Kultúra, líra, vers a 21. században

Ha magához tér a lelked, kérdezd a szíved. Hova dugta el a mosolyát?

 

 

Hát csak ennyi

Olyan pillanat az élet,
észre sem veszem
Csak a tudatommal fogom,
lassan vége lesz

Begyűjtöttem, jót, s rosszat,
most elengedem
Az utamon sokan kísértek,
ma már kevesen

Fájó könnyel érkeztem
ide a földre
Ha majd haza indulok
fényt viszek

Lassan múlnak már
a félelmek
Szívemben egy arccal
az égbe megyek

Hát csak ennyi a szó,
mi lehet
Nem keresek kifogást
magyarázat helyett

Egy dolog van, mit be
kell fejezzek
Megkeresni lelkemet,
mit az ég szétszedett

 

Férfi szív

Mikor volt könnyű egy
férfinak az lenni aminek
a teremtő teremtette?
Felfordult világban, mindig
háborúra készen lenni, elszakadva
a lélek ölelésétől
Lágy szavak, durva érzésekkel
átölelve nemzeni utódokat
Elfeledve, hogy Nők adták
az életet mindahánynak
Könnyek megkövesült maradványa
mi a szívükben mélyen maradt
Mikor jön el a nap a feloldozásra,
hogy önmaguk hitéért éljenek?
Nem másért, a mai nap fényének
Hogy legyen idő megköszönniük
ANYA és NŐ volt ki őket felnevelte
Nem háborúra, nem gyűlöletre,
megbocsájtó lágy ölelésre
Ha majd béke lengi be a világot
férfiszívekben a háború
tovább már nem lángol

 

Holnap sem lesz

Lágy zene simogat, megannyi
szép szólam csendül szívemben
Felhők közt futkosó dallamok
földre szálló angyalok
Életre kel egy gondolat, egy
szó, mi bennem eddig zárva volt
A szürke magányból kilépve
tarka lepkékkel táncolok
Szívemre szállnak, az égig
emelnek, mint a gondolatok
Most álmodom, mint mindig
egy szebb és valós holnapot
Új ígéretet nem tesz az élet,
de a régit elveszni nem hagyom
Elmúlt szerelmekkel, újra táncolok
s az utolsóba kicsit bele halok
Mert Ő nem volt, ma sincs, és
holnap sem lesz, mert Ő egy álom
Egy álom mely mégis él, velem
van, és örökre megfogott
Ez az álom kinyitotta lelkét,
s minden jót nekem adott
A szavak értelmét, rejtett
kincsét, benne egy csodás világot
Ez a Te ajándékod, mibe szívedet
raktad bele, s az égen ragyogó
legeslegszebb csillagot

 

Eltűnt évek

Hova tűnt az ifjúság
Boldog vidám kacagó nyár
Hova tűntek pergő ritmusok
Az éjszakában lélektáncolók

Vágyak, álmok, szép remények
Elsétáltak kéz a kézben
Vissza felém sosem néztek
Rám köszöntek szürke évek

Nem kergettem hamis álmot
Hitem soha el nem hagyott
Teltek múltak évtizedek
Ősz lett hajam, kezem öreg

Csendes fáradt alkonyon
Egy férfi szíve átkarolt
Kéz a kézben titkos úton
Szebbé tettük minden napunk

Visszajöttek régi álmok
Őrizzük a titkos lángot
Lelkünk jár egy lassú táncot
Az életünkből ki így sétálunk

 

S újra, vagy megint…

S újra, vagy megint, vagy
még mindig szeretlek
Fásult tekintetem a távolt
lesi, Hangokat remél hallani
szívem rejtett zugában
Lépéseid közelednek, vagy
távolodnak ? Lelkem se tudja
Csak azt, hogy újra, vagy megint,
vagy még mindig szeretlek

Csak Te tudod, jössz e vagy mész
Csak Te tudod, hogy szólsz e még
nekem, vagy letűnt álmoknak
S újra és újra vissza térek utadra
Lábad nyomát keresve, talán
egyszer megtalálva önmagam

 

Koldus szív

Még mindig keresem a
szavakat, hogy elmondjam
azt, mit is jelentesz nekem
Bennem vagy, mint az az
élet, mit Istentől kaptam
De csak most találtalak
meg önmagamban, s fáj
Mégsem lehet az, mit
megálmodott a szív
Lelked megpihen lelkemen
átölel a csend forró szenvedéllyel
A hajnali ködös reggel
szétválaszt lassan minket
Kezed melegét lelkemre teszem
hisz a való világ nélküled
oly sötét és rideg
Engedd, hogy megmaradjak Neked
Ne tégy ki életedből, mint
egy koldus idegent, kinek
arcán kiülnek a
fájdalom könnyei

 

Időnk véges

Mondd! Táncolunk még
együtt a szerelem parkettjén?
Lesz e még vágy és ritmus
új álom, szép ébredés?

Mondd! Érezhetem újra
két kezed ölelő melegét?
Lesz e szó és sóhajtás
mibe szívünk újra belefér?

Mondd! Lesz e pillantásod,
amitől az idő is elég?
Lesz e még miénk a semmi
amibe régen minden belefért?

Tudom az időnk is véges
hisz csak arasznyi ez a lét
De még látni akarlak
még szeretni és érezni

Hagyom majd a csendet
helyettem beszélni
Hogy a fájdalmas némaság
elkezdjen zenélni

 

Holdfény út

A hold fénye utat
világit a tenger hullámai
felett. Csábit a fény s
parti fövenyen az út
végét keresem.
Ha tudnám, hogy te
vársz a végeláthatatlan
fény végén, lebegve indulnék
a tenger felett.
A hiány, a vágy a szeretet,
szárnyat adna oly rég
gyötrődő szívemnek.
Hullámok suttognak az
éjben, hangjukat a hold
szövi át lelkével.
Ezüst ruhába öltözik a
táj, s az éjfél megáll egy
pillanatra a habok felett.
Az idő haldoklik s én
lebegek a végtelen égen.
Évmilliók semmivé válnak
a csillagok fényében.
Most érezlek igazán
sejtjeimben, földön
testbe zárt lelkemben.
A hold fénye utat világit
a tenger hullámai felett
s én hozzád indulok

 

Mesél a csend

Mesél a csend, rólam neked
Mesél, hogy mindig itt voltál velem
Őrizted álmom csillagos éjjelen
Mikor holdvilág ragyogott az ágyam felett

Mesél a csend szép meséket
Hogy álomba te ringattál fáradt éjjelen
Könnyes reggelen is te voltál ott velem
Tán ezer éve már, fogod a kezem

Évszázadok teltek el mire ébredtem
Hogy a holdvilág az égen a te lelked
Csillagok az éjszakában, csillogó két szemed
Ha ez csak egy mese, véget sose érjen.

 

Leszel e a társam?

 

Jössz e mellém társnak, vigasztalónak ?

Igaz barátként, a jóban rosszban

 

Leszel e társam  a  szerelemben ?

Szerető a végtelen éjszakában

 

Leszel e nap helyett a fényem ?

Lelkemben a hold piciny varázsa

 

Leszel e Te, aki majd felmelegít ?

Ha eső esik, és szívemen a bánat

 

Leszel e mosolyomnak tükörképe ?

A Te szíved, igaz , őszinte valóságában

 

Jössz e velem , csillagszemű kedvesem ?

 

 

 

Csak addig

 

Csak addig légy velem

még szememmel látok

még a szívem dobog 

még a kezemet nyújthatom

Csak addig légy velem

még üzen a szó Neked

még mosolyom átölel

még szerelmet írhatok

Csak addig légy velem

 

 

Múló idő

 

Csak lépdeltem lábad

nyomában, s a múló idő

megfogta kezem

Csak lépdeltem, lábam alatt

levelek sírtak, Veled voltam,

nem felejtem

Csak lépdeltem a szűrt

fényben, nem kérdeztem,

követtelek

Csak lépdeltem, a fák és

bokrok hallották, milyen

szívünk csendje

Csak lépdeltem, vissza néztél

rám, kezed nyújtottad,

mosolygott szemed

Csak lépdeltünk, megleltük

a pillanatban a boldogságot,

a múló idő elengedett

Lépdeltünk a föld felett

kiszálltunk a körforgásból

Szerettél, szerettelek

A közös útnak vége lett

magadhoz szorítottál

és én elengedtelek

 

Ha tavasz lehetnék

 

Ha tavasz lehetnék, úgy

simogatnálak, hogy a

téli napokon is

rám gondolj

Ha tavasz lehetnék, kezedbe

tenném a mindennapok

csodáját, az életet a

szerelmet a holnapot

Ha tavasz lehetnék, rét

virágaiból koszorút fonnék

felraknám az égre

ahol a nap ragyog

Ha tavasz lehetnék, mosolyom

adnám a pillanatnak

suttognék a széllel, mikor

szíved lelked bánatos

Ha tavasz lehetnék, virágokkal

táncolnék, és örülnék hogy

az életemben ennyi csoda van

Minden hajnalon, fűszálakban

csillanó fény,

benne a reggeli fény mosolya

Ha tavasz lennék, Neked

adnám a világ minden

szép reményét , boldogságát

De én, csak én lehetek, kezemben

egy szál reménnyel indulok útra,

hogy megkeressem azt a virágot

amelyben ott lapul csendben

arcod, és el nem múló mosolyod

 

 

Lélektárs

 

Kell hogy érezzem,

mellettem állsz. Lágyan

átölelve, nyakam köré, mint

ékszert, suttogod fülembe,

vágyaid legszebb dallamát

Kell hogy itt légy mint

FÉRFI, ki erős kézzel védi azt

a NŐT, aki a lélektársa

aki mindig mellette áll

Kell hogy értsd, társad kell

hogy legyen. Így teljes a létkör

Ki szeret, ki felemel, ki

elfogad, ki így vár rád

Kell hogy tudd, én itt vagyok,

minden rezdülésed érzem

Megvárom hogy az élet

Beteljesítse végre sorsát

 

 

Vissza térő idő

 

Menekülnék előled, hisz

sorsom végére nem kerül

pont, csak egy végtelen jel

Álmaink is szárnyaszegettek

Te ott én itt, minden lépés

most már egyre nehezebb

Két mutató az órán, körbe

körbe jár. S mikor együtt állnak,

pillanatra megadatik a szerelem

A valóságban csak ennyi. Nem

több. A fájdalom, a vágy

felemészti a reményeket

Hát csak ennyi jutott nekünk

a nagyvilágból ? Egy rohanó és

tova siető lélegzet ?

Menekülnék, de a szív szava

vissza húz, a pór alól előtűnik

a régi, sosem múló érzelem

 

 

Ima

 

Hány meg nem írt szó

száll fent az égen, mi arra

vár, hogy megtaláljon Téged

Hány édes keserű könny

folyik, kis patak fájdalmától

duzzadó vizében

Hány sóhajnak kell

elszállnia, fájó szívemből,

hogy Te is értsed

Nincs más nekem. Ha

menni kell, tudom…

nem jöhetsz velem

Hiába egyetlen eskü, ha

a szív belehal az igazságba

Alkonyi napnál megtalálni

azt, kire sose vártál

Mégis itt van és szótlanul

vár, kezét imába foglalja

Érted szól ez az ima, ha

már nem lehetsz mellettem

A jó Isten vigyázza életed

Enyhítse fájdalmad ha van

Mert ,hogy szeretlek, ezt tudnod kell

Az igazság súlyát is nehéz

néha annak elviselni, aki

semmiről sem tehet

Őrizz meg csendben, némán,

mint ahogy belopóztam életedbe

Vigyázz, szívedbe zárt szavaimra,

Mert még világ a világ,

Ez sosem múlik el

 

 

Te vagy

 

Te vagy a cukor, gőzölgő kávémba

Reggeli fény, nyitott ablakomban

Te vagy a lélegzet, fáradt életembe

Te vagy a tekintet, alvó szívemen

 

Te vagy a hajnali köd lelkemen

Te vagy a szó, melyre kinyitom szemem

Te vagy a kéz, mely mindig felemel

Te vagy az, kire mindig figyelek

 

Te vagy minden évszak, szívem palettáján

Te vagy a muzsika, mely minden hol rám talál

Te vagy egy billentyű, egy régi zongorán

Mely egy régi szép dalt muzsikál

 

 

 

 

Szerelem játékai

 

A szerelem furcsa dolog, nem

divat nála a kopogás, a

köszönés, egyszerűen ott van

A szerelem nem tervezi a holnapot

Formál, alakít, kacéran rád néz

de ha kell, kedvedre alakul

A szerelem, gyerekből, felnőtté válik,

De tovább játszik az érzésekkel addig

még megjelenik benne a tudatosság

Megteremtődik az egyensúly

A szerelem nem játszik tovább Veled

Valós érzéseket fűz a szíved köré

Odabent nem dúl többé háború

A szerelem furcsa dolog, nem

divat nála a kopogás

 

 

Félelem

 

Ott jártam Nálad és

az ajtód nyitva állt

Csend volt és az egyik

sarokban ott találtam

a félelmet könnyes szemmel

Rám nézett és remegett

Kezében ott volt a szíved

Ijedtében elém tette

Te aludtál békésen

Megszeretgettem a félelmet,

átöleltem lágyan szelíden

Oda bújtunk hozzád a csendben

s ő lassan eltűnt az éjben

Szíved visszaraktam a helyére

Ilyenkor van az a pillanat

mikor úgy érzed: szeretsz

 

S TE, nem engedsz

 

Átöleltél álmomban,

nem engedtél

Lecsókoltad arcomról a

könnyeket

Kezed kezemet szorította,

mint mikor végleg válni kell

Szemedben a kérés

Ne hagyj el

Tehetetlenül álltam előtted

Azt hittem én ragaszkodom

ennyire hozzád. De Te vagy

az aki nem enged

Fájsz. Mint mikor a fa

elég a tűzben. Elégek lassan

a szerelem oltárán magam

Mindig egyedül. Vigasztalan

S Te nem engedsz

A hamu, mi magmaradt belőlem

a szél szárnyán elvisz tőled

Te, nem engedsz

Szívem magába roskadva

elvész a semmibe

Se tegnap se holnap, nem leszek

több Neked, mint egy gondolat

mely megnyugvást hoz Neked,

hogy van a földön valaki, aki

úgy szeret Téged, mint még

soha senki sem

S Te, nem engedsz

 

Egy férfi

 

Egy férfihoz szegődtem a lelkem

minden részével. Olyan férfihoz,

mely nehezen nyitott ajtót nekem

Egy társat, lelki társat találtam

abban a világban, hol a szeretet

fuldoklik, s a szív éhes

Azt a férfit választottam, ki harcot

vívott lelkével, hogy beengedjen

szigorúan zárt világába·

Egy férfihez tarozom, láthatatlanul

Csend hálóját szövi szavakból,

építi lelkem világát szótlanul

Mindig van, egy szó mely szökik,

Rakoncátlanul árulkodik nekem

szíve rejtett titkairól, vágyairól

Egy férfi, ki letetette velem a múlt

terheit, ki bársonyos lágy ölelésbe

zárta a féktelen vad szerelmem

Egy férfi, kivel együtt számoljuk már

megmaradt éveinket. A pillanatból

feléledő röpke vágyainkat, szavakba

öltöztetve írjuk fel az égre

Örökre Veled

 

Holnap sem lesz

 

Lágy zene simogat, megannyi

szép szólam csendül szívemben

Felhők közt futkosó dallamok

földre szálló angyalok

Életre kel egy gondolat, egy

szó, mi bennem eddig zárva volt

A szürke magányból kilépve

tarka lepkékkel táncolok

Szívemre szállnak, az égig

emelnek, mint a gondolatok

Most álmodom, mint mindig

egy szebb és valós holnapot

Új ígéretet nem tesz az élet,

de a régit elveszni nem hagyom

Elmúlt szerelmekkel, újra táncolok

s az utolsóba kicsit bele halok

Mert Ő nem volt, ma sincs, és

holnap sem lesz, mert Ő egy álom

Egy álom mely mégis él, velem

van, és örökre megfogott

Ez az álom kinyitotta lelkét,

s minden jót nekem adott

A szavak értelmét, rejtett

kincsét, benne egy csodás világot

Ez a Te ajándékod, mibe szívedet

raktad bele, s az égen ragyogó

legeslegszebb csillagot

 

 

A mag

 

Szürke házfalak közt

Szürke szél oson

Eltűntek a színek

Arcunkról a mosoly

Ha volt Neked még

Boldog tegnapod

Most teremtsd meg

Magadnak a holnapot

Tartós színekkel fess

Ne legyen lemosható

Lelked szerint színezz

S benne legyen világod

Mond el az imád

Benne az igaz szót

A szót, mely messze tűnt

Kivándorolt e szép hazából

De a Mag itt maradt

Kivár egy szebb napot

Mikor érték lesz a tisztesség

Szívből egy mosoly

Egy baráti kézfogás

A mindennapi bizalom

Addig őrizd a hited

Teremts magadból

Magadból azt a mondatot

Mely senkinek el nem adható

Magok vagyunk  a

Lelkünk nem eladó

 

 

Zavar

 

Kábult fejjel ülök a fotelben

magyarázom magamnak a lehetetlent

mely nem szól semmiről

Semmi sem valós ami körül vesz,

csak tükörképe valami hasonlónak

ami más időben és dimenzióban

Nincs rend a szobámban, hogy is

lenne így bennem harmónia

Össze kötöm szobám négy sarkát

kirázom az ablakon és

újra megtervezem a szebb holnapot

A kép valós, de a valóság hamis

s ami a kettő közt van, az nincs

Szerte foszlott álmom lett a párnám,

takaróm egy vékony fátyol ing

Ágyam kósza felhőkből van,

nem táplál bennem nagy reményt

Tán a valóság se több egy fuvallatnál,

mit elvisz a késő esti szél

Néma a szó, nem akar értelmet

adni magának. Köntörfalazik

Fogom és kimosom belőle a sarat

mi néha engem is beterít

 

Öröm

 

Öröm, mosoly honnan jön? Csak

úgy előkerül a semmiből és

elfújja a perc bánatát

Milyen csoda az, mely kérés nélkül

felvidít. Másnak is erőt ad ahhoz,

hogy szebb legyen a világ

Hangulatok közt bujkáló, soha meg

nem fogható, kincseit magával

cipelő, mindig tele lévő zsák

 

 

 

Négy elem

 

Ha meghalok, négy elemmé

Szelídülnek testi kínjaim

Emlékeimet a földre hagyom

Lelkem égi áldásba rakom

Szellememmel, széllel táncolok

Tűz lángjában, szerelemmel halok

 

 

Kérdések

 

Hova lett a fény belőled

mit magaddal hoztál?

Gyermeki tenyered mért nem

zártad be, mikor hideg

lett a világ? Hagytad

elveszni ami a Tiéd volt

Ha magához tér a lelked,

kérdezd a szíved. Hova

dugta el mosolyát

 

Találkozás a boldogsággal

 

Ha a boldogsággal találkozom

egy pillanatra kalapot emel

Rám mosolyog mikor meglát

megdobogtatja szívem

 

Mindig csak egy pillanat lesz

mely lepkeszárnyon elrepül

Találkozni a boldogsággal

mindig olyan egyszerű

 

 

 

Az élet szép

 

Bíbor fényben lenyugvó

nap. Felhők alatt utolsó

fényével ragyogja be az eget

Hideg esti szél jelzi, a föld

elpihenni készül. Nyugalomra

térnek a vidám nyári

színek és kacajok

Az ifjúság még lengén kacérkodik

a hideggel. Távol még tőlük

az igazi ősz lehelete

Még nekem az emlékeim gyűlnek

Ők a holnapot keresik

Mindennapi hajnal ad reményt

ahhoz, hogy a napnyugtát is

nyugodt szívvel nézhessem

Minden nap egy hála az idő

felé, hogy szememmel láthassam

az elmúlást. Helyére lépő

ifjú szívekben dobogó új reményt

Ha majd megáll velem az élet

szekere, jegyet váltva az új

haza felé, csak annyi maradjon

meg belőlem, hogy

szerettem élni

 

Kórház

Fehér ágyakon fájdalmas
sóhajok, keserű mosolyok
Sorsok,életek, eleje vége
Nem tudni a percet mit
hoz, amiben a megtört
remény még hisz
Életképek, valós pillanatok
remegő kezek, fásult hangok
Ég felé nyúló tekintetek
Megváltást remélő szemek
De a remény ott sétál fehéren
színtelen, lebegve szívek felett
Élni tanít ez a fájdalom
Könnyekkel tanítja azt, hogy
élni akarok


A halálról

 

Nem félek tőled, mert csak

ijesztésnek talált ki a képzelet

Feketének, fájdalmasnak és olyannak

amiben a fény már nem fér bele

Számomra nem létezel, csak egy

rajz vagy a papíron. Összetéplek.

Nem veled halok, Halál!

Szebb úton járok. Én haza megyek.

Neked csak földi porhüvelyem jut,

a lelkem a csillagokba visz fel

Halál! Te nem leszel vendég nálam

Te csak kezet foghatsz az elmúlással

Haza megyek, a csillagomat követem,

még te magadba roskadva, félve,

az embereket ijesztgeted

Akik hisznek benned és remegve

várják az utolsó napot, amit te

hozol el nekik, teli szenvedéssel

Én itt hagyok neked mindent Halál!

Nem kell a földi létből semmi, mert

oly múlandó az is, mint az életem

Lelkem könnyű és szabad lesz, még

téged a fájdalom emészt, én szárnyalok,

A haza utat most is megkeresem

Eddig veled mentem, de most a

tiszta fény hív, melengeti lelkem

Nem sietek még, de te ne várj rám

Te a félelem embereit keresed, kik

nem értik még a lét szabadságát

Nem félek tőled Halál

S ezért számomra nem is létezel

 

 

 

 

A hídon át

 

Lelkem csendjébe zárom

magam. Színes film pereg

szemem előtt. Nyugalom

pillangója száll le rám

Békét remélek a pillanattól

átsegítsen életem újabb hídján,

mely a múltba akar zuhanni,

mikor életem angyalok vigyázzák

Keresem a hitem a gyökereim

Az égre tekintek. Az imám

küldöm a végtelen felé

de szívembe választ talál

Becsukom szemem, érezni

akarom a reményt. A felhőkön

ülő mosolyt, biztatást

-Menj bátran tovább

Belső hang csendben szól

Rábízom magam lelkem szárnyaira

széttárt karokkal zuhanok

s a föld felett a szívem magára talál

Lelkem csendjébe zárom

magam, lepkék tánca színesre

festi a hangtalan sóhajokat

S megfogja kezem újra a valóság

 

Fáradt arcok

 

Meggyötört arcokon

Sápadt mondatok

Fáradt kezeket

Megeszi a gond

 

Halvány tekintetből

Elszálló élet

Öreg lépésekkel

A halálhoz közel

 

Menetelés a semmiért

Halkuló remény

A kérdés felsír

Vajon miért?

 

Koldus és szegény

Egyre megy

Számukra a világon

Kevés a hely

 

Két kezük munkája

Semmit ér

Könnyükkel elszáll

Az utolsó remény

 

Nincs kérdés és

Nincs remény

A nincs-nek sóhaja

Szívükig ér

 

 

Unokám

 

Csiri biri kis manó

Zsákodban van minden jó

Ezer színű kiskocka

Piros, tűzoltó autó

 

Épül már az új lego vár

Benzinkút és állomás

Kis vasút, hol vonat áll

Kezdődhet a beszállás

 

Nindzsák hada harcra készen

Lego várért tettre készek

Szembe szállnak ellenséggel

Meseország készenlétben

 

 

 

Máté számol

 

A Medikoptert nézi

és legoból összerakja

Ott ülnek benne

a lego emberkék sorban

Hányan férnek el itt?

Érdeklődöm halkan

Mama! Mindenki ott

van. Nem hiányozhatnak

Megbillen kezemben a lego

csoda, kiesnek páran

Máté lekapja a tetejét,

gyorsan össze is számolja

Tizenegy a végeredmény

Mama! Hát ennyien vannak

Számolni kezdek, tizenkettő

a lego figura

De neki most is tizenegy,

Mert egyet mindig kihagy

Rakjuk ide oda, s Máté szól

Jól van, na azt az

egyet nem láttam

 

 

Egy villanás

 

A végtelen volt előttem és

utánam is az marad

Hulló csillagból egy darab,

mely nem tartozik sehova

 

Földet érve is széttörtem

emlékeztem rá miért jöttem

Összerakni nem tudtam magam

nem vigyáztak rám, csak az égiek

 

Belőlem ami lett, csak egy esély

bíztam: valaki majd mellém áll

Lassan vándorló idő cipőjéből

sosem lett nekem egy pár

 

Szó, mely fájdalmat enyhit

leírni világnak bánatom

Nincs már vigasz lelkemben

a senki földjén maradok

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 59
Tegnapi: 52
Heti: 391
Havi: 1 512
Össz.: 58 219

Látogatottság növelés
Oldal: Verseim1
Kultúra, líra, vers a 21. században - © 2008 - 2017 - toth-agnes.hupont.hu

Az ingyenes honlapkészítés azt jelenti, hogy Ön készíti el a honlapját! Ingyen adjunk: Ingyen Honlap!

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Laptop 1 Ft-ért? Regisztrálj most! - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »