Kultúra, líra, vers a 21. században

Ha magához tér a lelked, kérdezd a szíved. Hova dugta el a mosolyát?

 

Valamikor

 

Amikor összeomlik minden álmunk

Mikor letesszük elmúlt életünk

Mikor már egy új világot látunk

Akkor, semmit sem kérdezünk

 

A semmi marad, egy kupac emlék

Mit mások őriznek lelkükben

Egy fénykép kerül tán az asztalra

S egy fájó könny a szívükbe

 

Ma még Tied az érzés a gondolatom

Feladnék mindent érted

De jön majd egy pillanat a holnapból

Szó nélkül eltöröl minket

 

Ma még fáj, de egy holnapra elmúlik

Atomjaira bomlik minden érzés

Lenyomata megmarad a világba

Abból épül újra valamikor a Te meg Én

 

3824433_d45d0eac60a3c1cd34cba157010cdd0d_m.jpg

 

 

Viszek egy álmot

Viszek egy álmot a kezembe
Ha elérek hozzád, eléd teszem
Mert megígértem magamnak
Soha de soha nem adom fel

Hitelességem az adott szó valósága
S itt kérdőjelnek már nincs helye
Nem érdekel más kifogása
A szívből nem jöhet kétely

Önzetlenül adtál és így kapsz
A szeretetet nem dekára mérik
S nincs mércéje sem a jóságnak
Ezt már kevesen értik

Viszem az álmod a kezemben
Véget ért a harc köztünk
Szavak szavadra szelídültek
S a lelkünk is megszépül

 

kalocsai_csik.gif

 

 

Múló idő

Csak lépdeltem lábad
nyomában, s a múló idő
megfogta kezem
Csak lépdeltem, lábam alatt
levelek sírtak, Veled voltam,
nem felejtem
Csak lépdeltem a szűrt
fényben, nem kérdeztem,
követtelek
Csak lépdeltem, a fák és
bokrok hallották, milyen
szívünk csendje
Csak lépdeltem, vissza néztél
rám, kezed nyújtottad,
mosolygott szemed
Csak lépdeltünk, megleltük
a pillanatban a boldogságot,
a múló idő elengedett
Lépdeltünk a föld felett
kiszálltunk a körforgásból
Szerettél, szerettelek
A közös útnak vége lett
magadhoz szorítottál
és én elengedtelek

 

linie10a.gif

 

 

Legszebb emlék

Legszebb emlék egy keretbe
foglalva a szívem asztalán
néz most is rám.
Emlékszel? Már a buszon
észrevettél s úgy integettél
mint ki újra rám talált.
Mosolyogtál, megcsókoltál,
megfogtad a kezem. Úgy
mentünk mint két kamasz diák.
Úgy éreztem mintha tegnap
mentél volna el tőlem, s nagy
útról haza érve, vártam rád.
Eljöttél. S újra itt hagytál. Öröm
és fájdalom felváltva zakatol,
bennem lejáró idő vonatán.
Minden napból egy pillanat a tiéd,
mikor a buszra várok azt
remélve, hogy újra hazatalálsz.

 

645560.gif

 

 

S újra, vagy megint…

S újra, vagy megint, vagy
még mindig szeretlek
Fásult tekintetem a távolt
lesi, Hangokat remél hallani
szívem rejtett zugában
Lépéseid közelednek, vagy
távolodnak ? Lelkem se tudja
Csak azt, hogy újra, vagy megint,
vagy még mindig szeretlek

Csak Te tudod, jössz e vagy mész
Csak Te tudod, hogy szólsz e még
nekem, vagy letűnt álmoknak
S újra és újra vissza térek utadra
Lábad nyomát keresve, talán
egyszer megtalálva önmagam

 

0_12-sordisz-42.png

 

 

Fogyó fények

Az ősz mosolyog az ablakomban
a legszebb ruháját húzta fel
mielőtt átadja magát az elmúlásnak
még egy utolsót táncol lelkemen

Fény táncol a lenge széllel
a vakító októberi égen
pillám mögött villannak a képek
tova röppenő öreg szép évek

Mennyi csoda, mit elfelejtünk
ha már nincs itt velünk
tovább már nem is ellenkezünk
az idő így száll, így elrepül

Hulló levelek halk suhanása
múlt szavainak suttogása
lépéseink csendes koppanása
az ősz szép keretébe rakva

A napnak is kevés ideje van
fényt lop már a sötétség
karácsonyra csak egy gyertya ég
mely majd újra az égig ér

 

sor12.jpeg

 

 

Őszi séta

Ott sétáltunk a parton. A
hullámok szürke hangjukkal
ostromolták a köveket.
Csak a kék ég maradt a nyárból.

Sétáltunk egymás mellett,
elmerülve saját múltunkba.
Zsebre tetted kezed,már
lassan azt sem foghatom.

Megálltam! Azt észre vetted.
Rám néztél s millió kérdőjel
íródott arcodra, se szó
se hang nem volt.

Csak szeretlek, egyszerűen úgy
ahogy a vonat a síneket,
mint a repülő a végtelent.
Csak ennyit akarok.

Majd hajadba kapaszkodott
egy őszi falevél, a kezembe
adtad. Szívem lelkedhez ért.
S egy kóbor szél mindkettőnket

átkarolt.

 

sor40.jpeg

 

 

 

 

Emlékek kísérnek

Apu! Te maradtál meg nekem
elfáradt életem kopott lépcsőjén.
Még mindig fáj hiányod, hisz
semmit nem engedett szólni az élet.
A szavak most is bennem vannak.
Apu! Nagyon hiányzol nekem.
Nem engedted hogy halljam
utolsó szívdobbanásod, hogy
sóhajtásodba rakhassam
szeretetem.
Útra indultál, mert hirtelen
vittek el magukkal az égiek.
Tán büntetés volt a szótlan búcsú.
Talán... már mit is mondhatnék.
Ajándék volt életed már tudom
s a könnyeimmel hiába viaskodom...
csak csendesen folynak.
Mosolygós arcod lelkem tükrében
örökre megmarad.
Éveim száma most annyi, mit
itt hagytál magadból.
Te már nem tudtad tovább
álmodni életed.
Apu! Ugye ez most én rám vár!
Szárnyalni a szelekkel.
Megfejteni minden titkot és
ébredni hajnali fénnyel.
Kereslek! Még mindig, annyi
év után is. De már nem érinthetlek.
Csak ez maradt, egy szótlan üzenet,
mit szívembe véstél...
Az a magányos szeretet....
...ahogy Te szerettél...

 

sor43.jpeg

 

 

Akarom!

Azt akarom, hogy menj el!
Hisz nem is vagy velem.
Csak mint a pillanat át-
ölelsz, hogy higgyem: valaki
sétált az életemben. Szótlanul
nyomot hagyva, hogy fájjon az
a perc, mikor így döntöttem.
S nem tudom kimondani,
csak azt:üres a magány,
az ego valaki másért kiált.
Mikor szólni kellene, elhalkul,
majd újra felkiált.
Mond? Rám ki vigyáz?
Mikor az éjszaka könnyeit
elrejti a kispárnám.
A szél fogja kezem
mikor hajnal táncol
az ébredő fénnyel.
S én elveszek.
Azt akarom, hogy menj el!
De a lelkemet ne engedd.
Mert mindig voltál,
de sosem leszel.

 

662952.gif

 

 

Őszi hangjegyek

Csak egy hangjegy volt
csak egyetlen egy kotta
Egymagában táncolt szívemben
majd dalra fakadt bennem

Sétáltam, s az őszi levelekben
halkan szólt egy búcsúdal
Mindegyik megérintett és az
utolsó hangjegyét nekem adta

Majd dalra fakadt bennem az ősz
megőrizve a nyár hangját
Az augusztus is már elköszönt
s a kotta dallammá nőtte ki magát

 

2839131wrf90w8dxp.gif 

 

Csillagporos út

Néha felvesszük az álarcot
és elbújunk a világ szeme elől
Majd vissza megyünk a valóságba
és tovább játsszuk álszent életünk

Az életemben sehol se talállak
de szívembe titkon ott lapulsz
Üres játszmákat játszom veled
de itt bennem valami érted dobog

Nekem belőled minden kell
világgal meg nem alkuszom
De te meghajolsz a kereszt előtt
és én csak tovább álmodom

S egyszer véget ér az álom
belőlem hírmondó se marad
Emlékek közt keresed az arcom
de imádat csak Isten hallja

Szememből tán sz ördög mosolyog
angyali szép szárnyakkal
Ne engedj soha a kísértésnek
mert mindkettőnk szíve belehal

Megbeszéltük! Emlékszel?
Akkor és odafent!
Szavunkat adtuk egymásnak
sorsunkat így teljesítjük be

Titkos könnyeinket összegyűjtik
fent az angyalok
Csillagporrá varázsolják az égiek
s ezen már együtt indulunk

 

20040401001031.gif

 

 

Halkan lépdelek

Halkan lépdelek, a
hajnali csend szüzességét
a reggeli vágy töri meg
Mint lassan nyíló virág.
Frissen égre sétáló nap
sugarától ébred

Érzékek birodalma
még ölelő karod, mely
mindig rám talál
Kilépve az éjszaka
öleléséből a csókod
újra vissza vár

 

sor44.jpeg

 

Csak a szerelem

 

Csak a szerelem

marad fiatal

és a szívünkben

egy édes dallam

A múlt párnáján

a jelen sóhajában

nem felejthető

mert velünk marad

Csak a szerelem

végtelen ragyogása

a többi elvész

az idő homályába

Te is mindig voltál

s én újra leszek

meg kell halljak

hogy érted újra

megszülethessek

sor39.jpeg

 

 

Ha nem leszünk

 

Ha nem leszel és

én sem leszek, pont

kerül a sor végére.

De új lapon nagy betűvel

íródnak a szavak

a sorsom a sorsod.

Egyszer valamikor újra

egymás mellé kerül az

a szó mely külön járja

a végtelent. Valahol

a sor elején, valahol a

papír legtetején egymásra

mosolyog a Te meg Én.

Időt ad a lét mi most

oly kevés.

Ha nem leszel és én sem

leszek a vágyunkat

megőrzi a csillagos ég.

sor7.jpeg

 

 

Ahány... annyi

 

Ahány szerelem annyi

kín és boldogság

Ahány ölelés annyi

vágy és bántódás

Ahány csók annyi

álom a szem alatt

Ahány kézfogás annyi

remény elszakad

Ahány könny annyi

hit a szívben

Ahány mosoly annyi

szerelemben az élet

Ahány álmatlan éj

annyi elveszett idő

Ahány szétesett perc

annyi kerülő

sor40.jpeg

 

 

Sorok

 

Szívdobbanás

egy látomás

Késői szerelem

fájó búcsúzás

Szavak csendesek

de megmérettettek

Elengedni kell

ébredjek fel

Csókod csak álom

megmaradt valóságból

Éled az éjfél

mindenhol kétség

Szívemet bezárom

már én sem bánom.

sor9.jpeg

 

 

Tavasz kapujában

Kopogtat a hajnali fény
suttognak ébredő rügyek
fáradtan elpihent a tél
nap táncol tavaszi széllel

Résnyire nyitva ablakom
a felhők is már könnyedek
tegnapról itt maradt álmok
újra és újra remélnek

Kabátban napozik a föld
harmatcsepp rajta minden gomb
télből itt maradt hideg könny
nem ébreszthet már holnapot

 

 

 

 

 

 

 

 

 





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 66
Tegnapi: 43
Heti: 466
Havi: 1 861
Össz.: 48 273

Látogatottság növelés
Oldal: Verseim 2.
Kultúra, líra, vers a 21. században - © 2008 - 2017 - toth-agnes.hupont.hu

Az ingyenes honlapkészítés azt jelenti, hogy Ön készíti el a honlapját! Ingyen adjunk: Ingyen Honlap!

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Itt: nagy lászló versek - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »