Ha most elmész
sóhajt az ég ha most elmész
álmunkat hagyd meg nekem
hinni egy új tavaszban holnap
nélküled nem is merek
álmodom újra a múltat
karommal öleltelek
százezer csók volt az éjjel
mosollyal ébredtünk fel
most mégis üres a lelkem /párnám/
csendes most a kis szobám
nem mondja senki már nékem /az éjben/
szerelmünk milyen csodás
múlhat a nyár és az évek
hangodat hozza a szél /felém/
könnyeim eltörnek a csendben
elfoszlik minden remény
sóhajt az ég ha most elmész
álmunkat hagyd meg nekem
hinni egy új tavaszban kéne
nélküled nem is merek
2026.03.28
Te és Én
Nyújtom kezem
S nyújtod kezed
Viszel a végtelenbe
Csak egy érintés
Csak egy pillanat
Veled repít a gondolat
S a messze távolba
Hol csillagok hullnak
Öröklét birodalma
Fátyolként beborít
Egy erős kötelék
Lelkemet hazahoztad.
2026.03.30
Falusi nyári éj
A falúnak külön csendje volt
Ha az est sétált poros utakon
Minden zaj, halkan dalolt
Fáknak dúdoltak altatót
Az égen láttál minden csillagot
Más fény a házak felett sosem volt
Hold pihent házak előtti kispadon
S a szerelem is oly csendes volt
Tücsök ciripelt a bokorba
Hisz nem volt neki más dolga
Falusi csend őrzői ők voltak
Vigyázták a törékeny álmokat
Templom harangján remény ült
Nem volt minden könny keserű
Áldásokat szórt az éjszaka
S a hajnal is imában fogant..
2026.04.02.
A csend reménye
A szegénységben is ott van a
csend, ami új holnapot hozhat.
Az a csend, ami utat nyithat
egy új gondolatnak, hogy:
holnap erősebb leszek
holnap meg tudom csinálni
holnap másik lehetőség jön
holnap egy jó tanácsot hallok
holnap visszaszerzem saját életem
holnap megtalálom a pillanatot
amiben csak én leszek.
2026.04.03.
Hol a régi hit?
Régen szép házak voltak
ma kopott utakon fúj a szél.
Hol az a régi hit
ami bennünk élt?
Az az egyszerű élet vágya
ami csak nemesít.
Ami tudta, mi az elég
mert a többit elfújja a szél.
Tudta, a lélek testbe zárva,
csak egy állomás a földi lét.
Nemes volt tőle a szív,
mert amire szüksége volt
megadta az ég.
2026.04.03.
Valahol...
Valahol egy más világban
színesek a mezők
tiszták a vizek
kékebb az égbolt
szebbek a virágok
Valahol egy más világban
mosolyokat látok
szép szavakat hallok
tiszta levegőt szívok
a könny örömtől jön
talpam alatt él a föld
De én itt élek, álmodom
itt születik a szó bennem
itt indul útra vágyam
a dal is itt édesebb.
Mégis, valahol hiszem
az álom és valóság
egyszer össze ér.
Letisztulnak dolgok.
Szépek lesznek vizek,
hegyek, völgyek.
S a szó felébred.
Minden ami a szívnek szép,
velünk marad örökre.
2026.03.22.
Egy távoli hang
Végtelenből szóló hang,
egy angyali ének.
Misztikus a csend, amibe
benne van minden.
A pillanat születése.
A világ végtelen zenéje.
Csillagok ébredése,
s egy üzenet:
Te vagy a világ!
Benned van Isten.
2026.03.22
Nyújtom kezem
Nyújtom kezem
s nyújtod kezed
viszel a végtelenbe
csak egy érintés
csak egy pillanat
veled repít a gondolat
S a messze távolba
hol csillagok hullanak
öröklét birodalma
fátyolként beborít
egy erős kötelék
lelkemet hazahoztad.
2026.03.30.
A folyó lánya
Ott született hol a folyó
lassan folyik s a pára
a szél táncában formálódik.
Nap tenyerében összegyűlik a
lét tudatossága.
Rügyek pattanása, mint
apró dobbanások, ritmust
adnak a levelek sóhajtásának
Ott született, hol a part
nem szab határt a lélek
ölelésének, hol a vízcseppek
visszatalálnak a gyökerekhez,
hogy újra meg újra formát
öltsön a folyó lánya.
Halvány kék ruháján, megpihen
minden vihar s szeméből a
biztos nyugalom árad.
Szívében az ősök tudása
Keze alatt dobjának dobbanása.
Haját a lélek keze fonta,
vállára omolva.
S ha el jő az est, cseppjei
visszatalálnak a folyóba,
hogy újra születhessen a hajnallal.
2026.04.07.
Szeretném hinni
Szeretném hinni, hogy a
bennünk lévő szeretet
mindig erős marad.
Szeretném hinni, hogy ez
az érzés egy suhanó
vonat, mint a szavak.
Átvisz a perceken, napokon,
néha kizökkent a valóságból
s te mégis sínen maradsz.
Szeretném hinni, hogy a
legszebb érzések a vonat
ablakából mindenhol látszanak.
S tudom, a gonoszság nem
érintheti, jég meg nem törheti,
szíve mindig tiszta marad.
2026.04.10.
Egyszer talán...
Fogva tartott kéz mely ölelésre készült
Egy megfordított mosoly, mely könnyeket szül
Egy fátyolos tekintetben a holnapi remény ül
Vajon ez az arc neked majd mikor örül?
Álmodik a mosoly és álmodik a kéz
Egyszer talán magamhoz ölelhetlek még
Álmodik a lélek álmodik a szív
Hogy hozzám majd újra visszatérsz.
2003.07.14.
Ne félj!
Rétegenként mállik az illúzió
s nem látod a végét.
Félsz, mert a biztos pont az
amiben eddig éltél.
Most vége! Napról napra
zavaros a kép, a lét.
Fogadd el a változás világát
hogy végre tovább lépj.
Fogj meg egy olyan kezet
mely szeret, hisz és remél.
Bízz benne, még akkor is
ha félúton összetörnél.
Döcögős lesz az út és hosszú
de elengedted a félelem kezét.
Tisztul a kép s az illúzió
hazugságot tovább nem mesél.
Még úton vagyunk, még homályos
minden, de megyünk a szabadság felé.
2026.04.11.
Áradás
Csak álltam s a víz áradt
Jobbról, balról, az égből
Csukott szemmel remegve vártam
Hogy minden fájdalom eltűnjön
Hallottam borzalmas hangokat
Hallottam tört lelkek sikolyát
Eget érintette a fájdalom
S hallottam az ördög kacaját
Vízcseppek arcomat érintették
Lelkem örvénye körülölelt
Holtak hangja még szívemig ért
S a világot beborította a csend
Szempillámon könnyek pihentek
Fájdalom, félelem. Mind elvitte a szél
S olyan üres volt a kezem
Mint az ősszel lehulló levél
Múlté lett minden régi út
Új álmokat kell most álmodni
Minden perc hoz holnapot
Vele kell bátran elindulni
Csak álltam s a víz csendben folyt
Jobbról, balról az égből
Csukott szemem kinyitottam
S arcomról lefolyt az utolsó könny.
2026.04.18
Csendes minden
Anyák napjára
Csendes most minden
Az utak most elhalkultak
A fák is halkan suttognak
Felhők fehéren ragyognak
Álmok szállnak az éjben
Rám törnek régi emlékek
Pillanatok mikor születtetek
S titeket karommal öleltelek
Minden oly messze már
Szobámban a csend muzsikál
Néha hallom a gyermeki kacagást
Könnyeim mosolyogva folynak rám
Hiába közeledik az út vége
Unoka, gyermek elkísérnek
Mosolyukat magammal viszem
Hisz ők a legdrágábbak nekem
2026.05.03
Tavaszi zsongás
Kávé illata száll
Gitár hangja hallik
Tavasz mosolyog ránk
Rét is már virágzik
Színek kavalkádja
Mosolyt csal arcodra
Ismerős most a dal
Járt itt már tavaly
Táncra kél vele a szél
Illatos újra a lég
Csalogat most a fény
Lent és fent minden él
Fogd a tavasz kezét
Vidd el minden felé
Ne kérdezz már semmit
Láss, örülj s végre élj.
2026.05.03.
Hogy is írhatnám le...
-
Hogy is írjam le azt a mesét,
a képet mi bennem születik.
Hol a csendhez ezernyi hang
és ezernyi szín kapcsolódik.
Hol egymásnak mesél a part,
míg két karjával öleli a víz.
Ahol az esőtől a kis pocsolyák
a legapróbb életet éltetik.
Mikor a háztetőről lefolyó eső
az előbújó napra kacsint.
Hogy lehet leírni ezer egy csodát
mit a szív lelkedbe épít.
Színek táncolnak a széllel
míg a tenger felett hajót repít.
S ha egy kőre napot festesz,
mosolya mást is felvidít.
Míg a vízimalom körbe jár
egy apró földút eltérít.
Elvisz a mesébe apró köveken,
hajlongó fák lelked ölelik.
S szól a dal mindenhonnan
az alkony is gyorsan közelít.
Estére a Föld is elfárad
fejét fordítja csillagok felé.
Mondd! Hogy írhatnám le
ezt a csodát mi a szívben születik.
2026.05.06.
Megállunk néha
Megállunk már sokszor
az úton, hisz lépteinkben
ott vannak az elmúlt évek
Megállunk, már nem sietünk
észrevesszük a tarka virágokat
a fán mosolygó falevelet
Megállunk ha suttog a szél
ugyanúgy mint mikor találkoztunk
azon az öreg padon a téren
Megállunk ha találkozunk régi
ismerősökkel, azokkal akikkel
az ifjúságunk is oly gyorsan telt
Megállunk, mert azok arcán is
ott vannak a mély ráncok
felettük is elrohanó évek
Megállunk, egymásra nézünk
a külön kóborolt éveinket
már ez a két kéz szelídítette
Megállunk, emlékeket nem feledve
csokorba szedve a pillanatokat
amik erőt adnak az új reggelnek..
2026.05.08.