mérleg nyelve

sosem kiegyensúlyozott, mégis

hisszük, hogy mindent megér.

 

2024.03.24.

 

Kicsit halkabban élek

 

Most kicsit halkabban élek

leülepedtek a tegnapi napok

A mának csak apró villanása

jelzi a múló pillanatot

 

Hátra már nem tekerek,

előre meg már nehéz

Dobbanó szívem ritmusára

egy álom mindig elég

 

Volt ám belőlük bőven,

mint tavaszi áradat

Csüngtek, mint fán a rügyek

a sokból csak pár maradt

 

 

Jöttek az őszi felhők

ablakomból esőt nézek

Elhulló vágyaimra

most avart teregetek

 

 

Kicsit halkabban élek már

csendes az élet

De a vidám bárányfelhők

még játszanak a réten.

 

2024.03.24.

 

 

Hogy írhatnék

 

Hogy írhatnék májusi orgonákról

mikor már márciusban virágzik

Hogy írhatnék nagy hideg telekről

mikor csak öregek emlékeiben él

 

Hogy írhatnék négy évszakról

mikor egymásba olvad minden

Hogy írhatnék bármiről, bármit

ha ily gyorsan változik az élet

 

Hogy írhatnék tartós szerelemről

ha nincs idő egymást szeretni

Ha egy áldottnak hitt ölelésben

csak magány van és a semmi

 

Hogy írhatnék, ha majd toll sem lesz

lelkem rezdülése magányos marad

Hogy írhatnék a semmi papírjára

ha a gondolat a múltban fennakadt.

 

2024.03.26.

 

 

Utazás

 

Utazás egy életen át

mindenen keresztül

Itt is, ott is várnak rád

nem lehetsz egyedül

 

Utazás lelked vonatán

nem mindig gyönyörű

Nap átsüt felhőkön át,

bánatod el is tűnt

 

Utazás egy életen át

betonon s kövek közt

Néha könnyű a szárnyalás,

van , hogy felhőn ülsz

 

Kopik cipőd, kopik az út

lejtőn le, hegynek föl

De az IDŐ veled fut

győztes, mindig csak Ő

 

2024.04.04.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Oldal: 2024. verseim 1.
Kultúra, líra, vers a 21. században - © 2008 - 2024 - toth-agnes.hupont.hu

Az ingyenes honlapkészítés azt jelenti, hogy Ön készíti el a honlapját! Ingyen adjunk: Ingyen Honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat